Virág Árpád: A Sió és a Balaton közös története. 1055–2005 (KÖZDOK Kft., Budapest, 2005)
III. A Sió-völgy története a 11. század elejétől a 18. század közepéig
102 III. A SIÓ-VÖLGY TÖRTÉNETE All. SZÁZAD ELEJÉTŐL A 18. SZÁZAD KÖZEPÉIG „...szőlőtermődombon épült... Sehol sincs talán településre alkalmasabb hely. Minthogy ugyanis a tóparttól kissé messzebb esik, a viharokat annyira nem kapja, de az onnan fújdogáló szelek átlengik, épp ezért nyáron nem kínozzák a szúnyogok, télen pedig tűrhető a hideg. Hala, bora és gabonaneműje bőven van és a tisztelendő Veszprémi Káptalan uraságának hódol.” Az idézettek magyarázatot adnak arra, hogy miért Kilitiben alakította ki a káptalan az előbbiekben említett birtokainak uradalmi központjait. Az 1700-as évek derekán, a falu határában több mint 2500 hold volt a szántó, és 130-nál is több kapás szőlőt (mintegy 9 holdnyit) műveltek a jobbágyok és a zsellérek. A szántóterületből ekkor már közel 700 hold volt majorsági művelésben. A jobbágyhelyek száma Kilitiben 43 1/2 egész teleknek megfelelő volt, ami 962 1/2 hold külsőséget tett ki.93 A jobbágyok úrbéri kötelezettségei lényegében azonosak voltak azokkal, melyeket az 1755. évi veszprémi úriszéken előterjesztett, fokiakra vonatkozó urbáriumtervezet tartalmazott. Az itteni jobbágyság számára az úrbéri kötöttségek tehát nagyobb terhet jelentettek a fokiak árendás állapotából fakadóknál, viszont enyhített ezen a helyzeten az, hogy a káptalani birtokközpontot a faluban alakították ki, s ezzel könnyebben teljesíthették robotkötelezettségeiket. Kiüti a második világháború végéig megmaradt a veszprémi káptalan birtokközpontjának. Az 1848-as jobbágyviszonyok felszámolása után uradalmi igazgatási központ lett. Kiüti településsel és a veszprémi káptalani birtoktesttel a Sió jobb partja mentén Jut település és birtok volt határos, melynek kb. 2,5-3,0 ezer magyar holdnyi területét keletről a Sió vize, D-ről és DNy-ról Adánd, DNy-Ny-ÉNy-i irányból Kilitinek Jód-pusztai külsőségei határolták. A falu területén és közvetlen környékén all. század előtt évszázadokkal korábban voltak már kisebb települések, ami valószínűleg a hely kedvező fekvésének (a Sió vizén való átkelési lehetőségnek) tulajdonítható. Jut létezéséről Csánki Dezső (1894) szerint először 1302-ben történt oklevélben említés, miszerint „Poss. Jwth...Terra Vachyensis ecclessie Juch vocata, cumforo, portu aque et eius tributo”, (vagyis ekkor a váci egyház Juch elnevezésű földbirtoka, vásárral, vízen való révátkeléssel és a hozzátartozó révpénz szedéssel). Arról nincsenek forrásadatok, hogy a juti birtok, mely korábban a királyi (királynéi) nagysomogyi birtokterülethez tartozhatott, mikor került a váci egyház, majd a váci káptalan tulajdonába. Csánki szerint 1356. és 1374. évi oklevelekben Juth néven még a váci káptalané „Possessio Juthum iuxtafluv. Sár vacua”, vagyis a Sár-folyó mellett bevetetlenül álló (parlagon heverő) helyként. Nem tudni miért nép- telenedett el. 1378-ban már a Szent László monostor birtoka volt. Nagy Lajos király megerősítő oklevelében „Portus in possessione monosteri S. Ladislai regis de monte Lulye Juthum vocata iuxtafluv. Sár, necnom farum in eadem habitum iám annihilatum”, szöveg szerepel, miszerint Juth Szent László király monostorának Luja hegyi birtoka, átkelő a Sár nevezetű folyó mellett, az itt hetenként tartandó vidám vásárokkal. Jut 1407-ben a Marczaü-család birtokába került, akik akkor Somogy vármegye legnagyobb hatalommal rendelkező főurai voltak, s Juttól kezdve a Dráváig a megyében négy várat, több kastélyt, 11 mezővárost, 40-45 helységet birtokoltak. A Marczaliak a 15. század elején a Juttal szemben fekvő Maros birtokjogát is megszerezték, de Jut falut 1455-ben Marczali János végrendeletében a toldi pálos szerzeteseknek adta. Magát a birtokot 1460-ban a berzencei Lórántfiak, majd egy évvel később keményfalvi Török Ambrus vette zálogba a Marczaliaktól. 1467-ben a juti birtok az enyingi Török Péteré volt és tőle 1495-ben, öröklés révén a Báthori-család kezébe került a többi Marczali-családi birtokkal együtt, s a Báthoriaké maradt a mohácsi vészt követő török hódoltsági időkig. Az 1571-1582. évi török kincstári adólajstromban (defterben) Jud néven 25 házzal szerepelt, de a török uralom után 1715-ben már csak 15 háztartást írtak össze benne. Ekkor gr. Széchényi II. György volt a falu és a birtok tulajdonosa, s ettől az időtől kezdve a Széchényiek, több mint két évszázadig birtokolták a falunak 2500 magyar holdat (közel 1100 ha-t) meghaladó határának nagyobb részét. 93 A határ első osztályba sorolását alapul véve 22 magyar hold szántót számítva
