Vízgazdálkodásunk számokban (OVF, Budapest, 1961)
VI. Vaits Ferenc–Mayer László: Vízfolyások rendezése, lecsapolások, vízmosáskötések és talajcsövezések
vízgazdálkodásunk szamokban 162 A Tisza jobbparti vízgyűjtője Zemplénagárd és Tiszaluc között A vízgyűjtőt északon az országhatáron túl, csehszlovák területen a Topolya, keleten és délen a Tisza, nyugaton pedig a Szerencs-patak vízválasztója határolja. Ezonbelül magában foglalja a Bodrog, Ronyva, Bózsva és számos kisebb vízfolyás vízgyűjtő területét. Alakja szabálytalan, kiterjedése magyar területen észak—déli irányban mintegy 60 km, kelet—nyugati irányban kb. 35 km. Vízhálózatára jellemző, hogy közel párhuzamosan haladó vízfolyások alkotják, amelyek a Bodrogba ömlenek. A Ronyvának és Bózs- vának már kiterjedtebb mellékág-hálózata is van. A vízfolyások a Tátra folytatásában a belső kristályos és külső fliss-redő közül érkeznek. Itt a vízválasztót képező homokkő-vonulatról a hosszanti völgyekbe futnak, amely a belső homokkő-vonulat és a vulkáni sorozat között helyezkedik el. A vulkáni sorozat egy-egy kapuján jutnak ki azután, az Alföldre. A Bodrog völgyének esése csekély, 95 m A. f.-ről 100 m A. f.-re emelkedik. A Ronyva és a Bózsva völgye 96 m A. f. magasságról indul, s mintegy 30 km út után meredek töréssel a 490, ill. 480 m A. f. szintre ér. A Bodrog völgye helyenként a 10 km szélességet is eléri, a Ronyva- és Bózsva-völgy már keskenyebb és hegyekkel szegélyezett. Az évi csapadékmennyiség 600—700 mm. A Sajó vízgyűjtője A Sajó vízgyűjtője a Tiszától negyedkörívben fordul észak-—nyugati irányba, és az országhatáron keresztül Csehszlovákiába nyúlik át. A Hernád vízgyűjtőjétől a határon túl a Gömör-Szepesi-Érchegység választja el. A völgy az országhatáron; túl még szűk, de Bánrévétől kezdve kitágul, és a szegélyező hegyvidékből több állandóvízű patakot fogad be. A jobbpartiak közül említésre érdemes a Rima, Hangony, Szinva ; a Ual- partiak közül a Bódva. Miskolctól kezdve a völgy szélesen elterülő síkság, ahol a Hernádon kívül élővizek már nem ömlenek be. Miskolc alatt a völgyet keresztül-kasul hálózzák az elhagyott, s ma már többé-kevésbé művelés alatt álló holtmedrek. A vízgyűjtő altalaja legnagyobbrészt kristályos pala, de a medencében előfordulnak karsztszerű mészkő, diluvialis és alluvialis rétegek is. A Sajó völgyének alsó szakasza a néhol csak pár dm vastag termőréteg kivételével homok- és kavicsrétegekből áll. A vízgyűjtő, főképpen a határon túli része, nagyrészt erdővel borított. A Bódva vízgyűjtője A vízgyűjtő nagyjában északi-déli irányban elnyúló, majd kb. Aggtelek magasságában élesen északkelet—délnyugati irányba fordul egészen az országhatárig. Hossza a határig kb. 50 km, szélessége váltakozó. A völgy helyenként 5 — 6 km-re kiszélesedik, helyenként szorulatszerűen összeszűkül. Magassága 100 —150 m A. f. között változik, legalacsonyabb pontja 119, legmagasabb 800 m A. f. A völgy hosszú szakaszán enyhén emelkedik kb. 180 m A. f. magasságig, majd hirtelen meredeken éri el a 800 m A. f. szintet. A vízgyűjtő határon túli része geológiai felépítése szerint ősi, kristályos tömegű hegység. Ezen a térszínen élesfalú mészkő táblák fekszenek. Délre a hegység a Sajó felé lejt, a szalonnái Szászhegy már a szendrői dombságból emelkedik ki. A völgyfenekeket miocén-üledék borítja. A vízgyűjtő felső része jobbára erdővel borított. Pővízfolyás a Bódva, eléggé kiterjedt vízhálózattal. Az évi csapadékmennyiség 600 — 700 mm. A Hernád vízgyűjtője A Hernád vízgyűjtőjét délnyugaton a Gömör-Szepesi-Érchegység, északon a Lőcse — Branyiszkói hegyek, keleten pedig a Szerencs-patak völgyét szegélyező alacsony domb- sor határolja. A vízgyűjtő felső — az országhatáron kívül eső — területének legnagyobb részét erdők borítják. A magyar szakaszon az erdőterület már ritkább, a mezőgazdasági művelés a völgyek oldalán magasan felhatol. A vízgyűjtő hidrológiai szempontból közepesen vízátbocsátó, mert a Gömör- Szepesi-Érchegység vízálló kőzetén kívül az alapkőzet jórészt fiatalabb likacsos mészkő, az alsó részen pedig erősen átbocsátó diluviális képződmény.
