Virág Árpád: A Sió és a Balaton közös története. 1055–2005 (KÖZDOK Kft., Budapest, 2005)

II. A Sió völgye a római kortól a honfoglalásig

38

II. A SIÓ VÖLGYE A RÓMAI KORTÓL A HONFOGLALÁSIG

Véleményünk szerint az utalások nem tekinthetők olyan pontosnak, hogy azok alapján olyan konkrét cselekedetekre, helyekre és idó'pontokra lehessen hivatkozni, mint ahogyan azt Szerelmey (1848), Sziklay (1904), Dornyai és Vigyázó (1934), Lampl és Pataky (1937), Babos és Mayer (1939), Lipták és Zákonyi (1963), Bendefy (1968), Bendefy és V Nagy (1969), Bendefy (1972a, 1973b), MóCSY (1974), Póczy (1980) tették az előzőekben citáltak szerint.

Arra a kérdésre, hogy milyen lehetett a Balaton vízszintje a római korban, először az 1960-as években próbáltak választ keresni, elsősorban régészeti leletek és felszínalakzati jegyek alapján. Közülük Bendefy volt az első, aki 1968-ban megjelent tanulmányában számszerű adatokat közölt, amikor azt írta, hogy „Morfológiai jegyekből megállapítható, hogy a tó víztükrének ingadozása időszámításunk kezdetének időpontjában 2 métert tett ki. Tehát aszályos esztendőkben feltehetően 106,7-107,2 m-re süllyedt, a csapadékos esztendők végére pedig 108,5-109,0 m körüli vízszint alakult ki.”

Bendefy már idézett véleménye szerint Galerius ezért rendelte el 292-ben a Balaton részleges le- csapolását, és ezért építettek zsilipet a római mérnökök a mai vízszintszabályozó zsilip helyétől néhány száz méter távolságban. Egy évvel később viszont már azt közölte, hogy „a rómaiak korában a Balaton szintje nagyjában a mai normális vízállással azonos, talán annál valami igen kevéssel alacsonyabb volt”, illetve azt, hogy a „római kori nyomok az I-II1. évszázadban 106 mA.f körüli állandó vízállásra utalnak." Ennek megerősítésére írta a következőket: “...a római kori vízállásnak a foki levezető csatornafenék- és mederviszonyaihoz kellett alkalmazkodnia. Mivel e hely Adria feletti magasságát 105,3 méternek állapítottam meg, és mivel a népvándorlás korában a zsilip tönkretétele óta a csatorna medrének legalább 3-4 méteres feltöltődésével számolnunk kell, az eredeti Galerius-korabeli fenékmélységet 100,0-101,0 m között sejthetjük. A rómaiak korában ezek szerint legfeljebb 103,8-104,5 mA.f. között állandósított vízszint tételezhető fel. Ez az eredmény a partközeli római leletek tengerszint fölötti magassági viszonyaiból ellenőrizve a valóságnak megfelel.”

Bendefy és V Nagy (1969) a római kor előtti vízállásviszonyokról is kifejtette véleményét, amikor azt írta, hogy a „rómaiak korát megelőző régészeti leletekből kétségtelenül kiderül, hogy a III. század közepéig a Balaton vízállása körülbelül 106 mA.f. magasságban alakult ki. Ez a vízállás visszamenően ezer éven, vagy még hosszabb időszakon át nagyjából állandó volt, ami akkor lehetséges, ha a tóba bekerülő vízmennyiség az elpárolgó, valamint a tóból lefolyásra kerülő vízmennyiséggel éppen egyensúlyban volt. A hidrológiai egyensúly tehát 106 mA.f. körüli vízállásnál alakult ki. Ez azonban egyáltalán nem magától értetődő dolog. Egy ilyen, az adott természeti viszonyoknak éppen megfelelő, szerencsés vízállást csak hosszú évek vagy évtizedek tapasztalataival lehetett állandósítani.”

A hidrológiai egyensúlynak megfelelő szerencsés vízállás állandósítása szerinte a következőképpen történhetett: „A tó természetes lefolyására alkalmas hely Siófoktól keletre egy lapos mélyedésben van. Ez a 105-106 mA.f. völgyfenék Jut és Balatonszabadi tájáig 2—3 m-t esik, ugyanakkor azonban az általános térszint több mint 15 métert emelkedik. A helyenként 20—30 m mély völgy Szabaditól délre, mintegy 10 km-re Mária majornál szurdokszerűen összeszűkül. Ez a szűkület 350—400 m hosszú gáttal elrekeszthető. A völgyfenék e helyütt 2-2,5 m-rel magasabb, mint a siófoki völgy legmélyebb pontja. Ebből következik, hogy a Balatonnak 108,0-108,3 mA.f. magasságnál alacsonyabb vízállás mellett természetes lefolyása sohasem volt. A Balaton környékén hatalmas kultúrát teremtő rómaiak, miként erre a Mosaburch-Zalavár környéki egykorú vízviszonyok perdöntő bizonyítékul szolgálnak, már 106,0-106,5 mA.f. körüli vízállást találtak. Ez csak úgy lehetséges, ha az említett szurdokszerű szűkületben egy 2,5-3,0 m magas bukógátként működő földgát volt.”

Bendefy és V Nagy (1969) végkövetkeztetésként azt állapította meg, hogy a „Balaton 106,5-107,0 mA.f. vízszintnél kerül természetes hidrológiai egyensúlyba. Éppen ezért, hosszú évezredeken át a tó vízszintje csak az évi csapadékjárás szerint változott. Római kori vízszintje a lecsapolás folytán 104,50 körül alakult ki, tehát kb. a mai vízszinttel volt azonos.”