VÍZDOK: A felszín alatti öntözés helyzete (VMGT 49. VÍZDOK, Budapest, 1973)
3. A felszín alatti öntözés múltja
44 adottságoktól függően maximális bőségüre kell kialakítani. Kísérleteik egyik figylemreméltó eredménye az is, hogy az utóbbi esetben a nyílások kialakításának technológiája (sajtolás, fúrás, "meleg tűs" eljárás) nem befolyásolja a vízszállítást. A probléma fontosságára az is rámutat, hogy a már drénezésnél használt müanyagcsövek perforációinak kialakítása, a nyilásmp- retek megállapitása fontos és gyakori témája a vonatkozó szak- irodalomnak ^KLIMKO-PASSZINSZKIJ, 1966] . Talán nem haszontalan itt idézni e vizsgálatok néhány eredményét. A nyilások feladata, hogy biztosítsák a viz akadálytalan ki-, illetve beáramlását, anélkül, hogy feliszaplódnának és ezzel feladatuk ellátására alkalmatlanokká válnának. Ennek kö - vetkeztében meg kell vizsgálni: 1. a nyilások kialakításának technológiáját, 2. - a nyilások alakját és méreteit (talajtól függően), 3. az egységhosszra eső összterületüket, illetve egymástól való távolságukat. A drénezéssel kapcsolatban végzett kísérletek szerint a hosszanti rések beiszapolódása (eltömődése) nehezebben következik be, mint a köralaku nyílásoké. A nyílásszélesség növelése növeli az eltömődési veszélyt. A polivinilklorid cső azonos résszélesség mellett hajlamosabb az eltömődésre, mint a polietilén cső. Ezt azzal magyarázzák, hogy a PVC-nek nagyobb a vizfelvevőképessége, szilárdsági tulajdonságainál fogva fala általában vékonyabb a polietilén cső falánál, s igy Jobban átnedvesedik. Általános a tapasztalat, hogy a müanyagcsövek mindamellett sokkal kevésbé hajlamosak a beiszapolódásra, mint a hagyományos kerámiacsövek ^KLIMKO-PASSZINSZKIJ, 1966] . Az Egyesült Államokban egyébként a legkülönbözőbb konstrukciójú csöveket kipróbálták [DAVIS, 1967; ZETSCHE- NEWMAN, 1966; BUSCH-KNEEBONE, 1966], Ezekből az az általános következtetés szűrhető le, hogy az 1,0 - 2,0 cm közötti átmérőjű cső
