Kulturmérnöki jelentések, 1880

VIII. Az eddigi talajjavítások eredményének kimutatása az illető földbirtokosoktól beérkezett jelentések alapján

51 változtatta, ott hol ezelőtt még félévvel is keserű és savanyú vagy száraz táptartalom nélkül való szállongó gaz és g} Tom­féle füvek termettek, mindjárt az első kísérlet után fehér és vörös here oly mennyiségben ütődött fel, mintha mestersége­sen lett volna belé vetve ; igen szépen volt a mezei ecset­pázsit, csomós ebir, a puha rozsnok, a mezei perje, a pelyhes czirok, a sárzab és a mezei komócsin oda vará­zsolva, egy egész uj flóra keletkezett az öntözés után, mely eltűnt ott, hol a viz a száraz, összevissza repedezett rétet nem érte. (в. /'. A termések mennyiségében.) Az egyszeri, a legnagyobb szá­razságban július 24-étől augusztus elejéig történt parcellán­kinti csörgedeztetés azt eredményezte, hogy holdankint 14-5 métermázsa sarjú termett, mi az egész Tarna- és Bene völgyén eddig páratlan eredmény, míg a nem öntözött területen csakis 2 métermázsa. így tehát a többlet 12'5 métermázsát tesz ki. Hiszem, hogy a széna is megszaporodik és esetleg még háromszor kaszálható rétté válik. 8. Ajnácskői uradalom. Gömörm. (1. A talajjavítás neme.) Rét-lecsapolás és öntözés. (2. Terjedelme.) 30 hold. (3. A munkálatok kezdete és vége.) 1880. april G-tól bezárólag junius 12-éig. (4. A költségek összege). a) Földmunkára 395 frt 87 kr. h) Felhasznált deszka 10 „ 80 „ c) Szögekért .... — „ 80 „ d) Rétmester uti- és napidijai ... 76 „ 23 „ e) „ ellátási költségei ... 55 „ 10 ,, f) 27 szál felhasznált tölgyfa .... 46 „ 40 „ g) zsilipnél, czölöpözésnél, hidak készí­tésénél felhasznált ács és egyéb munka 40 „ 75 „ Összesen 625 frt 95 kr.

Next

/
Thumbnails
Contents