Virág Árpád: A Sió és a Balaton közös története. 1055–2005 (KÖZDOK Kft., Budapest, 2005)
VI. Újabb kezdeményezések a Sió szabályozására és a Balaton lecsapolására a 19. század első felében
A SÁRVÍZ CSATORNÁZÁSÁNAK MEGVALÓSÍTÁSA 1810 ÉS 1825 KÖZÖTT... 209 Ugyanúgy nem volt probléma a teljesítménybérezés alapján végzett ásási munkavégzéssel sem, aminek mintájául a Somogy vármegyei teljesítménynormák szolgáltak. A jelentés hatodik pontjában nem említették, hogy a csatornaásók itt is részesültek természetbeni bor-juttatásban, amint azt a Fejér megyei Levéltárban lévő elosztási listák tanúsítják. A teljesítménynorma szerinti munkavégzésnek alapfeltétele volt a munkások megfelelő és jó minőségű szerszámokkal való ellátása, ami abban az időben nem volt egyszerű dolog.251 A földmunka nélkülözhetetlen eszközét, a lapátot is csak ausztriai műhelyekből lehetett beszerezni nagyobb mennyiségben. A társaság által kiadott szerszámokra mindenkinek vigyáznia kellett, a gondatlanságból tönkretett vagy elveszett szerszámok árát a munkások kötelesek voltak megtéríteni. A munkateljesítményt többszörösen ellenőrizték, viszont az elvégzett munkáért pontosan fizettek. A jelentés hetedik pontja részletesen ismerteti a munkaerő kiállítás feladatait a szolgabíróktól kezdve a falusi esküdtekig, az utaztatás biztonságának biztosítását, és a közrend fenntartásának szabályait a munkaterületeken, ahol az urasági hajdúk is jelen voltak. A nyolcadik pontban említett élelmezési megoldás, miszerint a földesurak a bormérés és a húseladás kiváltságjogukról arra az időre lemondtak, amíg a birtokuk területén folyt a munka, többet jelentett egyszerű célszerűségnél, hiszen legféltettebb kiváltságjogukról volt szó. A kiváltságokról való lemondás ugyanakkor nem jelentette azt, hogy ők maguk nem éltek a bor- és húseladás lehetőségével.252 Az élelmezési lehetőségek biztosítása szintén alapvető feltétele volt annak, hogy a teljesítménynorma szerinti munkavégzés eredményes legyen. A nyolcadik pontban egy nagyon lényeges, másutt nem szereplő adatot is tartalmaz a jelentés, azt, hogy hetenként a munkások száma 3 és 8 ezer között volt, az átlagos létszám pedig ennek alapján 4—5 ezer fő lehetett. A Sárvíz-csatorna, majd a Kapos- és Sió-csatornák kiásása nemcsak a konkrét mérnöki munka szempontjából, hanem munkaszervezési-irányítási szempontból is igen nagy kihívást jelentett a munkálatokat vezetők számára. A jelentés a sárvízi munkálatok eredményeit három pontban összefoglalva mutatta be, természetesen a legelőnyösebb formában. A kiszárított 69 805 holdnyi (30 127 hektárnyi) terület valóban jelentős, de annak művelhetővé tétele nagyobb részben még igen sok munkát igényelt. Az a része, ami a ráfordított költségeket már a következő években gazdagon visszafizette, egy harmadánál nemigen tehetett ki többet. A második pontban kihangsúlyozott eredmény, hogy Veszprém vármegye keleti része 20 mérföld (152 km) hosszú hajózható csatorna révén összeköttetésbe került a Dunával, mely csatornán 500 mázsa253 terhet bíró hajók mozoghattak, csak lehetőség maradt, mert tudomásunk szerint a Dunától Veszprém vármegye keleti széléig sohasem vontattak hajókat. A harmadik pontban említett eredmény jelentősége vitathatatlanul nagy, mert a Sárvízi csatornák elkészülte nemcsak jobb lefolyást biztosított a Siónak és a Kapósnak, hanem ez teremtette meg a két vízfolyás szabályozásának lehetőségét. A sárvízi eredmények után a jelentésnek a Sió és a Kapos vizei által elborított területek földesurainak társulási egyesülésével foglalkozó része elnagyolt, mert Zichy Ferenc királyi biztosként összehívta ugyan 1820. június 20-ára Miklósvárra az érdekelteket, amint az előzőekben említettük, de az ott hozott döntések csak a kereteit adták meg a társulatnak. A Kapos-szabályozás munkálatainak második szakasza sem 1821-ben vette kezdetét és nagyobb részt sem úgy ment végbe, amint azt a jelentésben félreérthetően megfogalmazták.254 A három pontban konkrétan említett eredmények közül az első, a simontornyai malomgát megnyitása majd elbontása, igen nagy előrelépés volt, az új csatorna kiásásával együtt. (Ez a két művelet Krieger 1776. évi tervében is az első helyen szerepelt.) Az, hogy ezen a 251 Petrovic (1982) arról ír, hogy a Ferenc-csatorna építtetői 1798-ban csak hosszas utánjárás után tudtak beszerezni 150 lapátot Morvaországból, 640 lapátot pedig a Bécs melletti Neustädter Schaufelnből. (344. p.) Bencze (1971) szerint „a Somogy vármegyei Kapos munkálatokhoz még az 1820-as évek végén is Grúzból hozatták a vasszerszámokat, közel 4000forint értékben." (99. p.) 252 Bencze (1971): „Jelentős hasznot hajtott viszont a birtokosok egy részének a földjükön táborozó hatalmas munkássereg, mivel annak - piac jellegű ellátását - az illető' földbirtokosok is biztosíthatták, igaz,,, mindennemű adó és illeték hozzáadása nélkül. Igen jelentős meny- nyiségűbort is eladtak a munkásoknak." (100. p.) 253 56 kg-os bécsi mázsáról van szó, az 500 mázsa, tehát mai mértékkel 28 tonnának felel meg. 254 A Kapos szabályozásának történetét részletesen ismerteti tanulmányaiban Bencze (1970, 1971).
