Virág Árpád: A Sió és a Balaton közös története. 1055–2005 (KÖZDOK Kft., Budapest, 2005)
II. A Sió völgye a római kortól a honfoglalásig
II. A SIÓ VÖLGYE A RÓMAI KORTÓL A HONFOGLALÁSIG 27 vetkeztetni, hogy a tó vízszintje hosszabb ideig akár 0,5-1,0 m-rel is alacsonyabb lehetett a mostani közepes vízszintnél. A római hódítás idején a Balaton környéke kelták által lakott terület volt, akik Sági Károly szerint Kr.e. 4—3. században települtek először erre a vidékre. A régészeti kutatások eredményei szerint a Kr.e. első században, az ún. „La Téne D” (LT/D) időszakban16 uralták teljesen a Balaton környékét a kelta törzsek. A Kis-Balaton Fenéki-tó tározójának létesítése előtt, 1984-1994 között végzett leletmentő ásatások során a Vörs-Batthyány-i disznólegelőn Honti Szilvia, Németh P. Gergely és Költő László régészek a Kárpát-medence legnagyobb kelta telepének számító házcsoportját tártak fel. Újabban pedig a tervezett M7-es autópálya nyomvonalának régészeti feltárásakor Bodnár Mária, Honti Szilvia és Kiss Viktória találtak a Balaton partmellékén az Ordacsehi-berekben és a Szemesi-berekben késő kelta, LT/D kori leleteket. Siófok környékéről, a Sió és a Kapos völgyéből számos kelta telep egykori léte ismert. Köztük a 19. század vége óta híres a Nagyberki-Szalacska oppidumként számontartott telep, amely számos történész szerint a Hercuniates kelta etnikum központja volt. A Siófok környéki régészeti kutatások eredményeit SÁGI foglalta össze (1989a), a Sió-völgy alsó részén fekvő Simontornya környékének leleteit pedig Kiss István ismertette (1938). Legújabban pedig Kiss Tünde készítette el és publikálta (2000) a Sió-völgy késői kelta és kora császárkori településtörténetének vázlatát. Kutatásai saját terepfelvételezése, valamint szórványos leletgyűjtései alapján a Sió-völgy La Téne D-kori népességére és római őslakosságára vonatkoztak. Jóllehet a 19-20. századi történészek, régészek véleménye megoszlott arról, hogy a különböző kelta etnikumok Dunántúl mely területein éltek, ma már bizonyosnak látszik, hogy a Sió völgye választóvonalként húzódott a Duna-kanyar és Fejér megye területén élő Eravisci törzs, illetve a Kapós-völgy környékén a Somogy és Baranya, illetve Tolna megyék területén élő Hercuniates törzs között. A leletek azt bizonyítják, hogy ezek a kelta törzsek a római megszállás után háborítatlanul éltek tovább lakóhelyeiken, miközben kultúrájuk17 a római kultúrával keveredett, s kölcsönösen hatással voltak egymásra. Ez azonban nem változtatta meg a kelta telepek etnikai jellegét. Kiss Tünde szerint (2000) a Kr.u. 1-2. században a Sió-völgy északi részén kilenc, a déli Sió-Sárvíz-völgyben pedig hat kelta telepet lehet a továbbélők közé sorolni. Későbbi megszűnésük nem a római közösségbe való asszimiláló- dásuknak, hanem inkább a barbárokkal vívott pusztító háborúknak tulajdonítható. Pannónia Inferiort majd Valeria-t a 400 éves római uralom alatt kétszer érte olyan támadás, amikor a pusztítások a Sió völgyét és környékét is sújtották. Ezt legjobban Gorsium-Herculia története példázza, melynek maradványait Tác községtől 1,5 km-re keletre a Sárvíz mellett Fitz Jenő vezetésével tárták fel. Gorsium volt a római korban a Sió völgyéhez legközelebb, mintegy 25 római mérföldre (kb. 37 km-re) fekvő város, melynek történetéből a Sió menti római telepek históriájára is következtetni lehet. A Sárvíz melletti, kissé kiemelkedő területen - a Kr.u. első század közepén - a Moesiából idevezényelt Scubulusok első lovascsapata18 épített először védősánccal és palánkfallal megerősített tábort, s az attól délre fekvő lankás részen családtagjaik részére földbe mélyített vályogfalu lakóhelyet. Ez a kezdetleges telep néhány évtized alatt útkereszteződések középpontjává vált, s a kereskedők letelepedése, a környező kelta eraviszkusz falvakból ideköltöző kézműves mesteremberek révén naggyá nőtt. Amikor a dunai limes összefüggő erődítmény-rendszere felépült, a római katonaság a Kr.u. első szá16 La Téne egy svájci régészeti lelőhely, ahol a kelták teljes történeti maradványait egymásra rétegeződve megtalálták. A régészet LT/C korba tartozónak a Kr.e. 300-100-tól a Krisztus születése közötti időből származó leleteket tartja. 17 A kelták a bronzeszközök mellett széles körben használták vasból készült ásót, kapát, sarlót, kaszát, fejszét és ekepapucsot. Lábbal hajtott fazekaskoronggal készítették agyagedényeiket, vízszintesen őrlő kézimalmot használtak, pénzt vertek, amit fizető eszközül használtak az egymással folytatott kereskedelemben. l*Fitz (1973) szerint az „ala 1. Scubulorum” 500 lovasból állt. Ez lehet a magyarázata az itteni telepítésüknek, mivel a lovak számára a ma is meglévő legelők biztonságos tartási lehetőséget, az akkor még nem mocsaras Sárvíz pedig megfelelő itatóhelyeket biztosítottak. Egy bő hozamú, kitűnő ivóvizet adó forrás is volt ezen a helyen, ami később Gorsium közkútjait táplálta.
