Virág Árpád: A Sió és a Balaton közös története. 1055–2005 (KÖZDOK Kft., Budapest, 2005)
VI. Újabb kezdeményezések a Sió szabályozására és a Balaton lecsapolására a 19. század első felében
EGY MALOM- ÉS SZÁRÍTÓCSATORNÁS SIÓ-SZABÁLYOZÁSI TERV 1857-BŐL 265 folytatásáért folyamodó somogyi társulatnak, melynek a cs. kir. soproni építészigazgatási osztály 1858- ban megadta az engedélyt a csatornázásra egészen az ozorai malomig. Az engedély szerint a társulat a Balaton vízszintjét a mezőkomáromi malomgát esésének megfelelően további négy lábbal (1,26 m-rel) csökkentheti, és az ehhez szükséges új csatorna ásását még akkor is végezheti, ha ehhez a Sió menti birtokosok nem hajlandók hozzájárulni. (Ez az engedélyezési eljárás alapvetően különbözött az 1848 előtti eljárásoktól, de ekkor - bár enyhébb formában - még az abszolutista kormányzat uralta az országot. A régi, helytartótanácsi és vármegyei igazgatást csak 1860-ban állították vissza.) A somogyiak engedélye ellen már nemcsak a Nádorcsatoma Társulat, hanem a Sióberki Társulat is tiltakozott, és rajtuk kívül még néhány Veszprém vármegyei község, Siófok, Fokszabadi, és Siómaros is fel volt zúdulva miatta. Érdekes módon a zalai Balaton-melléki birtokosok, akik egy évvel korábban még a hajózható Sió-csatorna megvalósítását követelték, az engedély kiadása után szintén a protestálók közé álltak, mert úgy vélték, hogy az ilyen mértékű vízszint-leszállítás a jól jövedelmező nádtermésüket teljesen tönkre tenné.301 A Sióberki Társulat 1858. május 28-án kelt tiltakozó beadványában azzal érvelt az engedélyben foglaltak ellen, hogy az az ozorai malomgát megszüntetését nem írja elő, márpedig amíg az fennáll, a Balatonból levezetendő vizet visszaduzzasztja, elöntéssel fenyegetve az Ozora feletti Sió-völgyet. Határozottan követelték, hogy a Balatonból levezetendő víztömeg szabályozására a Sió torkolatánál „megfelelő zugót” építsenek, s ekkor fogalmazódott meg először, hogy a Balaton vízállását egy Siófokon építendő zsilippel kell szabályozni. Amíg a sióberkiek az ozorai malomgát megszüntetését követelték, addig a malomgát érdekében herceg Esterházy Pál, Ozora földesura küzdött, részben azért, mert a Sióberki Társulatba tömörült érdekeltséget az ő megkérdezése, és abba való bevonása nélkül hozták létre, részben pedig azért, mert azt az érvényes vízjogi törvénnyel ellentétben állónak tartotta. Jogi képviselői elsősorban az 1840. évi X. te. azon paragrafusára hivatkozva tiltakoztak, amely kimondta, hogy a vizek lefolyását gátló akadályok eltávolításánál olyan megoldást kell találni, ami mellett az akadály tulajdonosát sem éri kár. Ezt a véleményt a kormányzói hivatalok elfogadták, és olyan határozatot hoztak, hogy az ozorai malom előtt két csatornát kell létrehozni; egyet a malom számára, egyet pedig a malomgát mellett a víz akadálytalan levezetésére. Ennek az előírásnak megvalósítására azonban az 1859-1861. években már nem került maradéktalanul sor, mert a cs. és kir. privilegizált Déli-Vaspályatársaság, későbbi nevén a Déli Vasút 1858-ban megkezdte a Balaton déli partján a Buda-Nagykanizsa közötti vasútvonal építését. Ennek 1861. április 1- én történt forgalomba helyezése után az események a Balaton vízszint-szabályozása ügyében olyan fordulatot vettek, ami merőben új alapokat teremtett a Sió csatornázásának megvalósítására.302 Egy malom- és szárítócsatornás Sió-szabályozási terv 1857-ból Az első Sió szabályozási terv ismertetése után csaknem pontosan negyedszázaddal később a Sióberki Társulat 1857. május 25-én egy új tervet vitatott meg. Ennek kidolgozására levélben adott megbízást 1854. október 25-én gróf Széchényi Lajos társulati elnök Márton József veszprémi mérnöknek, aki 1853-ban már közzétette nézeteit a Sió állapotáról és annak szabályozási lehetőségéről egy Veszprémben kiadott, „ Vélemény a Sió szabályozásáról, és az azzal kapcsolatban álló Balaton alábbszállításá301 Ebben sok igazság volt, de tiltakozásukban az is szerepet játszott, hogy 1858-ban már eldőlt, hogy a Buda-Pragerhof közötti vasútvonalat nem a Balatontól északra, hanem közvetlenül a tó déli partja mentén építik meg. 302 Az előbbiekben ismertetettek egyértelműen bizonyítják, hogy az 1847-1848. évek után a Nádor-csatoma, a Sióberki és a Somogyi Balaton leszállító Társulatok semmiféle Sió-szabályozási tevékenységet nem végeztek 1862-ig. Az 1854-1855-ben végzett, a Sárvíz folyását megrövidítő munkálatok nem terjedtek ki a Sió Ozora és a Balaton közötti szakaszára. Ezért alaptalanok Bendefy (1972, 1973) olyan állításai, hogy a Siót 1856-1858-ban szabályozták, vagy, hogy az állítólagos juti gátak maradványait 1856 júniusa és 1857 ősze között tüntették volna el.
