Virág Árpád: A Sió és a Balaton közös története. 1055–2005 (KÖZDOK Kft., Budapest, 2005)
VIII. A Sió-zsilip karbantartási és a Sió-csatorna bővítési, partbiztosítási munkálatai 1895 és 1934 között
360 VIII. A SIÓ-ZSILIP KARBANTARTÁSI ÉS A SIÓ-CSATORNA BŐVÍTÉSI ... MUNKÁLATAI... zet, akkor a vízállás az év végén +52 cm-rel zárult volna. 1922-ben a csapadék és a hozzáfolyás együtt 1718 mm volt, míg a párolgás 869 mm-t, a lefolyás 437 mm-t tett ki. Ebben az évben a gyarapodás 412 mm-rel meghaladta a veszteséget, a vízállás a vízeresztések miatt mégis +3 és -26 cm között ingadozott. Ha a zsilip egész évben zárva lett volna, akkor a vízállás nem süllyedt volna egyszer sem »0« pont alá, és a júniusi vízállás +50 cm fölé emelkedhetett volna. A helyzet 1923-ban változott meg, amikor az 1922. október-novemberi nedves hónapok után a vízállás lassú emelkedésnek indult és a téli-tavaszi hónapokban az átlagosnak megfelelő csapadék hullott. Ebben az évben a Balatonra hulló csapadék összesen 675 mm-t tett ki, a hozzáfolyás pedig 829 mm-nek megfelelő vízmennyiség volt. A párolgás az előző évinél alacsonyabb, 829 mm, a vízleeresztés pedig az előző évivel azonos, 437 mm volt. A tó tehát 261 mm-rel (26 cm-rel) gyarapodott éves átlagban és az év eleji 49-50 centiméteres vízszint áprilisban és májusban elérte a 75-80 cm körüli magasságot, sőt néhány napig a +84 cm-t. A vízállás csak szeptemberben csökkent +50 cm alá, s a novemberi rövid ideig tartó +28 cm-es minimum az októberi víz- eresztésnek tulajdonítható. Azzal, hogy a fürdőidényben 60-70 cm-es vízállás alakult ki, a keszthelyiek és a fürdőtelepiek panasza lecsendesedett. A hidrológiai tényezőkre vonatkozó adatok szerint a panaszok jogosak voltak, a rendkívül alacsony vízállás létrejöttében a szárazság mellett a siófoki zsilip kezelése is szerepet játszott. Mint Baranyi (1975a) megállapította, „1921-1922-ben vízszint-szabályozási szempontból túlzott vízeresztések voltak.” Utólag az is megállapítható, hogy 1922 júliusában a nemzetgyűlési bizottság tagjait a siófoki szemlén egyoldalúan, a Sió-meder emésztőképessége szemszögéből tájékoztatták, és a zsilipkezeléssel kapcsolatos problémát illetően a vízháztartási adatok elégtelensége helyett az ellentétes érdekek szülte kényszerre hivatkoztak. Harminc évvel a második Sió-zsilip üzembe helyezése után ugyanis még mindig nem volt elegendő adat a csapadék tér- és időbeli eloszlásáról, és csak becsült adatok voltak a hozzáfolyásról, valamint a tó párolgásáról. Ezért nem lehetett a vízeresztések meghatározásához olyan előrejelzéseket készíteni, amelyek alapján a zsilip nyitásának vagy zárásának mértékét megfelelően szabályozni tudták volna. Sőt, a zsilipen átfolyó vízmennyiség meghatározását illetően is merültek fel bizonyos problémák ebben az időben. Külön érdekessége az 1921-1922. évi helyezetnek, hogy Havalda Endre (1922) „A Balaton hidrológiája. A balatoni vízállások előrejelzése” c. dolgozatában az akkori ismeretek szerinti vízháztartási tényezőket és a tavaszi legmagasabb vízállás előrejelzésére szolgáló módszerét ismertette. Előrejelzése a dolgozat megjelenésének évében, és a későbbi években sem vált be, ezért Havalda a meghatározó hidrológiai tényezőkkel, elsősorban a párolgással kezdett el foglalkozni. „A Balaton párolgása” c. (1930) dolgozatában közölt legfőbb megállapítása az volt, hogy a szél és a felmelegedő víz párolgásának együttes hatására a Balaton vízfelületének ténylegesen négyszer akkora a vízvesztesége, mint amekkorát a siófoki belterületen elhelyezett Wild-evaporiméterrel állapítottak meg.382 Ebből kiindulva a tó évi párolgását 1900 mm-re becsülte. Ezt a párolgási értéket a tó vízállásának szabályozásával foglalkozó szakemberek nem találták túlságosan magasnak a korábbi becskésekhez viszonyítva, hiszen Kiszely (1898) a tó 1863-1879. évek közötti párolgását átlagosan 1644 mm-re. Lóczy (1920) 1500 mm-re becsülte. Kenessey Béla (1928) szerint azonban még ennél is több383,2500 mm volt a Balaton párolgási vesztesége. Sőt, hét évvel később két szaktekintély, Aujeszky László és Lászlóffy Woldemár (1938) is „A Balaton vízháztartása 1937-ben” c. munkájukban még 1675 mm-nek tüntették fel a tó párolgását a vízmérlegben. Ezek az adatok eredményezték végül is azt, hogy a második Sió-zsilippel történő vízeresztésekkel nem tudták elérni a kívánt vízállás-szabályozási eredményt a tó áradásakor vagy apadásakor, amint azt Baranyi (1980) megállapította: 382 Havalda megállapításait nem csupán a Meteorológiai Intézet által 1896-ban Siófokon, ill. 1922-ben Keszthelyen felállított belterületi Wild-párol- gásmérők adatsoraira, hanem a Vízrajzi Intézet által az 1927. év végén létesített parti párolgásmérő állomások (B.Boglár, B.földvár, Fonyód, Révfülöp) 1928-1929. években mért Wild-adatokra, valamint az 1929 nyarán Siófokon, a tó vizére kihelyezett úszó párolgásmérő adataira alapozta. 383 Wild-párolgásmérővel mérve, 22 év átlagát figyelembe véve.
