Gallacz János: Monografia a Körös-Berettyó völgy ármentesítéséről és ezen völgyben alakult vízrendező társulatokról 1. A Körös és Berettyó völgye (Nagyvárad, 1896)
1. fejezet
Szabó József ugyanis első' székfoglaló beszédében 1859-ben és utóbb 1861-ben még ily véleményt mondott róluk: E halmok »eredetre nézve geológiai emlékek, ember egyet sem hordott azon sok közül össze, amelyeket én láttam; de utólag egy-kettőt felhasznált saját czéljaira s igy ezek történelmi emlékké is lettek,« Békés- Csanád területén, úgymond, összesen vagy 300 kisebb-nagyobb halom van. Második (rendes tagsági) székfoglaló beszédében 1867. julius 8-án Szabó némely részeiben már lényegesen módositotta régi nézeteit s dolgozatának kivonatát követve, a következőkben foglaljuk össze ezen tanulmányainak eredményét: Hivatkozik legelőbb is nyolcz év előtti beköszöntőjére a békési és Csanádi őrhalmok leírására, melyben ezeket földtani emlékeknek nyilvánította azon sokaktól vallott nézet ellenében, hogy kun- vagy török halmok. Hogy a valódi sirhalmok (az u. n. tumulusok) és az ő úgynevezett természetes halmai között a különbséget mentői világosabban kiderítse, elmegy az érdi és a csurgói halmok helyszínére s azokat szerkezeti és helyezkedési tekintetben leírja. Azután áttér a természetes halmok leírására, melyre az adatokat a közbeeső évek jártán tett kirándulásain gyűjtögette. Ezen geológiai emlékeket egyrészt a földfejlődés újabb korának történetére igyekezett megnyerni, amelyben azok, nézete szerint, nem alárendelt fontosságú szerepre hivatvák; másrészt pedig az emberi őstörténelem kutatója számára is némi iránypontokat szolgáltathatnak. Ilyen természetes halmokat Szabó a pozsony-váczi kis magyar medenczében nem ismer, de annál többet a nagy magyar Alföldön s itt az ismertetésben természetes határokat követ, legelőbb a Tiszán tuliakat írván le, ahol legnagyobb számmal vannak s megtartanak a Maroson tűiig, de sőt még a Bánság rónáján is észrevehetők. Tiszán- innen szintén nagy számmal vannak s itt különösen Pestmegyében Ujszász, Kecskemét és Pusztaszer halmait hozza fel. A Duna balpartján csak a Sárközön mutatkoznak efféle halmok. Példákat Solt és Kalocsa tájáról említ. Végre megemlíti a dunántúliakat Ercsi, Földvár és Mohács vidékéről. Túl a Vaskapun: Havasalföldén Galaczon és Galaczon túl is ÉNy-ra a vidékbe behatolva Szabó vagy tiz mérföldnyi területen vizsgált ilyen halmokat, amelyeket ott átalában »tumuli« néven neveznek, de azokat is természeteseknek találta. 127
