Vízügyi Közlemények, 1890 (2. füzet)
VII. A javasolt terv és az ennek alapján szükséges munkák leirása
III. 119 bőven fog fizetni. A TVmes folyó ezen fentebb eső térségekre legmagasabb vizszinével sem hatolhat be, legfeljebb a Temesina i esetleg egyidejű áradását fogja rövid ideig ezen laposokra visszatolni. A baloldali töltések kivágása a balparii földek belvizeinek külön levezetését feleslegessé teszi, és a Temesina jobb parti területén felgyűlő csapadékvizek levezetésére a már létező és részben munkába vett áteresztő vascsövek teljesen meg fognak felelni, miért is a ' Temesina vidékén a belvizek levezetése külön munkálatot nem igényel. 7. Az egyesitett Lanka-Birda csatorna építése. Hossz- és keresztszelvénye a 18. számú rajzmellékleten Az osztr.-magyar államvasút töltésével Zsebely-Vojtek között kereszteződő pontjaiktól kiindulva, ugy a Birda mint a Lanka palakok medre tisztítva és mélyítve, két oldalról pedig töltésekkel övezve lesznek, illetőleg a Lanka medre, a Gilád felett levő régi megkezdett átvágásán keresztül a Birda medrével egyesittetik és Gilád községén át töltések közé fogva együttesen vezetíefnek a falu alatt jobb oldalt nyugatnak kiágazóan tervezett s G-75 km. hosszú uj csatornába, mely a Temesbe Gád felett (de a Csakováról érkező és élővíz vezetésre rendelt holt Temes medrét elkerülve) Budnával szemközt szakad be, s a melynek iránya a biriokviszonyok háboritásának lehető elkerülésével lett meghatározva. Az uj csatorna töltései a Temes felöl várható legmagasabb vizszin fölé emeltetnek és ez által a Lanka-Birda vizei részére, a lehető legrövidebb nyilt betorkolás létesíttetik; a tervezett egyesitett mederben a Lanka-Birdának áradása, mely, lia az 1887 — 1888. éviekhez hasonló maximális tömegben következnék is be, szabadon és gyorsan fog a Temesbe lefolyni, és ennek legmagasabb vizállásával egy időre esve sem log Gilád körül, az eddig ismert árvizek színét felülhaladó vízállásokat okozni. Az uj csatorna töltéseit ugyanoly korlátolt vízoszlop fogja nyomni, mint a Temes töltéseit, vagyis a megengedhetőnek talált 2 5 métert felülhaladni nem fogja. A Temesbe torkolás felett, a Gaádról Csakovára veze'.ő ul részére szükséges áthidalás ugy terveztetik, hogy a csatorna medrébe egy oly szerkezetű boltozott kőhid építtetik be, mely a hozzá alkalmazott tüs-gerenda szerkezet segélyével egyúttal a Lanka-Birda medrének a Temestől elkülönítésére is szolgálhat, hogy ez által a csekélyebb esésű Lanka-Birda csatornának a behatoló Temes vize általi feliszapoltatása elkeriiltessék.