Virág Árpád: A Sió és a Balaton közös története. 1055–2005 (KÖZDOK Kft., Budapest, 2005)
VIII. A Sió-zsilip karbantartási és a Sió-csatorna bővítési, partbiztosítási munkálatai 1895 és 1934 között
A BALATON VÍZSZINTJÉNEK SZABÁLYOZÁSA A MÁSODIK SIÓFOKI ZSILIPPEL 361 ,,A Balaton párolgását egészen az 1950-es évekig 1,5-2,0 méter/év közötti értéknek hitték. Ehhez a Wild-féle műszer adatai, továbbá a kezdetleges vízháztartási adatok alapján jutottak. A becsült párolgásadatok helyességét a vízmérleg másik tagjának a hozzáfolyásnak a túlbecslése látszólag igazolta, pedig Cholnoky Jenő már az 1918- ban közreadott tanulmányaiban igen pontosan megbecsülte a hozzáfolyást, illetve a vízgyűjtő lefolyási tényezőjét. A párolgás és a hozzáfolyás becsült adatai évtizedekig félrevezették a Balatonnal foglalkozó szakembereket." A második siófoki Sió-zsilip jó karba helyezése, és a Sió-csatoma 50 m3/s, illetve a Kapos torkolattól lefelé 90 m3/s emésztőképességűre való bővítése az előzőekben ismertetettek szerint megtörtént. A több mint húsz évig tartó munkálatokkal párhuzamosan, az illetékes vízrajzi szakemberek igyekeztek a zsilipen keresztül történő vízeresztéshez olyan táblázatos kimutatást készíteni, amiből a kezelőszemélyzet a zsilipnyitás mértékéhez tartozóan a műtárgyon másodpercenként átfolyó vízmennyiségeket kielégítő pontossággal leolvashatta. A vízeresztés meghatározására szolgáló módszerek kimunkálása céljából 1922 és 1930 között végzett mérésekről, és az azok alapján kimunkált grafikonokról, táblázatokról Havalda Endre (1931) „A Balatonnak a Siózsilipen át való vízeresztése ” c. dolgozatában számolt be. Az általa közöltek szerint Viczián Ede, az FM Vízrajzi Osztályának vezetője 1922-ben a vízleeresztés módjának megállapítására olyan számítási eljárást dolgozott ki, amely a Sió mederváltozásaitól függetlenül, a közvetlenül és pontosan lemérhető két tényezőre, a Balaton siófoki vízállásaira, és a zsilip mindenkori szabad nyílásának átlagos magassági méretére vonatkozott. A VicziÁN-féle vízeresztési táblázatot a zsilipkezelők 1927-ig használták a lefolyó vízmennyiségek magállapítására, amikor újabb sorozatos víz- tömegmérést végeztek, és annak alapján szerkesztett víztömeg-grafikont alkalmazták a továbbiakban. Havalda szerint 1929-1930-ban a Balaton +60 és +100 cm között vízszintingadozása és mind a nyolc zsiliptáblának 70-80 cm-nyi szabadnyílása mellett, mintegy 30-35 m3/s vízeresztést tudtak megvalósítani, vagyis naponta 2,6-3,0 millió m3 vizet tudtak a Sió-csatornába lebocsátani. Havalda javasolta, hogy a zsilip alatti vízmércét, ha a mederbővítés befejeződött, helyezzék át a juti hídhoz, továbbá a Sió-zsilip és a juti vízmérce-állomás között hozzanak létre telefonösszeköttetést, a Sió-zsilip állomással. Havalda hozzátette, ha közeljövőben nem építik meg a „régóta tervezett” torkolati művet Siófoknál, akkor egy mederelzáró művet, vagy legalábbis egy betétgerendás gátat (vagy tűsgátat) állítsanak fel a zsilip medernek egy alkalmas helyén. Végül javasolta a Sió-zsilipen való vízeresztésnek további és állandó tanulmányozását, mert mint írta „az eddigi adatok még nem elegendők ahhoz, hogy az ismert vízműtani képletekkel a vízeresztésre nézve egészen pontos eredményt kaphassunk." A természet megint mintha csak figyelmeztetni akarta volna a vízállás-szabályozással foglalkozó szakembereket, Havalda tanulmányának megjelenése évében olyan mennyiségű vizet juttatott a Balatonba egy havas tél után következő rendkívül csapadékos tavaszon, hogy a tó havi közepes vízállása a Baranyi (1975a) által közöltek szerint január-július hónapokban jóval +100 cm fölött volt, sőt májusban + 142 cm maximumig emelkedett annak ellenére, hogy márciustól havonta 100 mm fölötti volt a vízeresztés. (Ez áprilisban 126 mm-t tett ki, ami 29 m3/s folyamatos vízeresztést jelentett.) A helyzet a nyár végén konszolidálódott, és vízállást 1935-ig +98 és +56 cm között tudták tartani. 1936 májusától ismét csapadékosra fordult az időjárás, és a Balaton 1937-1938-ban megint megáradt. Ezt az áradást - az előrejelzési számítások előbbiekben említett hibái miatt - kezdetben nem értékelték reálisan és a vízeresztés növelését csak 1937. márciusában kezdték meg, s emiatt a tó vízállása +120 cm-ig emelkedett. A sajtóban sorra jelentek meg a magas vízállással kapcsolatban a panaszos írások. Ezúttal a Balatoni Kurírban megjelent cikkekből idézünk.
