Bartha Péter et al.: A területi vízrajzi munkát irányítók kézikönyve (Budapest, 2003)
III. rész. A vízjelzés
1. A VÍZRAJZI HELYZETELEMZÉS Ahhoz, hogy bármilyen a vizek állapotával kapcsolatos tevékenységet sikerrel elvégezhessünk, ismeretekkel kell rendelkeznünk erre az állapotra vonatkozóan. Ahhoz, hogy pl. egy megrakott hajót eljuttassunk a folyó egyik pontjáról a másikra, ismernünk kell a víz mélységét a folyókban, vagy ahhoz, hogy egy bizonyos mennyiségű öntözővizet kiemeljünk egy patakból, ismernünk kell a patak pillanatnyi vízhozamát. Tehát a vizek állapotát méréssel meg kell határoznunk, és az adatokat el kell juttatnunk azokhoz a szakemberekhez, akik ezen adatok alapján a vízrajzi helyzetet áttekintik, és elemzésük eredményeit a felhasználók számára megfelelő formában rendelkezésre bocsátják. Ezt a folyamatot nevezzük vízrajzi helyzetelemzésnek. A vízrajzi helyzetelemzés első szakasza a vizek állapotára jellemző mennyiségek megfigyelése, mérése és eljuttatása a vízjelző szolgálatot ellátó szakemberekhez. A vízjelző szolgálat általában a vízrajzi állomáshálózat észlelési, mérési eredményeire támaszkodik, bár esetenként szükséges kiegészítése a vízjelzés érdekében létrehozott állomásokkal, illetve hálózatokkal. Ilyenekre hazánkban is találhatunk példát. Hazánkban 1942 óta működik a folyók töltésezett szakaszára kiterjedő külön jégjelentő szolgálat, amely a pontenciálisan veszélyeztetett szakaszok teljes hosszában biztosítja a jégállapot megfigyelését a jeges időszakban naponta. Hasonló a teljes hajózható folyószakaszra kiterjedő gázlójelentő szolgálat működése, amely a hajózás biztonságát megalapozó vízjelző tevékenység számára nélkülözhetetlen. Árvizek idején üzembe áll a nagyszámú megfigyelési hellyel rendelkező árvízi üzemi vízmérce hálózat is, és az árvízjelzés érdekében a törzsállomásokon is növekszik az észlelési, mérési gyakoriság. A vízjelzési feladatok ellátására bevont állomásokról meg kell szervezni az adatok észlelés utáni lehető legrövidebb időn belüli eljuttatását a vízjelző központba. Ezt biztosítja hazánkban a vízrajzi gyorsadat-szolgáltatás rendje (2. melléklet), valamint árvízi adatok tekintetében az árvízi hidrometeorológiai szolgálat (ÁHSZ) rendje (2. melléklet). Az utóbbi részletesen szabályozza a vízjelzés körüli teendőket mind a vízrajzi, mind a kiegészítő észlelések esetében az árvízi (jég) készültség ideje alatt. A gyorsadatok biztosításának leghatékonyabb módja a távmérő vagy távjelző állomások telepítése. Ezek biztosítják ugyanis a leggyorsabb hozzáférést a mért adatokhoz és ugyanakkor a legnagyobb rugalmasságot a mérési gyakoriság megválasztásában. A jelenleg kiépülő országos távmérő hálózat vízmércéinél ez a gyakoriság 15 percenkénti, ami négyszer gyakoribb, mint az eddigi legsűrűbb hagyományos észlelések. A távmérés további előnye, hogy az adatokat olyan (digitális) formában továbbítja, amelyeket az adatfeldolgozásnál használt számítógépi rendszerek közvetlenül értelmezni tudnak. Az adattovábbítás megszervezésénél még a hagyomá147
