Virág Árpád: A Sió és a Balaton közös története. 1055–2005 (KÖZDOK Kft., Budapest, 2005)
3. melléklet. D. M. Meissner: A Balaton szabályozása
MEISSNER: A BALATON SZABÁLYOZÁSA 483 A tó ezen rendellenességei mellett megfigyelhető még a viharok által kiváltott vízszintemelkedés, amely például Fonyódnál 1 lábnyit tesz ki. A tó rendesen telente befagy, a jégpáncél a 0.8 lábat is eléri, ami a két part közötti közlekedést teszi lehetővé, egyben pedig nagyszerű alkalmat teremt a halászatra. Jóllehet a jeget csak a meleg déli és délnyugati szél töri fel, és a jeget is ebbe az irányba hajtja, ami az északi és keleti partra torlódik, mégis gyakran megesik, hogy a jégpáncél fellazulása után északira fordulnak a szelek, amelyek aztán a szabadon úszó jégtömegeket a déli partra szorítják, és ölnyi magas jéghegyeket tornyoznak fel, s mindent, ami útjukba esik, magukkal sodorják- és ragadják. Különösen a Balaton, de ugyanígy annak északi, déli és keleti felének vízgyűjtője - a Duna alsó völgye - Európa csapadékszegény zónájába esik. Az átlagos csapadékmennyiség Mauke táblázata szerint ebben a zónában 16 párizsi hüvelyk;5 ezt az adatot erősítik meg a budai Felső-Reáliskola Igazgatósága által vezetett meteorológiai állomásnak az utóbbi négy évben végzett mérései. Szíves közlésük szerint ugyanis az alábbi csapadékmennyiséget mérték: 1862-ben 18" 5"’ párizsi mérték 1863-ban 12" 1 ...... 1 864-ben 17" 10... 1 865-ben 13" 6..... Ö sszesen: 61" 10"', így az átlag: 15" 6’" A Zala vízgyűjtője ezzel szemben, mivel erdőben gazdag, hegyes és a Stájer-Alpok határára esik, csapadékosabb, és Dél-Németország zónájával rokonítható, amelyre vonatkozóan az említett táblázatban az éves középértékre 25,0 párizsi hüvelyket találunk. A Balaton 87 négyzetmérföldes vízgyűjtőjén a két zóna közel egyenlő mértékben van jelen, így tehát a csapadék középértéke 20,5 párizsi (= 20,9 bécsi hüvelyk) hüvelyknek vehető. - A párolgás egy ilyen száraz és erős légmozgásoknak kitett zónában és a víztömeg egy nagy részének sekély mélysége miatt nagyon jelentős; a szomszédos területeknek sajnos legfeljebb csak éjszakai harmat formájában jut belőle valami, mivel az északról fújó szelek a távoli déli országokba szállítják azokat. A Budai Meteorológiai Állomás által végzett megfigyelések figyelembe vételével az évi párolgás a tóban körülbelül 60 párizsi hüvelyk, - ugyanezen felület csapadékmennyiségét tehát többszörösen felülmúlja. Mivel pedig a tó felülete a vízgyűjtő teljes felületéhez úgy aránylik, mint a 10.5:87-hez vagy mint az 1:8,3-hez, kiderül, hogy az összes csapadéknak több mint a felét a párolgás fölemészti, mivel pedig ennek csak egy része jut a tóba, a vízbázis természetes szabályozóját tulajdonképpen a párolgás adja, amelyre csak akkor kell rásegíteni, amikor az elégtelen. A szabályozás indítéka és előmunkálatai Ilyen helyzetben volt a tó és a déli part, amikor 1858-ban a Buda-Pragerhofer vasútvonalat - amely akkor a császári és királyi Déli Vasúttársaság tulajdonát képezte -, a tó mentén el kezdték építeni. Az árvízi szintek fölé nyúló turzások következtében a pályaszakaszt szintjét szinte végig az adriai tengerszint feletti 325,65 lábra tették, vagyis a tó addig ismert - 322,85 láb - legmagasabb szintje fölé 2,8 lábnyira.6 5 I párizsi hüvelyk = 2,76 cm 6 A vasút építésekor a szintezések még a régi Adriai tengerszinthez, pontosabban az annak alapján keletkezett pesti. ún. nádori vízmérce 0 pontjához viszonyítva történtek. Az Adriai-tenger középszintjének későbbi pontos meghatározása, ill. a nadapi ősjegy létesítése után. a további kiigazításokat is figyelembe véve 4.68 métert kell hozzáadni a Meissner által közölt adatokhoz. így a 325.65 láb = 102,93 ni-rel + 4,68 m = 107,61 m.
