Virág Árpád: A Sió és a Balaton közös története. 1055–2005 (KÖZDOK Kft., Budapest, 2005)

I. A Sió-völgy földrajzi, vízrajzi és hidrológiai jellemzése

A SIÓ, MINT A BALATON ŐSI FOKA ÉS VÍZSZINTJÉNEK TERMÉSZETI MEGHATÁROZÓJA 17 adfluvium Fok” olvasható, amelyek mind-mind a Balaton régi kifolyására vonatkoznak.9 Míg az 1055- ben az oklevél Fuk-nak10 nevezett patakocskát (csermelyt) említ, a késó'bbiekben már Fok11 vagy Foc folyónak nevezett vízfolyás szerepel. A fokot, mint vízrajzi fogalmat először L. F Marsigli gróf írta le az 1726-ban, Amszterdamban kia­dott „Danubius Pannonico-Mysicus... ” c. nagy művének I. kötetében. Művét Deák Antal András „A Du­na fölfedezése” c. 2004-ben megjelent könyvében - több évtizedes kutatásainak eredményeit összegző ta­nulmányával együtt - magyarul is hozzáférhetővé tette12. Ta­nulmányában MARSiGLinek a Duna mocsaraival kapcsolatos megfigyeléseiről többek között a következőket írta: „A folyó a mocsarakat a fokoknak nevezett bizonyos csatornákon át táplálja, vagy pedig az említett vonalat átlépve tárolókat váj magának... A folyó és az árterek és mocsarak között a köldökzsi­nórt a fokok képezik. Egy ábra szemlélteti, ahogy a foknak neve­zett csatornán át a víz az áradásnak és apadásnak megfelelőén a mocsarakba ki-, illetve visszaáramlik. A fokot természetes kép­ződménynek, a folyó és a mocsár közötti köldökzsinórnak tekin­tette." (Marsigli művében a fokot, - amit Canales dictos Foch megnevezéssel tüntetett fel - az I. kötet 42. rajzán mutatta be.) Lényegében Marsigli értelmezésének felelt meg a Bala­ton áradásaikor keletkezett régi kifolyás, a Foknak nevezett patak vagy folyó, amit később Sárvíz, majd Sióvíz, végül Sió elnevezéssel illettek, megjegyezve, hogy a víz rendszerint csak kifelé áramlott. A Sió ősi fokai először a késői bronzkor végén vagy a ko­rai vaskor elején jöhettek létre, amikorra a partvonalat képe­ző homokturzás 106 m A.f. szint körül állandósult. (Az előző korokban a felmagasodó majd visszahúzódó balatoni vízál­lások a turzás mind magasabb szinten való képződését segí­tették elő, egészen a hidrológiai egyensúly vonaláig). Az ál­landósult homokturzást a legmagasabb szintre duzzadó víz csak akkor törte át, amikor a viharos északi szelek nemcsak romboló erejű hullámokat korbácsoltak fel, hanem átnyomva a vizet a déli partra, akár fél méterrel is tovább növelték a víz szintjét. Valószínű, hogy az első fokok még a nagy folyók ártéri fokaihoz hason­lóan működtek, vagyis nemcsak a kiáradó víz folyhatott ki rajtuk keresztül a mederből, hanem mind­addig, amíg a Jut és a Tiszta-víz torkolata közötti (a Kavicsos-domb környéki) vízválasztó legfelső szintje nem került alacsonyabbra, mint a fok alsó része, addig a kiáradt víz vissza is folyhatott a tóba. Az ősi fokok évezredekkel ezelőtt a kiöntést követően igen rövid idő alatt ugyanúgy elzáródhattak a turzás újbóli létrejöttével, mint ahogyan a Sió lefolyás elhomokolódásai létrejöttek a 18. században, A folyó- és állóvizek kiáradási pontjának, a „fok”-nak szerkezeti vázlata Marsigli ,,Danubius”-ában (1726) 9 A latin nyelvű oklevelek szövegét teljes egészében közli Erdélyi László „A tihanyi apátság története /.” c. 1908-ban kiadott művében. Eze­ket később részletesen ismertetjük! 10 Bárczi Géza „A tihanyi apátság alapítólevele mint nyelvi emlék" c. munkájában (1951) a „Fűk" szó jelentése:.....egy tó lefolyása, egy na­gyobb vízből kiinduló kisebb érszerű víz". 11 Az 1967-ben kiadott Etimológiai szótár szerint a „Fok” szó alapja ugor eredetű, jelentése „nagyobb vizekből kifolyó ér vagy csatorna". 12 Deák Antal András: A Duna fölfedezése. Bp. 2004. 64. p. (A továbbiakban Deák 2004) M r;

Next

/
Thumbnails
Contents