Zsuffa István: Műszaki hidrológia II. (Műegyetemi Kiadó, 1997)
4.5 A VÍZFOLYÁSOK VÍZJÁRÁSÁNAK IDŐBENI ALAKULÁSA
szuperponálódik. Az évi középhőmérsékletek véletlen folyamatával összekapcsolódó ezen klímaváltozás empirikus, tapasztalati úton történő igazolása matematikai statisztikai elemzést igényel. Az egyes szélsőséges időjárási állapotok, az átlagosnál melegebb, vagy szárazabb időszakok észlelt adatai önmagukban még nem igazolják a klímaváltozást, a fölmelegedés folyamatát, mint ahogy a hidegebb évek, évszakok, hónapok sem cáfolják azt. Sőt, az Ótestamentum tanulsága szerint már több ezer éve ismerte föl a Bibliai József, hogy a száraz és nedves időszakok, és ebből következően a melegebb és hűvösebb évek csoportosan 10-15 éves periódusokban jelentkeznek. Ezen száraz, nedves periódusok következtében például a Fertő tó a múlt század elején teljesen kiszáradt, majd később minden korábbi vízállásnál magasabb szintre telt föl újra (lásd Jókai: Névtelen vár c. regényét). 1866 táján pedig a Velencei tó száradt ki teljesen. Századunkban az 1930-as évek katasztrofális aszályát az 1939-1941 árvizes évek követték, majd 1957 és 1962 között újabb száraz időszak következett. 1963-1981 között pedig, néhány szárazabb év kivételével igen hosszú és nedves periódus alakította vízfolyásaink vízjárását, minden eddigit meghaladó árvizekkel. 1982-től 1993-ig pedig újabb száraz periódus következett. A tartós szárazság és a rendkívül meleg nyarak, és néhány év (például 1986-87) kivételével az enyhe telek, a közvélemény megnyilatkozásai alapján egyesekben már a klímaváltozás konkrét és veszélyes megjelenésének az érzetét keltette föl. Fölmerül a kérdés, hogy ezen legutóbbi aszályos, meleg időszak vajon valóban már a klímaváltozást igazolja, vagy az időjárás évezredes sztochasztikus folyamatának egyik futama, periódusa. A jelenség matematikai statisztikai elemzésénél fölhasználhatjuk a múlt században szabályozott folyók, a Duna, Tisza, sőt a Rajna vízállásainak fizikailag is igazolt süllyedő tendenciájának statisztikai igazolására az előzőekben bemutatott vizsgálataink eredményeit és ezen vizsgálatok módszereit. A statisztikai eszközökkel becsült trend fizikai alapjainak a föltárása után, amint arra rámutattunk meg lehetett határozni olyan viszonylag rövid statisztikai mintát, amely a trenddel terhelt valószínűségi változó aktuális, jelenre vonatkozó eloszlásának a számítására alkalmas. Nyilvánvaló, hogy ezen számítási folyamat inverzének a segítségével lehet meghatározni azt a minimális adatsor hosszat, amiből a fizikai alapok alapján rögzített trend - azaz a hőmérsékletemelkedés - az észlelt adatokból statisztikai eszközökkel is kimutatható. Vizsgálnunk kell tehát a T évi középhőmérsékletekre rendelkezésünkre álló n-éves hosszúságú, normális eloszlású adatsort, amelynek trendmentes részhalmazait jellemző szórásai azonosak ugyan, de a részhalmazok elemeinek számtani közepei, és szórása az adatok időbeni alakulását mutató adatsor fizikai úton meghatározott, de numerikusán, grafikusan is becsülhető trendjének megfelelően növekednek. Vizsgáljuk meg ezen adatsor homogenitását a Szmimov-Kolmogorov próbával. Azonos statisztikai sokaságból származó, azaz homogén n,, n2 hosszúságú két részidősor (ni, n2 elemű két halmaz) empirikus, eloszlásfüggvényeinek függvényértékei közötti d = maxjF, (x) - F2 (x)] maximális különbségnek és a redukált elemszámok négyzetgyökének: 329
