Virág Árpád: A Sió és a Balaton közös története. 1055–2005 (KÖZDOK Kft., Budapest, 2005)
II. A Sió völgye a római kortól a honfoglalásig
II. A SIÓ VÖLGYE A RÓMAI KORTÓL A HONFOGLALÁSIG 29 jukat egyszersmind a Balaton (általok “Pelso”-nak) nevezett tavára is kiterjesztették, mellyet a Dunával a Sió vizén vezetett csatorna által hoztak összeköttetésbe. Egy ily csatorna nem csak a forgalomra s kereskedésre volt hasznos befolyással, hanem egyszersmind felette jótékonyan hatott a tó vidékére, mert általa a víz könnyű s gyors lefolyást nyervén, a Balaton mocsáros környezete kiszáradt, s a földművelés számára sok jó föld lett megmentve..." Szerelmey nem jelölte meg a történet forrását, de teljesen biztos, hogy olvasta Sextus Aurelius Victor római történetírónak Galerius császár életéről szóló írását - amit a későbbiekben ismertetünk, - mert lényegében annak tartalmát közölte népszerűsítő formában. A következő évben, 1849-ben adták ki Kanya Pál „Népszerű földrajzi oktatás, iskola ’s magán használatul” c. könyvét, amelyben feltételes módban írt a rómaiak csatornázásáról: „ Magyarhon tavai közt legelső' helyet érdemel a ’ Balaton, melly Zala folyót ’s 31 patakot vesz magába, ’s délkeletre Sió folyót ereszt, mellyről azt állítják, hogy medrét a rómaiak ásták volna e nagy tó lecsapoltatására ”. Kanya valószínűleg a „Beschreibung (Neueste geographische) des Königreichs Ungarn..." (A magyar királyság legújabb földrajzi leírása...) c. kiadványból vette át ezt az állítást, melyben magyarra fordítva az olvasható, hogy „Délkeletre a Sió szakad ki belőle; mint hiszik, régi római csatorna” Ez a könyv 1832-ben jelent meg és abban az időben az értelmiség körében sokan olvasták. Biztosan azok a mérnökök is, akik az 1850-es évek végén a déli vasutat tervezték, de érdekes módon Meissner könyvünk 3. melléklett ként közölt dolgozatában nem tett említést róla. A 19. század utolsó évtizedeitől kezdve szinte valamennyi földrajzzal, illetve Balatonnal foglalkozó könyvben megtalálhatók a rómaiak lecsapoló és csatornázó tevékenységére való utalások, amelyek a 20. században Cholnoky Jenő 1918-ban megjelent, „A Balaton hidrográfiája” és Kuzsinszky Bálint 1920-ban kiadott „A Balaton környékének archaeológiája” című műveikben közöltek alapján kiegészültek azzal, hogy a rómaiak Siófoknál zsilipet építettek a Balaton vízszintjének szabályozására. Voltak néhányan, akik feltételezéseknek tartották ezeket az állításokat, de megalapozottságukat illetően nem bocsátkoztak vitába egészen 1968-ig. Ekkor különböző szakfolyóiratokban, intézeti évkönyvekben éles vita bontakozott ki Bendefy László és Sági Károly között a Balaton római kori vízállásával és a feltételezett zsilip létezésével kapcsolatban. Az éveken át tartó polémiába pro és kontra mások is belekapcsolódtak, és még Bendefy 1977-ben bekövetkezett halála után is napirenden volt a téma. Ez a vita keltette fel a figyelmünket, s a Balaton múltjával foglalkozó kutatásaink keretében kezdtünk el foglalkozni a feltételezett zsilippel összefüggő kérdésekkel, érvekkel. Elemzéseink eredményeit 1998- ban már részletesen közzétettük és külön dolgozatban mutattuk be a siófoki római kori zsilip hipotézisének történetét.21 Ennek megjelenése óta a Sió-szabályozás történetének levéltári, térképtári anyagainak kutatása során sok olyan, eddig kellően fel nem dolgozott régi kéziratot, térképet tanulmányoztunk, amelyek a 20. század utolsó harmadában végzett régészeti ásatások publikált eredményeivel együtt lehetővé tették, hogy a Sió völgy római kori viszonyairól a korábbiaknál pontosabb képet alkothassunk. Ennek bemutatásához Pannónia történetének néhány, az előbbiekben vázolt eseményén kívül, a rómaiak lecsapoló, vízszintszabályozó, csatornázó és zsilipépítő tevékenységére vonatkozó állítások rövid, időrendi ismertetését is szükségesnek tartjuk.22 Hunfalvy János (1886): „A Balaton felesleges vize a Sió medrén folyik le, ez állítólag a rómaiak által ásott lecsapolási csatornából támadt”. 21 Virág Árpád: A siófoki római kori zsilip története. Vízügyi Közlemények. 1998. 4. füzet, 605-623. p. 22 Itt csak a szerzők nevét és az évszámot adjuk meg; az idézetek az irodalomjegyzékben feltüntetett publikációból származnak.
