Vízfolyások környezetbe illeszkedő szabályozása (VITUKI, Budapest, 1989)
3. A vízfolyások rendezésének új szempontjai és elvei
— erózió és deflációvédelem, — a tisztulóképesség javítása, — a természetes fejlődés lehetősége a viszonylagos egyensúly keretei között. A felsorolt változások bekövetkezésének társadalmi, jogi, gazdasági, tudományos, technikai stb. feltételei vannak. Ezek ma csak részben biztosítottak, így a kívánatos irányú fejlődés csak fokozatosan törhet utat magának. A feltételek közül kiragadva egyre külön is felhívnánk a figyelmet, mert az katalizátorként működhet és előfeltételként szolgál valamennyihez. Ez pedig az előkészítés, tervezés helyzete, módszerei és jelenlegi színvonala az emberi tényező oldaláról vizsgálva. Megállapítható az eddigiekből, hogy manapság a szokásos anyagi- és időráfordítással aligha találhatók meg a megfelelő megoldások. A korlátok között szerepel a vízépítőmérnökök többségének nem elég széles körű — ha úgy tetszik nem elég korszerű — szakmai felkészültsége, hiszen nyilvánvaló, hogy a megfelelő megoldásokhoz egy sor határ- területi és kapcsolódó tudományos ismeretanyag elsajátítása és alkotó alkalmazási képességének kifejlesztése szükséges. Ezeknek a megteremtése — ha teljes körűen egyáltalán nem lehetséges — a képzésben és a posztgraduális képzésben jelent hosszútávú feladatokat. Maradna tehát egyelőre, legalábbis járható útként, a több szakterület teamrendszerű együttműködése az elfogadható, korszerűnek tekinthető megoldások kialakítására. Végül még egy gondolat a többször használt társadalmi igény kategóriáról. Természetesen léteznek egyéni, csoport, réteg, ágazati stb. igények, melyek között mindig ellentmondások feszülnek. Az átfogó kategória használatának az ad létjogosultságot, hogy benne tömeges érdekegyeztetés valósul meg és perspektivikusan fejlődést hordoz. Úgy tűnik, hogy a vízfolyásrendezés korszerű igényei rendelkeznek ezekkel az ismérvekkel még akkor is, ha ma még viszonylag szűk körben esik szó róluk, és sokan a „zöldek" vagy „kékek" elszigetelt mozgalmához kapcsolják azokat. Éppen ezért a több évtizedre szóló, a terület lakossága életének a minőségét hosszú időre befolyásoló szabályozási munkáknak a természeti és társadalmi környezete várható hatásait az előkészítés és tervezés idején célszerű lenne az érdekeltekkel ismertetni — különös tekintettel a parti tulajdonosokra — és a képviselőikkel megvitatni. A vízfolyás a természetes táj különleges eleme, ami a földrajzi változatosság mellett az élővilág változatosságát is okozza. Nemcsak a vízfolyás vizében van a környező szárazföldtől eltérő élővilág, vízparti és vízi növényzet, vízben lebegő és a fenéken élő növények, gerinctelen állatok, halak, kétéltűek, hüllők, vízi maradarak és emlősök, hanem a vízfolyást kísérő völgyfenéki tájon is. Az élőlények különböző csoportosulásban, társulásban népesítik be a vizek különböző részeit. Különösen jól megfigyelhető ez a kis vízfolyásokban, ahol a víztömeg, a felületi hártya és az aljzat (bentosz, perifiton) szolgál az élőlények lakóhelyéül. Ezeken az élőhelyeken a csoportok elhelyezkedése és a társulások alakulása a környezeti adottságok és a tagok ökológiai igénye szerint történik. A folyóvizekben általában négy nagyobb élettáj vagy régió különböztethető meg: nyíltvíz (mediális régió), parti tájék (ripális régió), mélységi táj (profundális régió), és föld alatti vízi táj (hiporheális régió). A folyóvizek eredetüktől torkolatukig nagy, változatos területen folynak keresztül, ezért hosszukat indokolt kisebb-nagyobb jellemző részre bontani. Iliié től (1955, 1961, 3.2. A vízfolyások hidrobiologiai jellemzése
