Virág Árpád: A Sió és a Balaton közös története. 1055–2005 (KÖZDOK Kft., Budapest, 2005)
VI. Újabb kezdeményezések a Sió szabályozására és a Balaton lecsapolására a 19. század első felében
264 VI. ÚJABB KEZDEMÉNYEZÉSEK A SIÓ SZABÁLYOZÁSÁRA ÉS A BALATON LECSAPOLÁSÁRA... latait 1854. szeptember 14-én kezdték meg s 1855. november 26-án fejezték be összesen 95 249,26 frt költséggel.” A bátai zsilip megépítésére nem került sor, az csak 20 évvel később valósult meg. (Megjegyezzük, hogy erről a munkáról ettől eltérő adatok találhatók az irodalomban.300) A többi, tervben szereplő munkálatokat sem végezték el, mivel az állam csak a Sárvíz folyását lerövidítő csatorna ásását finanszírozta, a társulatok pedig nem vállalták azok költségeit. A mulasztásról és annak következményéről Vágó a következőket írta: „Tagadhatatlan, hogy a Sárvízre ez a megoldás a rendes vízlefolyásviszonyok tekintetében hátrányos nem lenne, sőt az áradás is kártétel nélkül lefolyhatna, ha a munkát annak idején teljesen befejezték volna. Ez azonban nem történt meg. Ugyanis a Sión a szekszárdi vámhídtól felfelé egész a harczi hídig töltés egyáltalán nem épült (a szekszárdiak jobbparti nyári töltések kivételével) és medre Agárd és a vámhíd között ős-eredeti, kanyargós állapotban maradt. A Sárvíz Agárdtól Medináig szintén nincs eddigelé oly méretű töltésekkel övezve, a minők a visszaható Duna árvize miatt szükségesek lennének. A tapasztalás pedig azt mutatja, hogy ily helyzetben minden dunai áradás alkalmával a visszahúzódó víz nem egyszer az egész alsó vidéket elönti, sőt, ha huzamosabb ideig tart, a sárvízi nyári gátakat is elszakítja... Mindez nem volna így, ha 1854-55-ben az abszolút kormány nem végzett volna félmunkát, vagyis, ha a Dunától a szekszárdi vámhídig megépített töltéseket mind a Sión, mind a Sárvizén megnyújtotta volna addig, a meddig a Duna árvízének visszaduzzasztása hat. Erre annyival inkább is szükség lett volna s szükség van, mert azzal, hogy a Sió torkolata Bátától 33 kilométerrel feljebb került, a Duna betóduló árvize magasabbra emelkedik Agárdnál, mint a mennyire emelkednék ugyanakkor, ha a betorkollást Bátánál hagyták volna.” Az előzőekből egyértelműen kitűnik, hogy az 1854-1855. évi Sárvíz-szabályozás munkálatai nem érintették a Sió szekszárdi vámhídtól felfelé eső szakaszát és a Sióberki Társulat nem végzett semmiféle érdemi szabályozási munkát a saját folyószakaszán. A következő két évben viszont mind a Nádor-csatorna, mind pedig a Somogyi Balaton leszállító Társulat kereste azokat a lehetőségeket, amelyek révén az új helyzethez alkalmazkodva érdekeit érvényesíteni tudja. Tenczer Károly a kormányzósági kerületi építészigazgatóságtól kiküldött felügyelő, mint említettük, 1856 tavaszán maga is vizsgálódott a Sió-Jut és Mezőkomárom közötti szakaszán, s felvételei alapján vázlatot készített arról. A két, egymással szembenálló társulat ugyancsak szorgalmazta az általuk foglalkoztatott szakembereknél az új helyzet nyomán kialakult változások nyomon követését, hogy adataik felhasználásával céljaik megvalósítása érdekében érvelhessenek. A Somogyi Balaton leszállító Társulat mindenképpen az 1847-ben megkezdett Sió-szabályozást akarta folytatni, és ennek engedélyezéséért a kerületileg illetékes soproni építészigazgatósági osztályhoz folyamodott, s azt a határozatot hozta 1857-ben, hogy ha a BESZÉDES-féle terv Sióra vonatkozó részét teljesen végrehajtják a maguk részéről, és ennek következtében a Nádor-csatornán mederbővítési, töltésezési munkák válnak szükségessé, akkor a három érdekelt társulat szakértői által megállapított hozzájárulási költségeket hajlandóak lesznek megtéríteni. Amikor tudomást szereztek erről Zala vármegye Balaton parti birtokosai, az 1827. évi XXXIII. te.-re hivatkozva követelni kezdték a Balaton 2 öllel való lecsapolását és a Duna-Balaton víziót megvalósítását. Ez kedvezett a Sió-szabályozás ^00 Dóka (1987) „Az építkezés tervét Halász Gáspár készítette el. Alapja az volt, hogy a Sárvizet Szekszárdnál a Dunába vezetik és az új csatorna elfogja bírni a Sió és a Kapos vizeit is. A Sió marad korábbi övcsatornában, de azt fokozatosan bővíteni fogják. A munkához állami segítséget is kaptak, felügyelőnek pedig Tenczer Károlyt küldte ki... az Országos Építési Igazgatóság... A megépített új meder 10 km hosszú volt, a bogyiszlói átvágás holtágába az ún. Táplósi-Dunába torkollott. A Sárvíz 41 km-rel lett rövidebb és elkerülte a Sárközt.” (134. p.) Andrásfalvy (1973) „...miután 1810-ben megalakult... a Sárvízi Nádor Csatorna Társulat... első nagyobb mederátvágásokat Beszédes József tervei szerint a Dunán, Paks és Báta között 1820 és 1825 között készítették. Ezzel Baja és Báta között 40 km-rel rövidült a folyam... 1854-55-ben vezették be a Sióval egyesített Sárvizet a Taplósi Holt-Dunába, ezzel 50 km hosszú Sárvíz-medret levágtak. A Sárvíz nem ölelte körül többé a róla elnevezett vidéket... 1852-ben Halász Gáspár elkészült a Sárköz dunai töltéseinek és a bátai zsilipnek a tervével. A költségek fedezése érdekében a kormány társulat alapítását javasolta... a társulathoz nem csatlakozott a Kalocsai Érseki Uradalom, melynek birtokai... valószínű egy korábbi Duna-meder vonalát követve, a Duna jobb partján széles sávban lenyúltak Bátáig. Ez a sáv Pest megyéhez tartozott, ennek következtében a tervezett védtöltés nem a Duna partján, hanem az érseki uradalom, illetve a megye határát követve épült meg 1872-ben a bátai zsilippel együtt. így maradt meg, lényegesen új vízrajzi feltételekkel, a híres Gemenci ártéri erdő...” (57. p.) Az idézettek alapján megállapítható, hogy a történteket Vágó Viktor pontosan írta le, és az általa közöltek a mérvadóak.
