Zsuffa István: Műszaki hidrológia (Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1996)
1. A PASSZÍV VÍZGAZDÁLKODÁS HIDROLÓGIÁJA
ahol n = 1/2 ha F > 30 n = 2/3 ha 10< F < 30 n = 3/4 ha 5 <F < 10 n = 4/5 ha 1 <F < 5 és n = 1 ha F <. 1 [jcm^] Nyilvánvaló, hogy kisebb vízgyűjtőterületek esetén a terület bejárása és a térképről leolvasható adatok alapján eldönthető, hogy a lefolyást gyorsitó, vagy késleltető elemek vannak-e túlsúlyban. Ezeket a tulajdonságokat ugyan csak szubjektív módon tudjuk megitélni, figyelembevételük mégis indokolt, különösen a 30 km -nél kisebb vízgyűjtők esetén. Ezt a szempontot elégíti ki a VIZITERV által használt - Kollár Ferenc által készített - segédletsorozat, amely az Nq fajlagos árvíz- hozamokat az F vízgyűjtőterület, az P előfordulási valószínűség és a szubjektív módon becsült Ih "lefolyási hevesség” függvényében adja meg. Megjegyezzük, hogy a magyarországi kísérleti területek árvízi adatainak az észlelt értékei alapján Juhász István és Kőris Kálmán dolgozott ki jól használható árvizszámitási becslő eljárást. Ez az eljárás azonban kiterjed az árhullámok alaki paramétereinek a becslésére is, ezért ismertetésére később kerül sor. Adathiánypótlás vizgyüj tőfeltár ás sál A vizgyüjtőföltárással összekapcsolt árvizszámitás a vízjárás közvetlen megfigyelésén alapszik. A közvetlen megfigyeléssel szerzett információk értékét semmiféle íróasztal mellett végzett munka nem pótolhatja. A terepen szerzett tapasztalatok értékelése azonban elég nehéz föladat, hiszen a cél a csapadék és a vízfolyás vízjárása közötti igen bonyolult kapcsolat elemzése. Ezzel a kapcsolattal kell a számítás második lépcsőjében a legközelebbi (és azonos tájegységhez tartozó) csapadékmérő-, vagy csapadék- iró-állomás észlelési adatsora alapján a statisztikai földolgozáshoz a vizhozamadatsort generálni. Az alkalmazható hidrológiai-számítástechnikai modellek nem újak. A kisvízfolyások árvizviszo- nyait már a századfordulón számították az úgynevezett racionális méretezés módszerével. Ezt a méretezési módszert, amelyet ma már csak a városi csatornázásban alkalmaznak, és mi is ott tárgyalunk, több szempontból bírálják: alkalmazásához ismerni kell a terepen mozgó viz sebességét minden pontban, rögzíteni kell az időben is, térben is változó, fizikailag pedig kézzelfogható jelentéssel sem biró oC lefolyási hányadot, valamint föl kell tételeznünk azt, hogy a talajállapottól, az időszaktól, stb. függetlenül az adott valószínűségi árvizet mindig az ugyanolyan valószínűségű zápor okozza. Ez a sok hipotézis vezet azután el az általános hidrológiából ismert izokron vonalas térkép megszerkesztéséhez, majd az úgynevezett vigyüjtő-jelleggörbe megrajzolásához. A korábbi század- fordulós elképzelések szerint mind a vizrészecske sebességének, mind a lefolyási hányad képletekből számítható. Az első képletek meg is születtek, szerzőik, ha egyáltalán valahol ezeket a műszaki életben fölbukkanó képleteket publikálták, hangoztatták, hogy kísérleti területek részletes föltárával ezeket ellenőrizni, fejleszteni kell. Ezek a fejlesztési munkák nem jártak eredménnyel. Furcsán jellemzi a kérdést a terepen mozgó vizrészecske sebességének számítására a régebbi magyar hidrológiai irodalomban közölt "bajor képlet". 1955-ben, Lászlőffy kérésére a müncheni vízrajzi intézet, német alapossággal átvizsgálta a századfordulótól írott, németnyelvű szakirodalmat és ennek a képletnek a nyomát sehol sem találták. Hasonlóan különös a lefolyási hányad számítására "kidolgozott" hazai formulák sorsa. Az 1900-as évek elején Kenessey Béla foglalkozott a kérdéssel: logikus gondolatmenettel megállapította, hogy ez az érték a vízgyűjtő dőlésviszonyainak, talajtani és művelési helyzetének a függvénye. Szerinte ez a három hatás egyszerűen additiv módon összegeződik. Az érték becslésére a három összetevőre - nyilván elsősorban mérnöki becsléssel és a becslésnek legföljebb néhány megfigyelt adat szerinti módositásával - táblázatot készitett. E közel 80 éves táblázat készitése idején már mindenki, nyilván maga Kenessey is tudta, hogy a lefolyási hányad nemcsak hónapról hónapra változik, függ a talajnedvességtől azaz nyilván a talajnedvességet szabályozó megelőző csapadékoktól, időjárási hel yzettől, hanem változik az esőzés időtartama alatt is! Néhány évvel később Korbély József, talán Európa legelső kísérleti vízgyűjtőjén, a Gladna patakon végzett mérések alapján formulát ajánlott a lefolyási hányad számítására, amellyel figyelembe lehet venni a mutatőszámnak az esőzés ideje alatti megváltozását is. Ennek ellenére évek múltán az ismételt próbálkozások a Kenessey táblázatokhoz nyúltak vissza, nem sok sikerrel. Ma már az ország területén működő kísérleti vízgyűjtőkön gyűjtött adatok tisztán mutatják, hogy ezeknek a mutatóknak a számítására egyetemes érvényességű képletet összeállítani nem lehet, sőt a két tényező becslésére még regionális érvényességű számítási Útmutatás sem ajánlható. A vízgyűjtő-jelleggörbén alapuló "idő-terület", "racionális" stb. árvizszámitási módszerek a dombvidéki vízrendezés területén zátonyra futottak. A vízgyűjtő-jelleggörbe azonban a felszíni lefolyásnak elég jó "modellje": a jelenséget jól jellemezné, ha numerikus értékei számíthatók lennének. Képletek hiányában ezeket a számításokat végrehajtani nem tudjuk, de a vízfolyás maga jól követi az általunk numerikusán nem ismert 111
