Vízügyi Közlemények, 1892 (5. füzet)
Az országos vizépítészeti és talajjavitó hivatal 1891. évi jelentése
116 III. Talajjavítások, vizjog. A kultúrmérnöki intézménynek 13-ik évi működéséről általánosságban a következőket van szerencsénk előterjeszteni. A szorosan vett mérnöki talajjavítások mellett, a mely foglalkozás eredeti hivatását képezi a kultúrmérnöki intézménynek, évről-évre mind jobban kidomborodik azon ujabb feladatoknak terjedelme, a melyek azóta utaltattak a kultúrmérnöki hivatalok hatáskörébe, a mióta a vizjogi törvény életbe lépett. A régi jogok igazolása és joggyakorlatok szabályozása valamint ezzel kapcsolatban számtalan panas zos vizikérdésnek lebonyolítása körül való közreműködés olyan teendőkkel látják el a hivatalokat, a melyek a gyakorlottabb mérnöki erőket úgyszólván teljesen lefoglalják. Az igazolások és vizjogi engedélyezések körüli hatósági eljárás a közönség körében is mindinkább ismeretessé teszi a korrektebb vizjogi fogalmakat, a mely körülmény csak szaporítja a régebbi vizjogi kérdések tisztázása után való törekvést és igy lassankint sok olyan ügy kerül elintézésre, a mely az előtt a megoldási nehezségek miatt mint lappangó baj eltüretett. Különösen a duzzasztással járó vízerőművek rendezése érdemel itt megemlítést, mint olyan művelet, a mely nemcsak az érdekelt felek örökös viszálkodásának vetett végett, hanem a patak-szabályozások és lecsapolások czéljaira is igen jó alkalmat nyújtott, s igy sok helyen a viziművek rendezésével egyúttal egyenesen talajjavitó munka is végeztetett. A régebbi talajjavitási müvek fenntartása is oly kiterjedést ért már el, hogy itt a kultúrmérnöki teendők felsorolásánál ez is külön megemlitést érdemel. Azt észleltük ugyanis, hogy a kész müvek jó karban való tartására, — a mely azok sikeréhez nélkülözhetetlen, — az érdekeltek nem tanusitanak mindenütt megfelelő figyelmet s szorgalmat, sőt néhol még a szakértelem is hiányzik; szükséges tehát a társulatok és magánosokkal szemben időnkint nemcsak a műszaki tanácsadás, de a figyelmeztetés és serkentés Is, ugy, hogy ezen a téren hasonlólag számba vehető foglalkozást nyertek a kultúrmérnöki hivatalok. A kerületi kultúrmérnöki hivataloknál 189 t-ik évben 37 mérnök, 47 vizmester és 16 vizmesteri növendék volt alkalmazva. Mint az alább következő részletes munka kimutatásokból kivehető, a működés eredménye ugy a munkálatok száma, mint azok terjedelme tekintetében igen kielégítőnek mondható, mindazonáltal kénytelenek vagyunk beismerni, hogy a nyilatkozó szükségletet nem voltunk képesek kielégiteni, s igy a talajjavításokért folyamodók tekintélyes része várakozni kénytelen, mig a sor reá kerül,