Gallacz János: Monografia a Körös-Berettyó völgy ármentesítéséről és ezen völgyben alakult vízrendező társulatokról 1. A Körös és Berettyó völgye (Nagyvárad, 1896)

6. fejezet

magát újból megalakitottnak jelentette ki, elnökül báró Wenckheim Lászlót választván. Ezen ülésből az összes érdekeltség, érdekeinek legjobban megfelelő csoportozatok szerinti külön ármentesitő társulat megalakítására felszólittatván, közöltettek egyúttal azon kormányi intézkedések, melyek szerint: 1. Yizi munkálatokat a kormány helybenhagyása nélkül végre­hajtani tiltva van. 2. A Tisza és mellékfolyók szabályozása csak társulati utón és azoknak költségén hajtandó végre, kik abból hasznot nyerhetnek, miért is a költségek a haszon irányában viselendők. 3. A szabályozási munkák vezetését a tiszai szabályozási cs. kir. bizottmány a helyszínén működő járási mérnökök által esz- közlendi. 4. A munkálatok végrehajtására a költségek a kormány által előlegeztetni fognak, melyeknek visszafizetése csak akkor veendi kezdetét, midőn valamely árterület mivelhetővé válik. Ugyanezen társulat, mely későbben »Körös-Berettyó szabályo­zási társulati választmány« elnevezést vett fel, 1852. év november 1-én Gyulán tartott ülésében, a november 15-én Pesten tartandó Tisza szabályozási közgyűlésre báró Wenckheim László elnököt, gróf Wenckheim Rudolf és Szláv y Miklós tagokat küldötte ki, egy­részt azon kérdés megoldására, hogy az oly folyók árterületei, melyek egy nagyobb távolságra eső másik folyó árja által is elöntetnek, mely körülmény különösen a Tisza árvizével szemben a Berettyó vidék alsó részén állt elő, mily arányban járuljanak az idegen folyó töltésezési költségekhez ? másrészt pedig annak kieszközlésére, hogy a védtöltések építésének nagyobb mértékben való és gyorsabb kivitele érdekében eszközölnék ki a vizszabályozási közérdekű mun­kálatokhoz, mint p. o. az átvágásokhoz, az országos közmunka erő egy részének átengedését. Az érdekeltségnek ezen óhajtása azonban teljesítve nem lett, mert mig egyrészt a fentebbi kérdés megoldást nem nyert, másrészt értesittetett az érdekeltség a cs. kir. kereske­delmi minisztérium részéről, hogy tekintettel arra, miszerint a Körös folyók nem tartoznak a birodalom nagy vizi utai közé, azoknak szabályozása az államkincstár által nem eszközölhető.* * Lásd: »Auszug aus dem Erlasse des Hohen k. k. Handelsministerium an Seine des Vorstandes der k. k. Central-Commission für die Theiss-Regulierung Herrn Josef Grafen von Ssapriry Hochgeboren vom 18. Mai 1853. Zahl 785./CC.« 333

Next

/
Thumbnails
Contents