Virág Árpád: A Sió és a Balaton közös története. 1055–2005 (KÖZDOK Kft., Budapest, 2005)

VI. Újabb kezdeményezések a Sió szabályozására és a Balaton lecsapolására a 19. század első felében

AZ 1827. ÉVI XXXIII. TC. BALATON-LECSAPOLÁSI ÉS SIÓ-SZABÁLYOZÁSI RENDELKEZÉSEI... 257

Beszédes fenti megállapításait 1839-ben még nem vonták kétségbe sőt, e vezérelvek alapján kimunkált Duna-Tisza-csatoma tervét olyannyira elfogadták, hogy annak megvalósítására az országgyűlésen hozott törvénnyel támogatva társaságot hoztak létre.290 Ezen a korabeli közgondolkodás ismeretében nem lehet csodálkozni, hiszen 1836 és 1842 között még a legtöbb szakember sem kételkedett abban, hogy a Balatont olyan mértékben le lehet ereszteni, mint ahogyan azt a BESZÉDES-féle tervben javasolták. Csak a sajtóban jelentek meg ebben az időszakban egymással ellentétes vélemények a Balatonról és annak lecsapolásáról. Legtöbbet a Pesten megjelent „Társalkodó” c. hetilap foglalkozott a témával, amely 1836. február 27-iki számában „Balatonmellékiek” aláírással a „Közönséges panasz” c. cikkében egyszerűen gyilkosnak nevezte a Balatont, mert 1835-1936 telén 36-an vesztették életüket a tó jegén való átjárás közben. A névtelenségbe burkolódzó cikkíró végül azt is megjegyezte, hogy „Ez azon gyilkos Balaton, mellynek csodájára hazánk érzelgős művészei messziről eljönnek, hogy regényes tükriben a természet forgácsát bájoltan nézdeljék, de hasztalan létét csak hamar átlátván - hitvány mocsárnak s kártékony víznek ösmernek.” Ennek az igaztalan vélekedésnek ellenében a hetilap 1841. évi május havi számaiban meg nem nevezett szerző keményen bírálta a Balaton és Sió BESZÉDES-féle szabályozási tervét azért, mert a tó vízszintjének 2 öllel való leszállítása után csak mintegy 110 000 magyar holdnyi kiterjedésű, átlag öt láb vízmélységű, semmire sem használható posványos terület maradna vissza, mely mocsaras széleivel még a környékét is megfertőzné. Végül a cikkek írója arra a következtetésre jutott, hogy vagy az egész Balaton csapoltassék le, s alakíttassék át termő területté, vagy a vízszintleszállítás csak oly mértékben hajtassék végre, amennyi a part menti berkek és bozótok kiszárításához feltétlenül szükséges. 1842 januárjában viszont már egészen más írás jelent meg a Társalkodóban, melyben - ugyancsak név nélkül - a Balaton lecsapolásának a Be- szÉDES-féle terv szerinti megvalósítása mellett érvelve azt írták, hogy „Nincs messze az idő, amikor lefog csapoltatni ez a hasztalan víz. A Balatontól elborított 205 905 holdból a kir. biztosság által tervben megállapított két öles leszállítással 92 905 holdföld száradna ki, s holdja csak két pengő forintba kerülne, azonkívül a jelenleg házunkig s kertünk aljáiig terjedő bozótok kiszáradván, légkörünk tisztulni fog.” Ezek a cikkek képezték Antalffy Gyula (1984) „A reformkor Balatonja” c. könyvében a tószabályozás kezdetével kapcsolatban leírtakat, melyek számos tekintetben pontatlanok.291 A Balaton és a Sió szabályozásáról nemcsak ANTALFFYtól jelentek meg pontatlan adatok és állítások.292

Az 1827. évi XXXIII. te.-ben foglalt előírások megvalósítására irányuló királyi biztosi törekvések utolsó állomása az 1842-ben - az ügyben harmadszor - tartott gyűlés volt, ahol az 1836. évihez hasonlóan a két öllel való vízszint-leszállításnak BESZÉDES-féle tervét fogadtatta el a kivitelezés alapjául, de

290 pejér (szerk. 2001) „Nagy csatornáién' - 1839-ből... Beszédes - az 1836. évi országgyűlésen elfogadott XXV. te. által a közlekedési eszközök építőinek nyújtandó kedvezményekre alapozva - előmunkálati engedélyt kért egy Pest-Csongrád, ill Pest-Szeged közötti hajócsatorna építésére... »Kolozsvártól Grétzig hajózható Nagy Csatorna tervének, és a földszín, s folyó-vízágy ótalmi elvének rövid előadása« című munkája alapján hr. Vécsey Miklós szatmári főispán kilencvenegy aláíróval, élükön gr Széchenyi Ist vánnal, megalakította a Duna-Tisza Társaság-ot. A Társaság jelentős sikernek könyvelhette el az 1840. évi XXXVIII. tc.-et, amely a vállalkozás jogait és kedvezményeit törvényileg is biztosította. Mindezek ellenére a Duna-Tisza-csatornát - elsősorban pénzügyi okok miatt - nem építették meg.” „ 1848. Az országgyűlés által meghozott XXX. törvény eltörölte a Duna-Tísza-csatorna megépítése érdekében hozott törvényeket...” (79. és 94. p.)

291 Antalffy (1984) „A reformkor Balatonjá ”-ban írja: „Amikor 1842-ben Beszédes Józsefnek, a zseniális vízépítő mérnöknek a tervei szerint megkezdődik a Balaton szabályozása, elsőrendű cél mégsem a tó lecsapolása, hanem a körülötte levő mocsarak kiszárítása, a hajdani nagy öblözetek teljes víztelenítése. A lecsapolásra elsősorban a Siófok Jut közötti úgynevezett Sióbozótok, valamint a Fonyód, Keresztúr és Marcali között elterülő, s mintegy 9000 hektárnyi Nagybereket jelölik ki. A Balatoni Árvízszabályozó Társaság 1848 tavaszán meg is kezdi a munkáját, melyet azonban a szabadságharc eseményei megszakítanak, s majd csak a Déli Vaspálya Társaság vasútvonalának 1858-ban megkezdett építkezése során kerül sor folytatásra.” (22. p.) Az idézet tipikus példája a felületességnek, mivel szinte egyetlen adata sem helyes, és Balatoni Árvízszabályozó Társaság nevű társulat sem létezett.

292 Pl. a Tóth Kálmán által szerkesztett „Balaton monográfia” (1974) így ír: „Beszédes József, a kor nagy vízimérnöke az 1830-as években szabályozza a Siót, a Kapóst, a Sárvizet és ezzel megteremti,a lehetőséget a tavat körülvevő mocsaras területek lecsapolására." Ez a megállapítás így nem fedi a valóságot, mivel a Sárvíz-szabályozás 1825-ben, a Kapósé 1835-ben fejeződött be, a Sióé pedig mint bemutattuk, csak az Ozora alatti szakaszra terjedt ki. Ennél is pontatlanabb a következő szöveg: „1859-ben a Déli Vaspálya Társaság megkezdi a budapest-nagykanizsai vasútvonal építését, ez közvetve újabb lökést ad a vízügyi munkálatoknak...