Virág Árpád: A Sió és a Balaton közös története. 1055–2005 (KÖZDOK Kft., Budapest, 2005)
XIII. A siófoki Sió-zsilip és a Sió-csatorna hatása Siófok és a Sió menti települések fejlődésére, valamint a tóparti üdülőövezetre
XIII. A SIÓFOKI SIÓ-ZSILIP ÉS A SIÓ-CSATORNA HATÁSA 435 az esztendőkben évről-évre nőtt a vendégforgalom. Mindez kihatott a község fejlődésére; új középületeket emeltek, növekedett az iparban és a vendéglátó- iparban dolgozók száma. T. Mérey (1989) szerint 1910-ben Siófokon a házak 44%-a kővagy téglaépület, s 40%-a cseréppel fedett. Siófok üdülőhely jellegű településsé történő' átalakulásának kezdetét a fürdó'telep 1893. évi megnyitásától számíthatjuk, és az átalakulás első' időszaka 1910-ig tartott. Ezt a fejlődést a Sió-zsilip megépítése és a hajókikötő létrehozása tette lehetővé, mert a Dorninger- villa helyén fél évszázaddal azelőtt még a Balaton vize hullámzott. 1864-ben, a zsilip működésbe helyezésének évében azt írta Dobner János községi jegyző, hogy „ahol a vasúti állomás van, ott volt korábban a víz széle, és ott szigonnyal 12-15 fontos csukákat és pontyokat fogtak." Ezen helyen önmagában a vasútépítés csak annyiban változtatott, hogy a pálya vonalát és az állomás helyét feltöltötték, de a fürdőtelep területének vízmentesítése és feltöltése csak a vízszint és a Sió szabályozása révén volt megvalósítható. Az üdülőhellyé való átalakulás második időszakában is jelentős szerepe volt a vízügyi tevékenységeknek, amelyek már egy évtizede új államigazgatási rendszerben folytak. A Közmunka és Közlekedésügyi Minisztérium 1889. június 15-én történt megszűnése után valamennyi vízügyi feladat ellátását a földművelésügyi miniszterre, illetve a Földművelésügyi Minisztérium keretében felállított és viszonylag önálló hatáskörnél rendelkező, Kvassay Jenő által vezetett Országos Vízépítési és Talajjavító Hivatalra bízták. Kvassay nemcsak kiváló vízmémök, hanem korának egyik vezető egyénisége, mérnök-közgazdász zsenije volt. A vízügyi szolgálat irányítójaként pályafutásának második felében figyelmét a hazai folyók hajózhatóságának megteremtése, a vízi közlekedés fejlesztése és a Balatonnal kapcsolatos vízügyi feladatok felé fordította. 1906-ban az ő szorgalmazására született a döntés a balatoni kikötők állami kezelésbe vételéről, s az ő kezdeményezésére és útmutatásai alapján született meg a 1908. évi XLIX. (az ún. „vízi beruházási”) törvénycikk amely a Sió-csatorna bővítésével a Sió hajózhatóvá tételét is előirányozta409, Kaáli Nagy (1929) szerint 1907-ben a balatonföldvári, 1908-tól 1912-ig a fonyódi és balatonboglári, 1910-ben a tihanyi, 1911-ben a révfülöpi kikötőt vették át és építették ki megfelelően. 1912-ben a siófoki téli- és teherkikötő építése is megkezdődött. 1915-ben befejezték az új siófoki gőzhajó kikötő építését. A balatoni kikötők építését 1908-1911 között az Országos Vízépítési Igazgatóság végezte. Ezeknek a munkálatoknak a segítésére került 1909-ben az első nagy állami kotróhajó a Balatonra. A kikötő-átépítések tervezése és kivitelezése ún. állami házi kezelésben történt. Kvassay Jenő nemcsak az általa irányított hivatal hatáskörébe tartozó ügyekben kezdeményezett és irányított, hanem más területen is. Dornyay és 409 Lásd erről könyvünk Vili. fejezetét. 41(1 Elsősorban a Sió-torkolati megyehatárt, illetve Siófok hovatartozását illetően voltak a vármegyék között ellentétek. A Sió-csatorna Siófoknál az 1910-es években (képeslap)
