Vízgazdálkodási Lexikon (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1970)

V

Vízjogi törvény

szerv, szövetkezet stb.) terhére, hogy bizonyos vízgazdálkodási (vízügyi) célok elérése érdekében meghatározott tevékenységet folytasson vagy éppen attól tartózkodjék. A V. a -► vízjogi engedély mellett a vízügyi hatósági tevékenység másik legfőbb feladata. A V.-re csak a törvény által szorosan meghatározott alkalmakra — valamely káros vagy jogellenes állapot megszüntetése érdekében — kerülhet sor. A V., éppen úgy, mint a vízjogi engedély, csak a konkrét hatósági rendelkezés jogi tartalmát jelöli meg. A V. a hatósági határozatban jut kifejezésre, akárcsak a vízjogi engedély, ezért a V. és a vízjogi engedély nem is választható el élesen. Ha a V. munka (mű) létesítésére irányul és a vízjogi engedélynek is megfelel, akkor jogosítványokat is tartalmaznia kell (vízjogi engedély hivatalból), viszont másfelől a tágabb értelemben vett vízjogi engedély mint hatósági határozat is tartalmaz kötelező elemeket (Vt. 32. §, Vhr. 68. §).

Vízjogi törvény Vízjog története Magyarországon

Vízjog története Magyarországon. A régi törvénytár és a Corpus Juris Hungarici már a XIV. szd. óta foglalkozott a vizek használatával és a vízimunkálatokkal kapcsolatos jogi kérdések szabályozásával. A XVI—XVIII. szd.-ban alkalomszerűen hoztak intézkedéseket a szükségesnek bizonyult vízimunkálatokkal kapcsolatban.

A reformkor vízjogi terve elsősorban az öntözés érdekében kívánta korszerűsíteni a meglevő törvényeket; e tekintetben azonban még a kiegyezés utáni vízjogi törvény (1885: XXIII. te.) is csak kevés eredményt ért el, mert a meglevő vízhasználatok elsőbbségi jogát fenntartotta. Az érdekeltekre háruló ármentesítési terhek csökkentése érdekében előírta az ártérfejlesztést, mely szerint az árterületet az ármentesítés és folyószabályozás után megemelkedett árvízszint alapján kell megállapítani. Lényegében azonban törvényhozásunk még a XIX. szd. második felében is csak a körülmények kényszerítő hatása alatt foglalkozott a vízügyekkel, mint pl. az 1879. évi szegedi és az 1883. évi győri árvíz után. [Az 1879: XXXV. te., a tiszai törvény (1884: XIV. te.), a Rába-szabályozási törvény (1885: IV. te.) stb.]

Első ízben az 1895: XLVIII. te. fogadott el hosszabb távra szóló és az ország egész területére kiterjedő vízszabályozási munkatervet, aminek folytatását az 1908: XLIX. te., az ún. vízi beruházási törvény biztosította volna. Ennek

824

végrehajtását azonban az I. világháború megakadályozta. Teljes kudarccal járt a közérdekű öntözőcsatornákról szóló 1900: XXX. te., s csak jóval később, az ún. öntözési törvény (1937: XX. te.) alapján létrehozott Országos Öntözésügyi Hivatal tudta megkezdeni a Tiszántúl, ill. a Tisza-völgy öntözéseinek kiépítését. Döntő változást azonban e téren is csak a szocialista törvényhozás hozott.

Vízkapacitás (jele: VK). A mg.-i szóhasználatban: a talajban levő víznek térfogat- v. súlyszázalékában kifejezett az a része, amelyet a talaj eredeti állapotában a nehézségi erővel szemben huzamosabb ideig vissza tud tartani.

m

A minimális vízkészlet változása talajonként

Ennek nagysága talajonként változó. Befolyásolja a szemcsenagyság, a szerkezet, a kicserélhető kationok minősége és mennyisége, a pórusok mérete és mennyisége. Homokos és humuszban szegény talajokban a V. mindenkor kisebb, kötöttebb, humuszban gazdagabb talajokban mindenkor nagyobb.

A V. helyes magyar elnevezése -► víztartó képesség.

Vízkár. Általános értelemben: minden víz okozta károsodás. Szükebb értelemben: a túlságos vízbőség (-«- Árvíz, Belvíz) okozta nép- gazdasági kár. Tágabb értelemben: így nevezik még a vízkészlet mennyiségi aránytalansága, ill. nem megfelelő minősége következtében a népgazdaságot érő kárt is.

Megkülönböztetünk közvetlen károkat: a víz hatására a kár azonnal jelentkezik (a termés kipusztul, az épület összedől stb.). A kár közvetett, ha a kár csak később jelentkezik. Közvetett kár a késői vetés okozta csökkent termés, a talajműveléshez szükséges vonóerőtöbblet, a talaj termőrétegének és tápanyagának a kimosása