Gallacz János: Monografia a Körös-Berettyó völgy ármentesítéséről és ezen völgyben alakult vízrendező társulatokról 1. A Körös és Berettyó völgye (Nagyvárad, 1896)
6. fejezet
szerint való vezetése esetén, a mocsáron keresztül is kelletett volna egy csatornát létesíteni az ott szorult vizek levezetése vagyis a sárrét kiszárítása érdekében. Ezen a mocsárban létesítendő csatorna 6 öl (11 37 m.) fenék- szélességben és az 1855. évi kis viz alatt felső torkolatánál vagyis kezdő pontjánál 3 láb (0'948 m.), alsó torkolatánál vagyis végpontjánál 4 láb (1'264 m.) mélységben l:3/4-hez hajló oldal-lejtőkkel terveztetett. Mindkét partján az alsó-szakaszhoz hasonló méretekben tervezett védtöltések egymástól való legkisebb távolságának 50 öl (94'8 m.) lett elfogadva. A csatorna kivitele akként terveztetett, hogy az őszi hónapokban, midőn a viz legkisebb állását éri el, a viz lehetőleg a mocsár északi oldala felé (Komáéinak) szorittassék, avagy pedig a Sebes- Körös összes kis viz tömege a Kis-Körös közvetítésével, ideiglenesen a Berettyó folyóba vezettessék. E tekintetben BodoJíi Károly a többek között következőleg nyilatkozott: »Könnyen megfogható, hogy ha a réten keresztül egy 8 láb közép mélységű csatorna ásatik, a kis viz tükre annyira le fog szál- lani, hogy az a földszine alatt legalább 5—6 láb mélyen fog esni. A viz tükrének a földszin alatti ezen lemélyedése, összeköttetésben a terrénumnak a völgy hosszábani nevezetes esésével, kétségen kívülivé teszi, hogy a sárrétnek minden pontjáról a rét vizei szabadon lefolyhatnak az anyamederbe s ezáltal sebesen levezettetni fognak. Mihelyt tehát ezen csatorna a terveit 8 láb közép mélységben 6 öl fenékszélességgel helyreállittatik, a sárrét azonnal megszűnik állandó mocsár lenni, a rét talaja állandó mocsár helyett csak periodicus kiöntéseket fog szenvedni és igy apródonként használhatóvá fog válni.« »Azon mértékben, amint ezen csatorna a viz ereje általi szélesedés és mélyedés, részint partjainak feliszapoltatása által szelvényében folyvást növekedni fog és igy évenkint több-több vizet fog concen- trálni, igen természetes, hogy ezen csatorna képződése évenkint mindenkor erősebb mértékben fog előhaladni s nem oly igen hosszú évek sora kívántatik arra nézve, hogy ezen csatorna annyira kiképezze magát, hogy azt töltések közé venni lehessen. És mikorra eljő azon idő, hogy a töltéseket felállítani lehet, a csatorna partszélei a kotus alapnak lenyomulása és feliszapoltatása által bizonyosan annyira meg fognak szilárdulni, hogy a töltéseket megbirandják. Ha pedig a helybeli érdekek azt kívánnák, hogy azon időpont, melyben a csatornát 434