Virág Árpád: A Sió és a Balaton közös története. 1055–2005 (KÖZDOK Kft., Budapest, 2005)
IX. Új zsilipek építése Siófokon. A Sió-csatorna bővítése és karbantartása 1947–2002 között
A SIÓFOKI ZSILIPEK ÉS A SIÓ-CSATORNA BŐVÍTÉSI, KARBANTARTÁSI ÉS FENNTARTÁSI MUNKÁLATAI 387 ,A Sió-csatorna fejlesztése” c. kiadvány címlapja megszűnt, mint az igazgatóság egyik jogelődje. Az igazgatóság Siófokon a továbbiakban szakaszmérnökséget működtetett, melynek a feladata a balatoni partvédőművek fenntartása és a leeresztő-zsilip kezelése volt, ami viszonylag szűk feladatkört jelentett. A szakaszmérnökség munkájában Ligeti (1980) szerint fellendülést a Balatoni Intéző Bizottság (BIB) 1958-ban történt újból megalakítása hozott. A BIB beruházási hitelekkel is rendelkezett, de ezek nem vonatkoztak a vízállásszabályozással kapcsolatos feladatokra. Tényleges - a zsilipekre és a Sió-csatornára is kiható - változást jelentett az, hogy az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője, Dégen Imre a 19/1960. sz. utasításával létrehozta a Balatoni Vízügyi Kirendeltséget (a BVK-t), mint a Székesfehérvári Vízügyi Igazgatóság szervezetébe tartozó, bizonyos hatósági jogkörökben és gazdasági vonatkozásokban önálló egységet, saját tervező, építő és gépészeti részleggel. (A BVK sok hasonlóságot mutatott az egykori Balatoni m. kir. Kikötő Felügyelőséggel.) A szervezeti formákban és a felügyeleti alárendeltségekben bekövetkezett változások ellenére s Sió-zsilipek kezelése, a Balaton vízállásának szabályozása 1948-1960 között megszakítás nélkül, előírásszerűén folytatódott. Kivételt csak az igen csapadékos 1951. év képezett, amikor májusban tisztázatlan okok miatt csak 3 tómm-nek megfelelő mennyiséget eresztettek le, holott ennek legalább a harminc-negyvenszeresére lett volna szükség. (Az egész évben leeresztett vízmennyiség így is 973 tómm-t, azaz 584 millió m3-t tett ki.) A vízleeresztő-zsilip kezeléséhez hasonlóan üzemeltették a hajózsilipet is, bár a Sió-csatornán ezekben az években igen gyér volt a hajóforgalom. A Sió-csatorna partrézsűin és töltésein, a háború során - főleg a hídfőállásoknál - keletkezett károsodásokat még 1946-1948 között kijavították, és a későbbiekben bekövetkezett rézsűmegcsúszásokat, partromlásokat is úgy-ahogy helyreigazították. A Sió-csatorna 40 km-es szakaszának 50 m3/s emésztőképességűre való kibővítése céljából is voltak még kisebb nagyságrendű kotrások, amelyek inkább a hajózást zavaró zátonyok eltávolítását jelentették, mivel a csatorna potamológiai viszonyai a Sió folyóéhoz képest nem változtak, így minden tartósabb vízeresztésnél a zátonyok újra meg újra képződtek. A Balaton vízgyűjtőjén és üdülőövezeteiben az 1960-as években bekövetkezett robbanásszerű növekedés a gazdaságot, valamint a települési struktúrát tekintve teljesen új igényeket támasztott a vízkészlet-gazdálkodással, s ezzel összefüggésben a balatoni vízszintszabályozással szemben, Az üdülő idegenforgalommal is kapcsolatba hozhatóan rendkívüli módon növekvő vízigények kielégítése azt kívánta, hogy a téli-tavaszi időszakban a lehető legtöbb vizet lehessen tározni a tó medrében, a vízállás nyáron se legyen alacsonyabb +95-85 cm-nél, és még kedvezőtlen körülmények esetén se süllyedjen +65 cm alá. Ezt, amint már említettük, az árvízi biztonság fokozásánál kívánták elérni úgy, hogy a siófoki vízeresztő-zsilip kapacitását, valamint a Sió-csatorna Kapos-torokig tartó szakaszának vízemésztő képességét 80 m3/s-ra bővítik. A Sió-csatornával kapcsolatban ezt az elképzelést az is indokolta, hogy a Magyar Hajó- és Darugyár balatonfüredi gyáregységében 1962-től kezdve nagyobb számban gyártottak 1200-1500 tonnás hajókat, amelyek a Sió-csatornán átzsilipelve juthattak el a Dunára. A zsilip- és a csatornabővítést az említett 1971. évi Gazdasági Bizottsági határozat előírása szerint 1975-ig be kellett volna fejezni, de ez nem történt meg. A vízeresztő-zsilip 80 m3/s-ra való bővítésének tervét 1974-ben készítette el a VIZITERY és a kivitelezési munkálatok még abban az évben elkezdődtek, s 1976 végéig tartottak.
