Zsuffa István: Műszaki hidrológia III. (Budapest, 1999)
5.2. A VÍZÉPÍTÉSI MŰVEK HIDROLÓGIAI MÉRETEZÉSE
gyobb vízgyűjtők esetén a teljes vízgyűjtő területnek csak kis hányadát fedi le a nagy intenzitású záporgóc és minél nagyobb a vízgyűjtő az azonos csapadékoknak a területi aránya annál kisebb. Ezen felül pedig a befogadó fővízfolyás mellékágainak a tetőző hozamai, a különböző vízfolyáshosszak, esések miatt még területileg teljesen egységes csapadékok idején is a fővízfolyás tetőzésével nem azonos időpontban érik el a befogadót. Ezen heurisztikus megállapítások mellett századunk közepén már mérési, számitási adatok sokasága bizonyította a négyzetgyökös összefüggést. Ezen empirikus tapasztalatokat a kisminta törvények érdekes adaptációja is igazolta. Az 1950-es években, a hidrológiai statisztika alkalmazásának az idején egymással szinte egyidőben ezen összefüggés statisztikai igazolásával olyan módszertant dolgoztak ki Amerikában és Magyarországon, amely nemcsak az addig használt összefüggések módszeres igazolását és továbbfejlesztését, a becslési eredmények pontosságának fokozását, hanem a kérdéssel kapcsolatos kutatások módszertanát isiszolgáltatta. A vizsgálat alapja a hidrológiai analógia (Lászlóffy, 1954) azon alapelve, amely szerint miként egy-egy nagyobb tájegységen belül a csapadékviszonyok statisztikai jellemzői azonosaknak tekinthetők, ezen éghajlati egységen belül az azonos földfelszínen a lefolyásnak a statisztikai mutatói is azonosak, vagy legalábbis hasonlóak, analóg értékekkel jellemezhetők. A becslésre szolgáló összefüggéseket tehát egy-egy tájegységen belül, a hosszúideje észlelt, megbízható vízhozam-nyilvántartó állomások adatsorainak statisztikai jellemzőiből lehet számítani. Feltételezhrtjük, hogy a vízhozamnyilvántartó állomások adatsoraiból meghatározott törvényszerűségek az egész tájegységre érvényesek. Természetesen ezen összefüggések megbízhatóságát a vízjárás véletlen folyamata alakítja. Megbízható becslések csak nagy számú statisztikai adat, azaz sok tájegységen belüli állomás viszonylag hosszú adatsorai alapján készíthetők. Miután Magyarországon a hazai eredetű kisebb vízfolyásokon a megbízható vízhozam adatsorok gyűjtése a 60-as években kezdődött, most érkezett el az idő arra, hogy a korábban, elsősorban az akkor még igen megbízhatónak minősült szubjektív tapasztalatok adatai alapján bevezetett összefüggéseket finomítsuk, tökéletesítsük. Az összefüggések szerkesztésére a ma is példa értékű módszertant az amerikai Benson dolgozta ki 1952-ben az Amerikai Egyesült Államok New England államában. A 100 000 km2 nagyságrendű tájegységen belül mintegy 97 kisvízfolyáson, úgynevezett tárjellemző vízgyűjtő területen észlelték a vízállásokat, mérték a vízhozamokat. Ezen vízhozam-nyilvántartó állomások mindegyikének adatsora alapján kiszámította ezen patakok évi NQ maximális vízhozamainak R(x) = r(NQ>x) 5.58 gyakorisági eloszlásait és ennek alapján minden egyes vízfolyásnak megbecsülte az 1, 2, 5, 10, és 25 éves visszatérési idejű árvizeit. 43 hosszabb adatsorú állomáson még az 50 éves visszatérési idejű árvizekre is kiszámította a gyakoriságok alapján becsülhető tetőző vízhozamot. 57
