Bartha Péter et al.: A területi vízrajzi munkát irányítók kézikönyve (Budapest, 2003)

Utószó

Utószó

deliek segítségével kell megragadni. Ennek megfelelően az észlelési adatok (azok hagyományos egyedi felhasználása mellett) a modellalkotás illetve a modellhasználat eszközeivé válnak, és a modellek megbizhatóbbá tételéhez a fix észlelőhálózat mellett előtérbe lépnek az ideiglenes hálózatok, az expedíciószerü mérések és a tájjellemző (minta vagy kísérleti) területeken végzett megfigyelések.

Mindezek figyelembevételével vízrajzi szolgálatunk jövőjének iránya a következő:

a) Meg kell szervezni a természetes és mesterséges folyamatok állandó figyelését, a folyamatrendszer és a vízháztartás jellemzőinek átfogó nyilvántartását térségi méretekben.

b) Ki kell alakítani vagy hatékonyabbá kell tenni a kapcsolatokat a vízrajzi tevékenység és a környezeti tényezőkkel foglalkozó más egyéb tevékenységek, különösen adatállományaik és térségi nyilvántartásaik között.

c) A korábban használtaknál finomabb, az összefüggések nagyobb körét figyelembe vevő modelleket, illetve számítási módszereket kell alkalmazni ahhoz, hogy az adatokból gyakorlatilag hasznos következtetésre jussunk.

d) A vízrajzi adatgyűjtő, adatkezelő és szolgáltató tevékenységeket a vízgazdálkodási illetve környezetvédelmi infrastruktúra részét alkotó, a különböző hatósági, szak- igazgatási, szolgáltatási, termelési és gazdaságfejlesztési folyamatok döntési pontjaihoz illeszkedő vízrajzi információrendszerré kell szervezni.

e) A szakképzettség nélküli munkaerő tömeges alkalmazását kis létszámú szakszemélyzettel kell felváltani, a munkafolyamatok gépesítése és automatizálása mellett.

fi A vízrajzi szolgálat szervezeti, irányítási, finanszírozási és érdekeltségi rendszerét összhangba kell hozni a szolgálat feladatával és társadalmi-gazdasági környezetével. A vízrajzi tevékenységbe, illetőleg költségeinek viselésébe be kell vonni vízhasználókat, illetőleg az információt igénylőket g) A vízrajzi szolgálat tevékenységéről szóló híradással kell segíteni a vízrajzi munka jó hírének és tekintélyének növekedését, az emberi beavatkozások hidrológiai megalapozása iránti igényesség terjedését és a jó társadalmi kapcsolatok kialakulását.

Továbbra is számolni kell azzal a ténnyel, hogy hazánk földrajzi helyzetéből adódóan a Duna-medence államaival való jó kapcsolat és együttműködés meghatározó jelentőségű a vizrajzi szolgálat ellátása szempontjából is. Ennek új kerete az Európai Unió és jogalapja „Az Európai Parlament és a Tanács 2000. december 22-ei 2000/60/EK Irányelve a közösségi cselekvés kereteinek meghatározásáról a vízügyi politika terén”. Az Irányelv külön szakaszban foglalkozik az egy-egy állam határán, valamint az egész Közösség határán túlnyúló vízgyűjtők esetével. Az Irányelvnek az alapvető célkitűzése a vízi környezet állapotának fenntartása és javítása. Vízrajzi szempontból a fő feladat a felszíni és felszín alatti víztestek kémiai és biológiai állapotának, valamint szennyezésekből eredő terhelésének számontartása, ugyanakkor meghatározó szerepe van a mennyiségi állapot ismeretének.

Az Irányelv háromszintű „monitoring”, azaz megfigyelési és értékelési, röviden felügyeled rendszer működtetését írja elő. A feltáró felügyelet feladata a természeti viszonyokban az emberi beavatkozások következményeként jelentkező változások felismerése és értékelése. A műveleti felügyelet feladata azoknak a víztesteknek a részletes megfigyelése, amelyek paraméterei nem felelnek meg az Irányelv alapján meghatározó