Vízügyi Közlemények, 1891 (4. füzet)

B) A Temes-Begavölgy ármentesítése

— 130 — Tekintve, hogy a vizek gyorsan folynak le, az egész vidékre nehezedő elöntés veszélyének kilátását némileg enyhiti az, hogy bárhol szakadjanak át a töltések, vagy bárhol lépje át a viz ezen töltéseket, a mederben maradó vizszin teljesen leapad s a töltésszakadáson alól fekvő vidék azon pillanattól fogva többé a meder felől veszélyeztetve nincsen. Hogy ez mennyire igaz, bizonyítja azon sajnálatos gyakorlat, hogy vannak községek s egész vidékek, melyeknél minden esztendőben ismétlődik a védekezés azon módja, hogy a szemben lévő töltéseket erőszakosan átvágják. Ezen erőszakos átvágásokat meggátolni alig sikerül, de annál kevésbbé vagyunk képesek azon védelmi erőt megszerezni, mely egy rendes védekezés keresztülvitelére szükséges volna. Számosan vannak itt köztünk, a kik ezen vidéken mint védekező mérnökök működtek, s mindannyian bizonyíthatják, hogyha sikerül is egyszer-máskor a munkásokat a töltésekre idejében kivinni, sohasem sikerül e veszélyt ezeknek munkájával megelőzni; mert sem kellő számú, sem kellő intelligencziával biró munkásaink nincsenek, s a kik vannak is, kellő iparkodással, a dolog iránt érdeklődéssel egyáltalán nem birnak. Ezen a vidéken ugyanis a rendes szolgálatban lévő védekező elem hiányában a lakosság u. n. közerejét kell kirendelni ; a lakosságnak tehát azon részét, melynek semmije nincsen és különösen semmi érdeke abban, hogy megmarad-e azon töltés, melyet védenie kellene vagy nem? a mely tehát legfeljebb azt látja és csak annak tudatával bir, hogy valahányszor a mérnök kimegy a töltésre, neki is kell mennie néhány napra a társulatnak ingyen szolgálni. Ezek ugyan tulajdonképen más megbirálás alá esnek mint a szabályozásnak tisztán mérnöki szempontból való méltatása ; de minden esetre fontolóra veendők akkor, midőn az ármentesítés jelen alakjában körülbelül 6—700 kilométernyi árvizvezető medernél közel 1000 kilométernyi töltésnek megvédéséről van szó. Ily viszonyok között a vizügyi kistanács, midőn az elébe terjesztett tervek felett bírálatát kimondotta, előnyt kellett hogy nyújtson oly tervnek, melynek bevallott határozott czélja az, hogy magát azt, a mi a veszélyt okozza, t. i. a vizszinek emelkedését s egyáltalán a magas vízállásokat megszüntetni fogja, vagyis kihasználja ezen vidéknek a természet által nyújtott előnyös helyzetét, melynél fogva a hegy lábánál közvetlenül oly medenczék fekszenek, melyeken keresztül az árviz átömlik a nélkül, hogy kárt okozna, sőt ellenkezőleg lerakott iszapjával haszonnal jár, vagyis a melyeken a felső áradat tömegének javarésze kitérhet a nélkül, hogy ebből bárkire baj származna. Ilyen medenczék, melyek ez idő szerint is elöntetnek, láthatók a Béga vidékén ; ilyenek vannak az alibimári mocsárban, a Bánomrét mellékén ; az Ó-Béga szabályozatlan középvölgyében ; és ezek kitűnő működésére tekintettel, elégségesnek látszanék, ha a jelenleg is nyilt árteret képező területek, miután elzárásuk az alsó vidékre veszélylyel járna, jövőre is egyszerűen nyitva hagyatnának s legfeljebb az engedtetnék meg, hogy a minden fékezés nélkül szétterülő vizek elé bizonyos határok szabatnának s ne engedtetnék meg, hogy oly területekre is kiterjedjenek, a hol már megrekednének vagy kárt tennének a nélkül, hogy akár erre szükség volna, akár pedig ellenszolgálatokkal ezt kiegyenliteni képesek lennének. Ez volt azon inditó eszme, mely a Béga mellékén az árviz-raktározás tervezetére vezetett. Ez eszme alapján, lia jól tudom, tárgyalások is folytak már annak idején a Temes-Bégavölgyi társulattal, de akkor, körülbelül 15 évvel ezelőtt, azon negativ eredménynyel végződtek, hogy