Markó Csaba - Zsuffa István (szerk.): Magyarország vizeinek műszaki-hidrológiai jellemzése. Duna (Budapest, 1986)
2. A Duna vízgyűjtőjének általános jellemzése - 2.3 Az értékelés alapadatai
alakító hatásait. Mindezek a hatások a vízjárás természetes ingadozásán és a megfelelő tűrési sávokon belüli változásokat okoznak. A kisvízfolyások esetében már más a helyzet, ezek már jóval érzékenyebbek a mesterséges beavatkozásokra. A patakok értékelésére igyekeztünk olyan szelvényeket kiválasztani, amelyekkel a legjobban jellemezhető a természetes vízjárás, és e szelvények alapján készítettük el a hossz-szelvényeket, amelyek így nagyrészt a természetes, vagy ahhoz közeli állapotot tükrözik. Szót kell azonban ejtenünk a legjelentősebb vízjárás-módosító hatásokról, hiszen a ma vízhasználóját és vízgazdálkodóját a mai — vagy még inkább a holnapi — vízviszonyok érdeklik. A legjelentősebb vízjárást módosító emberi hatások a bányavíz kivételek és bevezetések, az egyéb vízkivételek, a szennyvízbevezetések és a tározás. A vízgyűjtő kisvízfolyásain e hatások közül egy vagy több kisebb-nagyobb mértékben jelentkezik. A Cuhai-Bakony-ér és főleg a Concó természetes vízhozamait csak kis mértékben érinti a bányászat. A nagymérvű karsztvízsüllyesztéssel és bevezetéssel járó bauxitbányászati központok vizgyűjtőjüktől viszonylag távol esnek, így azok hatása nem jelentős. A hegylábakon folytatott szénbányászat sem módosítja lényegesen a vízjárást. A két vízgyűjtőn — talán Nagyigmánd kivételével — nagyobb település sem található. Kisebb hatást a középső és alsó szakaszukon a mezőgazdasági szennyvízbevezetések jelentenek. E két patakkal ellentétben az Által-ér és az Únyi-patak természetes lefolyását jelentősen módosítja az emberi tevékenység. Az Által-ér tényleges évi lefolyásának már 1951-ben is csak 50%-a volt természetes eredetű, és az azóta eltelt időben aránya egy évben sem haladta meg a 70%-ot, az évek nagy részében pedig még 50%-nál is kisebb hányadot képviselt (1973-ban és 1976-ban pl. csak 5%-ot). A tényleges és a természetes lefolyás közötti különbség 85—98%-a bányavíz bevezetésből ered. A bányavíz beeresztés növekedésével általában együtt jár a természetes lefolyás csökkenése, amely a felszín alatti tározóterek leszívás okozta kiürülésének következménye. Emellett az Oroszlány, Tatabánya, Tata városok ipari és kommunális szennyvizeinek bevezetése is módosítja a lefolyást. Az Únyi-patak lefolyását tekintve, szinte teljesen azonos képet kapunk. A teljes lefolyásnak kb. 50%-a a Dorogi-medence szénbányáinak vízbevezetése (egyes években a 80%-ot is elérte), amihez kisebb mértékű szennyvízbevezetés is járul. A bal parti Rákos-patakon más jellegű vízjárás módosító hatások érvényesülnek. Felső és középső szakaszán a gödöllői szennyvízbeeresztéstől eltekintve a lefolyás megközelítően a természetes viszonyoknak megfelelő, Budapest határától azonban teljesen kiépített, egyes szakaszokon fedett mederben folyik, és a főváros ipari és kommunális szennyvízbevetései következtében szinte szennyvízcsatornává válik. A Benta-patak és a Váli-víz (a betorkolló Szentlászló-vízzel együtt) vízjárása a hetvenes évek végéig gyakorlatilag a természeti viszonyok szerint alakult. Az utóbbi öt évben felfutó Mány környéki szénbányászat azonban egyre nagyobb hatással van a patakokra; napjainkban a természetes eredetű lefolyás már csak 20—30%-a a teljes lefolyásnak. Meg kell még említeni, hogy a Benta-patak torkolati vízhozama időnként a százszorosára növekszik, ugyanis ide vezetik be a Százhalombattai Hőerőmű Dunából kivett hűtővizét. A Csele-patak vízjárását csak az alsó szakaszon bevezetett mohácsi szennyvizek módosítják, igen kis mértékben. A Karasica vízgyűjtőjén jelentősebb hatás nem módosítja a természetes lefolyást. Befolyásoló tényezőként a mezőgazdasági és a villányi szennyvízbevezetések, és a főként öntözési vízigények említhetők. A vízgyűjtő kisvízfolyásain épült tározók csak az éven belüli vízjárást módosítják. A Cuhai-Bakony-éren csak néhány kisebb árvízi tározó, a Concón és mellékágain több kis öntözővíz tározó és halastó létesült. Az utóbbiak közül a Császáréri-halastó térfogata haladja meg az 1 millió m3-t. Az Által-éren és mellékvizein a különböző hasznosítású tározók egész láncolata épült ki. A kisebb öntözővíz tározók és halastavak mellett a legjelentősebbek az 5 millió m3-nél nagyobb Bokodi-hűtőtó és a Tatai-tó, valamint a 800 ezer m3-es Bánhidai-tó. A vízgyűjtő alsó részén létesült halastavak együttes térfogata meghaladja a 2,5 millió m3-t. Az Únyi-patak vízgyűjtőjén 0,5 millió m3 körüli öntözési célú tározás valósult meg. A bal parti Rákos-patak felső szakaszán egy kisebb öntözővíz tározó található. A Benta-patakon a már említett százhalombattai hűtővízbevezetés mellett a Biai-tó érdemel említést. A Váli-víz—Szentlászló-víz rendszerben 2—300 ezer m3 térfogatú öntözővíz tározók és halastavak módosítják a vízjárást, de a Szentlászló-vízen egy 1 és egy 2 millió m3-es halastó is van. A Csele-patak felső folyásán 2 millió m3-es halastó épült. A Karasica felső mellékágain egész sor kisebb tározó láncolata épült ki, de sok tározó létesült a mellékvízfolyásokon is, főleg öntözési és haltenyésztési célra. A vízgyűjtő legnagyobb tározója a Vasas-Beivárdi-vízfolyásra települt 800 ezer m3-es Hásságyi-tározó. Mindezek alapján megállapítható, hogy a vízgyűjtő kisvízfolyásainak nagy részén a lefolyási viszonyok a természetest megközelítő módon alakulnak. Kivételt az Által-ér és az Únyi-patak képez, amelyek vízgyűjtőjén az emberi beavatkozás, főleg a bányászat már olyan mértéket ért el, hogy gyakorlatilag lehetetlen a természetes viszonyok rekonstruálása. A Rákos-patak vízjárása csak Budapest területén függ az emberi tevékenységtől, a Benta- patak és a Váli-víz kötetünkben feldolgozott adatsorát nem terheli jelentősebb mesterséges hatás. 43
