Virág Árpád: A Sió és a Balaton közös története. 1055–2005 (KÖZDOK Kft., Budapest, 2005)
1. melléklet. Krieger Sámuel: A Balaton szabályozása
KRIEGER: A BALATON SZABÁLYOZÁSA 445 II. A Sió folyó és a Balaton tava Bár a Sió folyót és a Balaton tavát külön-külön fogom a Méltóságos Királyi Biztosság számára kifejteni, mindazonáltal mivel sem a Sió folyót a Balaton előzetes ismerete, sem pedig a Balaton lecsapo- lásáról szóló tervet az előbb említett folyó bemutatása nélkül nem tudom leírni, ezért a kettő kapcsolatát elöljáróban röviden bemutatom. A Balaton tava nyugat-kelet irányban fekszik, hossza - egyenes vonalban mérve - 9 német mérföld6 , szélessége különböző: a legkisebb azonban 600, a közepes 3000, a legnagyobb szélessége pedig nem haladja meg a 8000 ölet. Három vármegye területét öntözi, mégpedig északról és nyugatról Zala, délen Somogy, keleten pedig Veszprém vármegye területét. Összesen 60 birtokot érintenek partjai. Jelentős mocsarak kísérik, mégpedig az északi oldalon a hévízi és a szigligeti, nyugaton a Zala folyó mocsarai, délről a keszthelyi, a fonyódi, az ordai és a csehi, továbbá az ormándi, és végül a bogiári mocsarak. Ezeket azonban nem a Balaton vize táplálja, éppen ezért külön kell őket kezelni úgy, mint saját patakjuk által táplált mocsarakat. A Kővágóőrs és Tapolca közelében lévő, a Balatontól távolabb fekvő mocsarak, a Bornoti [Burnóti] mocsarakat - magyarul Bomóti bozót - kiterjedésük miatt méltók arra, hogy megemlítsük őket. A Balaton tavát részben a Zala folyó táplálja azzal, hogy beléje ömlik, részben pedig a különböző források, erek és patakok, amelyekről a kimutatást a VI. táblázat tartalmazza. A tó kezdetétől egészen a Keszthely közelében lévő Iszép szigetig szinte teljesen elmocsarasodott, sással és náddal benőtt, ez alól kivételt képez az északi part, amely helyenként ugyan náddal borított, de egyébként teljesen tiszta vízfelületű. A meder a partok mentén részben homokos, részben köves, középtájt pedig iszapos és nagyon jó minőségűnek találtam. Ilyen szempont szerint ítélve az északi oldalt kövesnek, a délit homokosnak7, a keletit kavicsosnak, a nyugatit iszaposnak mondhatom. Mélysége rendesen a Vörs puszta vidékén és a hévízi mocsarak tájékán egy ölnyi, és ez a legkisebb mélység. Ez meglehetősen egyenletesen emelkedik a tihanyi révátkelőig, ahol 4 Vi ölnyi. Ezen a ponton a legmélyebb, mivel az egész környékről a víz csak ezen keresztül tud átáramlani. Előfordulnak ugyan a középmélységet meghaladó vagy annál kevésbé mély részek, de ezek kiterjedésük csekély volta miatt említésre nem méltók. A térképen három pontozott vonalat tüntettünk fel. A legkülső sötétzöld, az 1 öl mélységet jelzi, a másik világos zölddel a 2 öl mélységet tünteti fel, a kékkel jelölttel pedig a 3 1/3 körüli mélységet jelöltük. A víz szintje októbertől kezdve egészen áprilisig növekszik, és a fent leírt rendes szintet másfél lábbal meghaladja, júniustól szeptemberig pedig apad, és a közbe eső időszakban 2 lábnyit csökken. A vízszintingadozás 3 lábnyi, aszályok idején 3 Vi láb. A víz mélysége tehát a fent említett módon változik, amelyet a VIII. táblázatban találunk meg. Megítélésem szerint az aszályosabb időszakokban ennél jobban is leapad, de mivel a Sió folyó torkolata 3° 5 iÁ'-cel magasabban van, mint a Balaton tava medrének legmélyebb része, nem lehet csodálkozni, hogy a Sió folyó medre a torkolatnál gyakran szárazra kerül. Ebből következik, hogy minél közelebb esne a torkolat mederfeneke a Balaton tavának legnagyobb medermélységéhez, a tó vizének annál jobban le kellene apadnia. Ezt a herkulesi munkát - miként beszélik -, a korábbi években Somogy és Veszprém vármegyék néhányszor megkísérelték elvégezni, nem is minden eredmény nélkül. A Sió folyó torkolatának kiásásán 6 1 német mérföld = 7500 m. 7 A latin szövegben "lapidosa" olvasható, ami feltehetően elírás.
