Virág Árpád: A Sió és a Balaton közös története. 1055–2005 (KÖZDOK Kft., Budapest, 2005)
XIII. A siófoki Sió-zsilip és a Sió-csatorna hatása Siófok és a Sió menti települések fejlődésére, valamint a tóparti üdülőövezetre
436 XIII. A SIÓFOKI SIÓ-ZSILIP ÉS A SIÓ-CSATORNA HATÁSA Vigyázó (1934) szerint „Balatonföldvár megalkotásában is kiváló szerepet vitt... buzgólkodására megalakult a Fürdő'Rt.” 1903-ban, amely a Balaton második fürdő-részvénytársasága volt. A siófoki és a balatonföldvári mellett sorra épültek ki más part menti településeknél a fürdőtelepek, amelyeknek fennmaradása, fejlődése a Balaton vízszintszabályozásától, a partvédelem kiépítésétől, a biztonságos hajó- vasúti és közúti közlekedéstől függött. Darányi Ignác földművelésügyi miniszter Kvassay javaslatára már 1909-ben elhatározta, hogy a Balaton műszaki fejlesztésének ügyintézését egy balatoni településen működő intézményre bízza. Ennek megfelelően hozták létre Siófokon a Balatoni Kikötők m. kir. Felügyelőségét. A tárcaközi egyeztetések és az érintett megyékkel ez ügyben folytatott tárgyalások elhúzódtak, elsősorban a Veszprém és Somogy megye közötti ellentétek miatt410 Ezért a felügyelőség csak 1912. január 1-én kezdhette meg hivatalosan működését Siófok székhellyel, de a Sió-csatorna, illetve a kikötők nyugati partján lévő, Kilitihez tartozó telephellyel. A felügyelőség feladata nem csak a balatoni kikötők építése és fenntartása volt, hanem tevékenysége kiterjedt minden, a balatoni vízépítéssel összefüggő dologra, így a partszabályozásokra, a partvédőművek építésére, a Sió-zsilip karbantartására és kezelésére. A felügyelőség első két évtizedes működéséről Dornyay és Vigyázó (1934) a következőket írta: ,A Siófokon székelő' »Balatoni kikötők m. kir. Felügyelősége« a balatoni kultúra fejlesztése terén negyedszázad alatt el- vitathatatlanul a legnagyobb érdemeket szerezte. Ugyancsak negyedszázada vezetője: Kaáli Nagy Dezső kultúrmérnök, min. tanácsos, kikötő-konnánybizJos, szaktudásának maradandó nyomaival a Balatonnál mindenütt találkozhatunk” Arra vonatkozóan nem találni az irodalomban adatokat, hogy kezdetben hol voltak a felügyelőség irodái. Valószínű, hogy Siófokon bérelt helyiségekben lehettek addig, amíg a veszprémi káptalantól kisajátított Sió jobb parti, közigazgatásilag Kilitihez tartozó területen a felügyelőség hivatali helyiségeit magába foglaló épület fel nem épült a műhelyekkel, raktárakkal, szerszámhajó kikötővel egy időben. A felügyelőség, nem szerepel a Siófokon nyilvántartott munkaadók között, mivel hivatali épülete, műhelyei stb. nem a település közigazgatási területén voltak egészen 1949-ig. Azt, hogy a felügyelőség irodaépületét miért nem a Sió bal partján, siófoki területen építették fel, nem lehetett pontosan kideríteni. Erre lett volna lehetőség, hiszen amikor 1914 februárjában az új személykikötő helyének kijelöléséről a Siófokon tartott értekezleten döntöttek, a vasút irányában még volt szabadon beépíthető terület a Sió bal partján, ahová a felügyelőség székházát felépíthették volna. Ezért nem egészen helytálló SÁGI és Zákonyi (1989) azon megállapítása, hogy 1912-ben a felügyelőség létrehozásával „Siófok a balatoni hajózás jóvoltából újabb, jelentó's közintézménnyel gyarapodott." Az viszont biztosra vehető, hogy a felügyelőség által foglalkoztatott mérnökök mesteremberek és a mintegy 50 főnyi állandó kikötőépítő szakmunkás és hajós egy része Siófokon lakott, ahol 1913-ban már volt vízvezeték és villanyvilágítás. Kaáli Nagy Dezső is siófoki lakos és 1925—1926-ban községi képviselő-testületi tag volt, mint a második legtöbb adót A Sió-zsilip a Balaton felől
