Virág Árpád: A Sió és a Balaton közös története. 1055–2005 (KÖZDOK Kft., Budapest, 2005)
VI. Újabb kezdeményezések a Sió szabályozására és a Balaton lecsapolására a 19. század első felében
248 VI. ÚJABB KEZDEMÉNYEZÉSEK A SIÓ SZABÁLYOZÁSÁRA ÉS A BALATON LECSAPOLÁSÁRA... A jegyzőkönyvben és annak mellékleteiben foglaltakból a már említetteken kívül számos, a korabeli viszonyokat jól tükröző következtetés adódik. Mindenekelőtt az, hogy ha a tervezett Sió-Balaton-szabályozás -lecsapolás során a vízborítás alól felszabaduló 104911 hold (45 313 ha) területhez hozzáadjuk a Sárvíz-szabályozás eredményeképpen kiszárított 69 805 hold (30 127 ha) és a Kapos-szabályozás során lecsapolt 25 999 hold (11221 ha) területeket, akkor kiderül, hogy a 19. század elején a Zala-Balaton-Sió-Sárvíz vízgyűjtő 14 742,8 km2 nagyságú területéből összesen 200795 magyar holdat, mai mérték szerint 86661 hektárt, azaz 866,61 km2-t foglaltak el a mocsarak és a berkek. Ez a teljes vízgyűjtő 6%-át tette ki, ami nem tekinthető túlzottan nagy részaránynak. Az igazi problémát a mocsarak elhelyezkedése jelentette, mivel a közlekedést akadályozták, s ebből következett, hogy a lecsapolásoknak elsősorban nem a művelhető földterületek nyerése, hanem inkább a közlekedés megkönnyítése és az egészségtelen környezet megszüntetése volt a fő indoka.279 A művelhető földterület nyerés azáltal vált a szabályozás-lecsapolás központi kérdésévé, hogy az egész művelet költségeit a lecsapolandó mocsarak-berkek tulajdonosainak kellett viselni, akik számára ezért ellentételezésként e területek megművelhetőségéből származó hasznot lehetett csak kilátásba helyezni. A közvetlen anyagi haszonszerzés lehetősége azonban nagyon különböző volt a szárazzá váló területek fekvése szerint és jelentősége sem volt egyforma az egyes földbirtokosok számára. A szabályozás-lecsapolás során számításba vett szárazzá váló területből a 9 főnemesi, egyházi és a tanulmányi birtokra összesen 68 866 magyar hold (29722 ha) jutott volna (az összesnek 65,59%-a), amiből 21 123 hold (9116 ha) gróf Festetics László zár alatt lévő,280 14394 hold (6212 ha) gr. Széchényi Lajos birtokaihoz tartozott, vagyis az összesnek 33,8%-át, a főnemesi, egyházi és tanulmányinak 51,6%-át tette ki. Nekik kettőjüknek kellett volna a mintegy 120 érintett közül a költség-hozzájárulásnak kereken egyharmadát viselniük. Rajtuk kívül öt földesúmak volt 3000 holdnál (1295 ha-nál) nagyobb részesedése a kiszárításra számításba vett területből, ami együtt összesen 26 139 holdat (11 281 ha-t) jelentett, tehát az összesnek kereken 25 %-át. Az összesen kilenc főnemesi és egyházi földesúmak nem nagyon volt érdeke a szabályozási-lecsapolási terv megvalósítása, legalábbis gazdasági szempontból nem volt vonzó számukra. Gr. Festetics László birtokaival ugyan nem rendelkezhetett szabadon - mivel vagyonát az ún. „zárkormányzóság” kezelte - de fontos kérdésekben végülis az ő akarata érvényesült. A Festetics-uradalom már a 18. század utolsó évtizedeiben, gr. Festetics György életében megkezdte a hévízi-alsópáhoki mocsarak lecsapolását, azok csatornázásával és a Fenék-puszta környéki Kis Balaton-Balaton terület rendezését. Ezt a tevékenységet fia, László folytatta. A család történetét ismertető Sza279 Ifj. Gróf Zichy János (1896) „A Nádorcsatorna-Társulat monographiája" c. művében a következők olvashatók ezzel kapcsolatban: „...az országnak ezen erdők által borított részében a tespedő vizek s mocsárok roppant nagy tért foglaltak el és a közlekedést azon át csaknem lehetetlenné tették." (5. p.) ,, Mária-Therésia uralkodása alatt... terjedt ki a figyelem először a... Sárvíz, Sió, s Kapos menti vidékekre, a hol még tán a teremtés óta fennálló mocsaras s hínáros tavak terültek el, egészségtelen kigőzölgéseket terjesztve szerte szét; sivárság jellegzett egy nagy területet, mely legfeljebb náddal, vagy savanyú s kákás fűvel szolgált itt-ott a birtokosnak.” (4. p.): „oly költséges munkálatoknál, mint minő a Sárvíz lecsapolása volt, úgy szólván az összes költségek magányosok által ajánlottak fel, kik ezen áldozat által első sorban a közérdeket szolgálták, mert az egész munka elsősorban közegészségügyi szempontból lön felfogva, másodszor egy adó-alap teremtése által az állam jövedelmeinek nyittatott forrás és csak harmadsorban szolgált arra, hogy a tulajdonosok vagyonát gyarapítsa, kik úgyszólván ártéri birtokaikat maguk vásárolták meg." (12. p.) Gróf Széchényi István (1846) „Balatoni gőzhajózás” c. röpiratában szintén utalt a mocsarak közegészségügyi problémájára, amikor a következőket írta: „Nincs arrul bizonyos tudomásom, a Balatont egészen le lehetne-e csapolni; de annyit hiszek, ha lehetne is, bűn volna ilyest cselekedni... Ámde kérdem, mit vesztene a Balaton ha egy öllel lejebb szállíttatnék? Egy kissé keskenyülne, igaz; de ez volna az egész veszteség; midőn más részrül szántóföldet nyernének, mocsár helyett az illető tulajdonosok; jobb levegőt s ekkép kevesebb hideglelést a parti lakosok..." Széchenyi a „hideglelés” kifejezéssel a Balaton menti mocsarak mellett élők maláriás megbetegedéseire utalt. Az akkori a közhiedelem szerint ezt a mocsarak bűzös levegője okozta, mivel még nem ismerték a malária kórokozóját, és az a tényt, hogy a betegséget az Anopheles moculipennis szúnyog terjeszti. A Zala, a Sió, a Kapos és a Sárvíz mocsarainak tulajdonítható egészségkárosító hatásairól konkrét adatok nincsenek, hiszen még az 1850-es években is csak 30-32 orvos volt például egész Somogy vármegyében, akik nagyobb településeken dolgoztak. A járványos megbetegedésekről az első konkrét adatok az 1831. évi kolerajárványra vonatkoznak, amikor a szigorú óvintézkedések ellenére Siófokon és Kilitiben összesen 261-en betegedtek meg és közülük 145-en haltak meg. 280 Gr. Festetics László, apja, gr. Festetics György halála után 1819-ben örökölt, mintegy 162 000 holdat és egyéb ingatlanokat képező vagyonát „pazarló életmódja” miatt zár alá helyezték, és a vagyonnal való gazdálkodásra ún. „zárkormányzást” rendeltek el.
