Vízfolyások környezetbe illeszkedő szabályozása (VITUKI, Budapest, 1989)
3. A vízfolyások rendezésének új szempontjai és elvei
3.1. A vízfolyásokkal kapcsolatos korszerű társadalmi igények Ez a fejezet kizárólag a fejlett világban az utóbbi 10—15 évben bekövetkezett elvi, szemléleti és az ezekhez mindinkább igazodó gyakorlati változásokat kísérli meg áttekinteni. Megjegyzendő, hogy a nagymúltú és mindig a fejlődés élvonalában haladó magyar vízépítés 5—10 éves lemaradásban van az újabb eredmények átvétele és adaptálása területén. Magyar nyelven például egyelőre hozzáférhetetlenek azok a 80-as években napvilágot látott ajánlások és szabályozások, melyeket többek között az NSZK-ban, Francia- országban és Ausztriában jelentek meg. A szakmai nyelv sem teremtette meg a megfelelő magyar kifejezéseket, jobb híján tükörszavas fordítás használatos — „természetközeli" vagy „környezetbarát" — amikor ezek a fogalmak egyáltalán felbukkannak. A mai kornak megfelelő újabb igények keletkezése egyrészt a hagyományos megoldások káros következményeinek felismeréséből, másrészt a társadalmi, életmódbeli változásokból fakad. Először tekintsük át a fontosabb, tárgyunk szemszögéből lényeges változásokat. Közismert, hogy az ember kettős determináltságú, természeti és társadalmi lény. Ez a kettősség a civilizációs fejlődés utolsó korszakáig harmóniában létezett. Napjainkra vált általánossá, a döntő többséget érintővé az, hogy az ember elvesztette természeti környezetével közvetlen kontaktusainak jelentős részét, egyre inkább mesterséges, művi környezetbe került, és kezdi ennek következményeit fájdalmasan érezni. Itt a városiasodásra, a nagy kiterjedésű lakó- és ipari agglomerációkra kell gondolni, de bizonyíthatóan a falusi környezet élővilága is szegényebb lett. Nem hagyhatók figyelmen kívül a mező- gazdaságban bekövetkezett változások sem, mint pl. a táblásítás, a kemizáció, az iparszerű módszerek általános elterjedése a növénytermesztésben és az állattenyésztésben. Az új helyzet történelmileg olyan gyorsan alakult ki, hogy a hozzávaló adaptálódás fizikai és pszichikai értelemben egyaránt súlyos terheket ró az emberre. Abba a furcsa helyzetbe kerültünk, hogy a korábbi szűkösség körülményeiből a társadalom a viszonylagos bőség állapotába került — legalábbis ami a lét fizikai feltételeit illeti — ugyanakkor az életmód minőségi meghatározói észrevehetően romlottak. Ez utóbbiak közé nemcsak a káros hatásokat, mint a víz, a levegő, a talaj szennyeződését, erdőpusztulásokat, zaj- és rezgésártalmakat értjük, hanem az ingerszegényebb települési és természeti környezetet, az élővilág fajszegényebbé válását, az egyensúlyi problémákat és az esztétikai sebeket is. A globális fejlődési modellekben, amelyek napjainkban rendre születnek, előkelő helyre sorolták a környezeti káros hatásokat, a szennyezést, amikor a korlátokat számba- vették. Napjaink recessziója, a természeti erőforrások véges voltának felismerése az anyagi fogyasztást világszerte korlátozta, helyette általánosan felértékelődtek a minőségi, elsősorban a környezetminőségi tényezők. Egy sor mai változás is az értékek átrendeződése irányába hat, pl.: — széles körű az a felismerés, hogy egyes értékek elvesztése nem pótolható anyagi javakkal, — észrevehetően megnőtt a társadalmi és a fizikai mozgásigény, a világ összeszűkült, — a szabadidő természetes környezetben való eltöltésének igénye, az aktív pihenés, stresszek feloldása, rehabilitáció, — a tömegkommunikációs hatások által is befolyásolt társadalmi érzékenység növekedés, — a megismerés fejlődése általában, ezen belül a téma szempontjából mindenekelőtt az ökológia eredményei. 15
