Vízgazdálkodási Lexikon (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1970)

V

Vízkészlet-gazdálkodás

alatti V.-tel. Ennek az utóbbinak helytelen az a megfogalmazása is, hogy azzal a vízhozammal egyenlő, amelyet a rétegekből ki lehet venni anélkül, hogy a réteg vízháztartásában változás keletkezne, hiszen minden vízelvonás a vízfelszín süllyedésével vagy a víznyomás csökkenésével, tehát a vízháztartás változásával jár. A víz közgazdasági értékelését is szem előtt tartva, a felszín alatti hasznosítható V.-et azzal a vízhozammal lehet jellemezni, melyet a rétegből elvonva, a bekövetkező változások más vízhasználatoknak kárt nem okoznak, ill. a károk eltűrhetők és kisebbek, mint a kivett vízhozam hasznosítási értéke, vagy a károk a hasznosított víz értékénél kisebb költséggel elháríthatok.

Végül a felszín alatti V. jellemzésére használják a termelési V.-et is, azoknak a vízhozamoknak az összegét, amelyet a vizsgált terület valamennyi felszín alatti víztárolóját — vagy valamelyik felszín alatti víztípust, esetleg valamelyik meghatározott réteget — megcsapoló összes létesítmény egyidejűleg a felszínre hoz, és amely a forrásokban természetes módon a felszínre tör, és ott hasznosítható. Ez az érték nem jellemzi azonban sem a felszín alatti V. után- pótlódását, sem annak hasznosítható értékét, csupán a megcsapolások kiépítettségéről, műszaki állapotáról tájékoztat. Összevetve a hasznosítható V.-tel, a kettő hányadosa a felszín alatti V. kihasználtsági fokát adja meg.

Vízkészletátkönyvelés. 1. Mint művelet a vízgazdálkodási mérlegben a hasznosítható vízkészletnek —- a természeti és műszaki lehetőségek, a kialakult helyzet, az államközi megállapodások, távlati tervek alapján végzett — területi átcsoportosítása.

2. Mint mennyiség (vízhozam) a V. (átkönyvelt vízkészlet) egyenlő az egység átvett és átadott vízkészletének különbségével (-»- Átvett vízkészlet, -► Átadott vízkészlet).

A V.-be bevont vízgazdálkodási egységek átkönyvelt vízkészleteinek összege zérus.

Vízkészletbecslés. A felszíni és a földkéregben levő víz egészének és hasznosítható részének számítással végzett, tájékoztató jellegű meghatározása. Megbízhatósága az alapul szolgáló észlelési, feltárási adatok számától, pontosságától, jellemző voltától, általában a terület hidrológiai és geohidrológiai feltártságától, meg- kutatottságától (továbbá a tudományos megalapozottságától, a vizsgálat mélységétől) függ.

Vízkészleteloszlás. A vízkészletnek vagy hasznosítható részének 1. területi (térbeli) elkülönülése; 2. időbeli változása, ingadozása.

Vízkészlet-gazdálkodás. A vízgazdálkodás

827

egységes rendszerének az a része, amely a vízkészleteknek és a vízhasználók igényeinek meny- nyiségi és minőségi, valamint időbeli és térbeli összehangolásához szükséges (intézkedésekkel, a vízpótló létesítmények megvalósításával, azok üzemének irányításával kapcsolatos) tevékenységeket fogja össze.

A V. tehát a vízgazdálkodásnak a -»■ vízkutatással, a vizek feltárásával, a víz termelésével és elosztásával, a vízkészlet és a ->- vízigény közötti egyensúly fenntartásával, a vízkészlet tervszerű hasznosításával, a víznek a fogyasztás helyére vezetésével foglalkozó ága (Vt. 3., 6—10. §; vhr. 8—15. §). A V. tehát felöleli: a) a víz „készletté” tételének folyamatát, a víztermelést (a víz feltárását, előkészítését) (víztisztítás), a felhasználás helyére szállítását, ill. általában a készletezését (pl. a vízmű, regionális vízellátó rendszerek, tározás útján); és b) a gazdálkodást a feltárt vízkészlettel, a készlet nyilvántartását és elosztását.

Ez a vízgazdálkodási feladat: a) műszaki (pl. vízmű létesítése, üzemeltetése); b) gazdasági (pl. készletek nyilvántartása); c) igazgatási— jogi funkciókból (pl. a készletnek az egyes -»■ vízhasználatok részére kiadása) tevődik össze. A vízkészlet felhasználásának körét tekintve a V. irányulhat: ivóvízigény (-► Ivóvíz védelme), mg.-i vízigény (öntözővíz szétosztása, tógazdasági vízellátása) és ipari vízigények (->- Ipari vízgazdálkodás) kielégítésére.

A V. keretében a vízügyi—műszaki beavatkozás eredményeként felhasználható vízkészlet közgazdasági mérlegeléssel megállapított részét az egyes igénylők számára a vízhasználatra jogosító vízjogi engedéllyel a ->- vízügyi hatóság adja ki. A V. tehát végső soron jog biztosítása az egyes vízigénylők számára, hogy a társadalmi javat alkotó vízkészlet bizonyos részét saját céljaikra felhasználhatják. A Vt. ez utóbbi vízügyi funkció gyakorlásának alapjául a „mérlegelt elosztás” elvét állapítja meg (Vt. 6. §). Ez annyit jelent, hogy a vízigényt még elegendő, más vízhasználatok számára le nem kötött, ún. szabad vízkészlet esetében is, csak az igény népgazdasági jelentőségének megfelelően, az indokolt szükséglet mértékéig szabad kielégíteni. Ez az alapelv irányadó a V.-ban akkor is, ha egyidejűleg több vízigény között kell a sorrendről és azok kielégítéséről dönteni. Különösen akkor, ha a szabad vízkészlet valamennyi igény kielégítésére nem elegendő, és a sorrendben hátrább álló (bár időben esetleg korábbi) igényt a fontosabbak (bár időben esetleg későbbiek) javára korlá-