Virág Árpád: A Sió és a Balaton közös története. 1055–2005 (KÖZDOK Kft., Budapest, 2005)
1. melléklet. Krieger Sámuel: A Balaton szabályozása
450 1. MELLÉKLET Az említett szempontokat az egymásba ömlő patakok bevezető csatornáinál figyelembe kell venni. Ebben a rendben elvégzett munkálatok esetében, amikor is a medret mindig előkészítik a soron következő levezetendő víznek, nem áll fenn annak a veszélye, hogy a már egyszer kiszárított vidéket újabb árvíz sújtsa, és ami még fontos, a környéket a malmok jótéteményétől sem fosztja meg, mivel a csatornák ásásakor újakról, vagy a régiek javításáról gondoskodnak, az elbontott malom helyére ugyanis mindig új kerül. A Sió folyóban az alábbi sorrendet kell követni: I. El kell bontani az ozorai gátat. II. Csatornát kell ásni a mezőkomáromi gátig. III. Meg kell nyitni ugyanezen gátat, és folytatni a csatornát egészen a torkolatig, mélységét a Balaton tavának legnagyobb mélységéhez kell igazítani, kivitelezésében pedig a tervben előírtakat kell szem előtt tartani. Ami a módszert illeti, arról sokat nem tudok mondani, mivel a körülmények változnak, és az előre nem látható nehézségek megoldásához a talaj ismerete is szükséges, mindenesetre általános elveket már most megfogalmazhatunk: I. A célul kitűzött pontig a legrövidebb utat kell követni. II. Ami megoldható egyszeri munkálattal, azt ne többszörivel végezzük el. III. Az idő és a gazdasági tényezők szem előtt tartásával keressük, hogyan lehetne a legjobban, a legolcsóbban elvégezni a munkát. Az itt dolgozó geometrának a legalkalmasabb és a legjobb gépekről kell gondoskodnia, amelyekkel a munkálatokat meg lehet gyorsítani és a kétkezi munkát le lehet csökkenteni. IV. A munkát olyan rendben végezzék, hogy egyik a másikat ne akadályozza. A hajómalmokra vonatkozó terv A köztudatban és a nagy urak véleményében gyakran fedezhető fel az az előítélet, miszerint aki a malmokkal foglalkozik, az ismeri legjobban a mesterséget, éppen ezért a malmok építésével effajta vállalkozókat bíznak meg. Ugyanakkor a malmokra vonatkozó panaszok, amelyekkel a méltóságos vármegyét gyakran zaklatják, bőséges bizonyságot szolgáltatnak arra, hogy a malmok megépítésének módjában rejlik a hiba. Mivel azonban a régi megoldások már polgárjogot nyertek, úgy hiszik, kegyeletsértés lenne a malmok hagyományos építési módjától eltérni, nem csoda, hogy a bajok okát mindig a körülményekben keresik, amelyeken amúgy nem tudnak változtatni. A malmok természetesen a köz számára rendkívül fontos létesítmények, de gyakran az adózóknak és a birtokos uraknak többszörös kárt okoznak. Vegyesen, mindenféle folyót és patakot felhasználunk malmok és egyéb szükséges gépek hajtására. Mindenki úgy gondolja, hogy feladatát megoldotta, ha a gépek működnek, és nem vetnek számot azzal, hogy bizonyos körülmények között a vizek lefolyásának árthatnak. Jó volna, ha lenne arra lehetőség, hogy megtudjuk, melyik az a tulajdonos, amely a folyót gátolva építette malmát, hogy azután körülményekhez igazított szakszerűséggel az ő javát is szolgálva, a károkat megszüntessük. Meg vagyok győződve, hogy a gazdaságosságnak is jobban kedvez, ha ugyanazon beavatkozásból több hasznot tudunk húzni, mint egy a jövőben esetleg bekövetkező kár elhárítása. Alázatosan a méltóságos Királyi Bizottság ítéletére bízom: vajon a szóban forgó dologhoz tartoznak-e azok, amiket alább kifejtek.
