Virág Árpád: A Sió és a Balaton közös története. 1055–2005 (KÖZDOK Kft., Budapest, 2005)
II. A Sió völgye a római kortól a honfoglalásig
28 II. A SIÓ VÖLGYE A RÓMAI KORTÓL A HONFOGLALÁSIG zad elején elhagyta Gorsiumot, s a tábort teljesen lerombolta. A polgári települést ekkor már javarészt eraviszkuszok lakták. Pannónia kettéosztása után Gorsium a császárkultusz vallási központja lett Alsó- Pannóniában. A második század első felében itt kőből építettek szentélyeket, templomokat, középületeket. A gazdaságilag is jelentőssé vált települést a markomanokkal és a kvádokkal vívott háborúk során pusztító támadás érte 178-ban, amikor a támadók nemcsak felégették, hanem az életben maradottakat fogságba is hurcolták. A háború után a 3. század elejére újjáépített Gorsium valódi város lett, miközben a kelta népesség vérvesztesége és a balkáni, kisázsiai területekről ideköltözők következtében lakosainak etnikai összetétele megváltozott. Az újjáépítés során csak néhány évtizedig folyhatott békésen az élet a városban, mert 260-ban a roxolán invázió ismét romba döntötte, s lakóinak nagy része elpusztult. Ismételt újjáépítésére 293 után került sor, amikor Valeria tartomány rangos városa lett, hatalmas palotával, középületekkel, oszlopsoros, széles utcákkal. A 3. század végén Diocletianus társcsászárának tiszteletére Herculia-nak nevezték el. Hajnóczi J. Gyula szerint (1987) a 4. században a várost tekintélyes méretű falakkal vették körül, s ebben a században épülhettek az ókeresztény bazilikái is: lehetséges, hogy az 5. század elején püspök is székelt a városban. A római uralom utolsó évtizedeiben Gorsium-Herculia menedékké változott a környező lakosság számára, majd a város körül hunok, gótok, longobárdok, avarok jelentek meg, s az egyre kisebb lakosságú teleppé zsugorodva a honfoglalást is megérte és köveiből kezdték kiépíteni Géza fejedelem központi szálláshelyét, Álba Regiát. Romjainak köveiből építettek számos uradalmi épületet a környéken a 18-19. században és Tác község régi házainál is ezeket használták fel.19 Pannónia területének néhány fontos eseményét azért foglaltuk össze röviden, mert csak ezek figyelembe vételével lehet a Sió-völgy és a Sió római kori helyzetét reálisan bemutatni, s ezzel azokat a tévhiteket és megalapozatlan állításokat cáfolni, amelyek a 19. és a 20. században nyomtatásban megjelentek a rómaiak állítólagos balatoni vízszint-szabályozási és Sió-csatomázási tevékenységéről a hazai irodalomban. A Péczeli József által szerkesztett, 1789. július 1-től Komáromban kéthetente megjelenő Mindenes Gyűjtemény 1. kötetének 201-205. oldalán tették közzé „A ’Magyar Tengerről, a’ Balatonról” című írást, amelyben többek között a következők olvashatók: „ Midőn a ’ Rómaiak a Balaton ’ tájékára jöttek, a ’ temérdek sűrű erdők által mintegy el-fedettetve lelték azt, amellyeket Galérius Tsászár, igen alkalmatosnak találván e ’ tájékot a ’ búza termésre, hogy a ’ szántó-földeket szaporíthassa, tőből ki-vágattatott, a’ Balatont pedig tsatornán a’ Dunába tsapoltatta (a) ’S úgy tetszik, hogy a ’ Sijó vize lehetett ez a ’ régi tsatorna, melly még máig is Simontornyánál a ’ Sárvizébe, és azzal együtt a’ Dunába foly.” Az idézett szövegben látott napvilágot először magyarul, hogy „a Sijó vize lehetett” az a csatorna, amivel - az (a) lábjegyzetben Aurelius ViCTOR-ra hivatkozva - Galérius a Balatont a Dunába lecsapoltatta. A Sió rómaiak általi csatornázásáról szóló történet később Szerelmey Miklós „Balaton albuma" című könyvében az alábbi szöveggel jelent meg 1848-ban20: „A Balaton történetéből röviden csak annyit említünk meg, hogy az már a rómaiak előtt ismeretes volt, kik az egész vidéket, melly a Drávától Győrig terjed, Valeria, Diocletian császár lánya 5 Galer császár neje nevéről Valériának nevezik. Akkoriban e vidéket még rengeteg erdők lepték, mellyeket a rómaiak irtogatni kezdettek, s gond19 Fényes Elek „Magyarország geographiai szótára" c. könyvében (1851) Tác községről írva megemlíti, hogy a Sárvíz „csatorna ásása alkalmával itt több kövekre, koporsókra, s római emlékekre találtak”. Hajnóczi J.Gyula „Pannónia római romjai” c. művében (1987) megjegyzi, hogy „az itt talált köveket az uradalom és Tác lakossága egyaránt építőanyagnak használta”. 20 Szerelmey Miklós könyvét 1851 -ben második kiadásban is kinyomtatták magyarul és németül, amit azután 1983-ban reprint formában újból megjelentettek.