Gallacz János: Monografia a Körös-Berettyó völgy ármentesítéséről és ezen völgyben alakult vízrendező társulatokról 1. A Körös és Berettyó völgye (Nagyvárad, 1896)

2. fejezet

kezni s 1463. évtől földesúri majorokról már megemlékeznek adataink.* Az ekként művelés alá került terület kiterjedését nem lehet még hozzávetőleg sem meghatározni, nem igen lehetett azonban több 30—35 ezer holdnál, melyen termesztettek búzát, árpát, zabot, kölest. Búza termeltetett leginkább; sokkal kevesebb árpa. Az, az 1554. évi adat szerint a gyulai uradalomban 2110 köböl, zab alig számba vehető, nem több, mint 200 köböl 1559-ik évben s ekkor árpa 3000 köböl termett. Árpát, zabot abraknak s a sertések hizlalására használták, de serfőzésre is.** Kölest főként M.-Berény, Szt.-Miklós és Kondoros termelt.*** Nyomaira akadunk a XVI. században már a kertészkedésnek is s egyes községek ezzel kötelességszerüleg foglalkoztak a földes ur számára, de mások önállóan is gyakorolták a kertészkedést, mint Remeteháza, melynek lakossága jóformán ebből élt. Termeltek borsót, káposztát,*! sáfránt s általában kerti veteményeket. A kertészkedést Gyulán, Királyságon és Szénáson gyakorolták nagyobb mérvben, másutt alig terjedt túl a házi szükséglet kielégítésén. Ipari növénytermeléssel is foglalkoztak egyes községek. Kendert termelt Kígyós, Fövényes, lent pedig Györke, Fövényes, Mező-Szt.- Miklós, M.-Berény, Gyúr, Püspöki, Vesze és Alabián. Gyümölcsösnek e korban még nincs nyoma. A gyulai nagy uradalomról tudjuk,*A hogy a fejlődő mezőgazdaság mellett is, »pusztán maradt sok föld, vetetlen és feltöretlen sok ka­száló; mocsárnak hagytak ezer, meg ezer holdat a művelésre különben annyira alkalmas televény földből« ; s igy volt ez megyeszerte s a lakosság főfoglalkozását ezen korszakban is az állattenyésztés képezte s ez elég virágzónak mondható, ha azon adatokat tekintjük, melyek az állattenyésztés kiterjedését tanúsítják. Különösen a lótenyésztés tekinthető kifejlődöttnek, annyira, hogy az országosan ismert volt s Békésvármegye a lókereskedésnek is nevezetes pontjává emelkedett. A Maróthyak, Csákyak, Ábranffyak * Dr. Karácsonyi i. m. ** Ugyanott. *** Ugyanott. B. E. VIII. 76. **f B. E. VIII. 77. 172

Next

/
Thumbnails
Contents