Virág Árpád: A Sió és a Balaton közös története. 1055–2005 (KÖZDOK Kft., Budapest, 2005)
II. A Sió völgye a római kortól a honfoglalásig
II. A SIÓ VÖLGYE A RÓMAI KORTÓL A HONFOGLALÁSIG 37 Először a sorra vett idézetekben szereplő adatközlésekkel, feltételezésekkel, véleményekkel kapcsolatos elemzéseink eredményeit foglaljuk össze a következő kérdések szerint csoportosítva:- Mennyire tekinthető hitelesnek és pontosnak helyazonosítás szempontjából Aurelius Victor történeti feljegyzése a római kor 3-4. századának végéről, illetve elejéről?- Milyen lehetett a Balaton vízszintje a római korban Kr.e. 5 és Kr.u. 395 közötti időben és azt mennyire befolyásolhatta a Siófoknál lévő turzások magassága?- Mit bizonyítanak a Siófokon talált falmaradványok? Az első kérdéssel kapcsolatban mindenekelőtt azt jegyezzük meg, hogy Aurelius Victor történeti feljegyzése - mint történeti leírás - kétségtelenül hitelesnek tekintendő. A latin szöveget Cholnoky egy 19., Bendefy pedig egy 17. századi forrásműből vette át. A két helyről származó szöveg - az írásmódbeli eltérésektől eltekintve - egy szó kivételével megegyezik egymással. A Bendefy által közölt fordítás csaknem teljesen megfelelően adja vissza a latin szövegben foglaltakat, de a „pauloque post vulnere pestilenti consumptus est: ” szövegrésznek „a járvány őt is elvitte ” formában való fordítása (ami az egyik lehetséges értelmezés) nem illeszkedik bele az egész szövegbe. Ezért vettük a Cholnoky által idézett latin szöveget alapul: „paulloque post vulnere pestilenti consumtus est” és Aurelius Victor egyéb megállapításához kapcsolódva (mint másik lehetséges értelmezésben) fordítottuk „egészségtelen vidéket használhatóvá tett ”-nek. Galerius ugyanis a szarmaták ellen 289-től folytatott háború egyik hadjáratából való visszatérése után kevéssel, már társcsászárként és a már új provinciaként létrehozott Valéria tartományban vitte véghez az Aurelius Victor által megörökített cselekedeteket. Nevezetesen: egészségtelen (nyilván mocsaras) vidéket használhatóvá tett (igen valószínűen meliorációval), amivel szántóföldet szerzett az államnak; igen nagy erdőket irtott ki; kiengedte a Pelso tavat (nyilván megszüntette a lefolyást gátló akadályokat, s ezzel utat nyitott) a Dunába, s mindezt a pannonok vidékén, akiknek általa kedvelt tartományát feleségéről Valériának nevezte el. Mivel Aurelius Victor feljegyzésében nem szerepel, hogy évszám szerint mikor, helyileg pedig pontosan hol, melyik civitas területén, vagy nagyobb város (Sopianae, Gorsium-Herculia) körzetében történtek-e ezek a cselekedetek, s az sem, hogy a Sió-völgy melyik szakaszán engedte ki (bocsátotta le) a Pelso tavat (a Balatont) a Dunába, utalásai nem tekinthetők olyan pontosnak, mint amilyennek azokat - az előzőekben idézettek szerint - Bendefy tartotta. Sőt, eléggé általánosak ahhoz, hogy a legkülönbözőbb elképzelések és feltevések alapjául szolgáljanak, amint azt az előbbiekben sorra vett idézetek bizonyítják. Valószínűleg ez lehetett az oka annak, hogy Cholnoky vele kapcsolatban azt a megjegyzést tette, hogy „belőle még az sem kifogástalan bizonyossággal olvasható ki, hogy a »lacus Pelso« csakugyan a Balaton-e?”, s hozzáfűzte, hogy felesleges rá kitérni. Pedig érdemes lett volna alaposabban elemeznie, mert akkor bizonyosan nem írja le folytatásképpen azt a mondatot, amellyel a Siófoknál talált falazatmaradványokat római zsilip alapfalainak minősítette, s amivel sokak számára hivatkozási alapot teremtett az ón. „Galerius-féle zsilip” hipotézisének kialakítására. Ha Cholnoky alaposabban elemezte volna a feljegyzésben foglaltakat, akkor feltűnt volna neki, hogy a szövegben a mocsár, a csatorna, a zsilip, az ásás szavak semmilyen formában nem fordulnak elő, és a lecsapolást jelentő szó sem szerepel benne. Végül is Sextus Aurelius VICTOR történeti feljegyzésében foglaltak túlságosan általánosak (vagy talán tömörek) ahhoz, hogy helyazonosítás szempontjából pontos utalásoknak tekintsük azokat, hiszen szerinte Galerius a Pelso tavat a Pannonok vidékén engedte ki (bocsátotta le) a Dunába. Márpedig abban az időben Valéria tartomány területén nem a pannon törzsek leszármazottai éltek, hanem többségükben a kelta Eravisci és Hercuniates törzsek utódai, illetve maradékai. Ez ugyan nem teszi kérdésessé azt, hogy a rómaiak „Pelso”-ja azonos-e a mai Balatonnal, azt azonban igen, hogy egészen pontosnak tekinthetők-e a feljegyzésben szereplő utalások.
