Vízügyi Közlemények, 1892 (5. füzet)

Az országos vizépítészeti és talajjavitó hivatal 1891. évi jelentése

105 Ezek előrebocsátása után az 1891. évi működés eredményét a követ­kezőkben van szerencsém Nagyméltóságod elé terjeszteni ; r I. Állami munkák. Az állami munkák végrehajtását 16 folyammérnöki hivatal, a felső­dunaszabályozási müvezetőség és a tiszai m. kir. kotróvezetőség vezette. A munkálatok megosztva vállalati uton és házikezelés mellett hajtattak végre. A Felső-Duna szabályozása, az államnak ez időszerint legnagyobb épitkezése, vállalati uton történik, mig a körösi munkálatok és a tiszai kot­rások kizárólag házilag végeztetnek, a tiszai átvágások száraz munkája kisebb részben, hasonlólag házilag kerül foganatosítás alá. A különbözet a vállalati egységárak és a házikezelés által elért ered menyek között évekkel ezelőtt rendkívül nagy volt, mióta azonban az állam a házi kezelésre több ponton berendezkedett, azóta a vállalati egységárak rohamosan hanyatlottak, úgy hogy a vállalati és házi kezelés közötti külön­bözet mindinkább elenyészik. A magukat földmunkára adó munkások szá­mának folytonos szaporodása hasonlólag oda hatott, hogy a földmozditás egységárai oly alacsonyra szállottak alá, milyenekről kevéssel azelőtt szó sem lehetett. Mindezen körülmények együttesen eredményezik, hogy az állami vizi munkálatok terén ugyanazon költségekkel ma jelentékenyen több és nagyobb munkát lehet végrehajtani, mint csak egy évtizeddel is ezelőtt. Ami mindenesetre igen örvendetes körülmény, oly országra nézve, mint hazánk, melynél az állami vizi építkezéseknek zöme még a jövőre esik. Mindezekre való tekintettel méltányosnak találtuk és javaslatainkat ily irányban voltunk bátrak megtenni, hogy a végrehajtásra lehetőleg hosszabb idő állapittassék meg az árlejtések kiírásánál ; annálinkább, mert a vizi épitkezések természetszerűleg annyira alá vannak vetve az időjárás és viz­állások hatásainak, hogy már e szempontból is szükséges a határidőket hosszabbra állapítani meg. Amennyiben nem ritkán a rövid határidőnek okát az képezte, hogy az egyes folyammérnöki hivatalok a tervezetekkel nem készültek el, már a megelőző évben intézkedtünk hatáskörünkből kifolyólag, hogy a tervezetek a kellő időben teljesen felszerelve és műsza­kilag elbírálva terjesztessenek Nagyméltóságod elé. Az állami munkálatok költségvetésének megállapításánál legnagyobb fontosságot a fentartásra kell fektetni, egyrészt mert a létező munkálatok kedvező hatása van ellenkező esetben a megsemmisülésnek kitéve, más­részt. mert a fentartás elmulasztása csak egy-két évre is aránytalan költségtöbbletet okoz, amennyiben az egyszer megbontott építményt a víz folyton támadó ereje rövid idő alatt teljesen is elpusztíthatja.

Next

/
Thumbnails
Contents