Virág Árpád: A Sió és a Balaton közös története. 1055–2005 (KÖZDOK Kft., Budapest, 2005)
III. A Sió-völgy története a 11. század elejétől a 18. század közepéig
A SIÓ MENTI BIRTOKOK ÉS TELEPÜLÉSEK A 11-18. SZÁZADBAN 103 VÁLYI András (1799) „Magyar országnak leírása” c. művében a II. kötet 259. oldalán a következőket írta róla: „JUT Magyar falu Somogy várm. földes Ura G. Széchényi Uraság, lakosai reformátusok, fekszik Marczalitól 11 órányira, Kilitihez filiája, legelője középszerű, erdeje nints, halászattya vagyon a’ Sijó vizében, melly a Balatonból ered, az említett vízen révje is van; de tsupan tsak a' Marosi melly által ellenében van, a Júti jószág között való közösülés végett ”. Ez a leírás nem tükrözi megfelelően a 18. századvégi juti viszonyokat, jóllehet ekkor már pontosabb adatok is rendelkezésre állhatták az akkor mintegy 500 lelket számláló faluról és a falu határának birtokosairól. Az 1783-1784-ben készült első katonai felmérés térképlapjaihoz tartozó leírás - ami elsősorban a katonai szempontokat vette figyelembe - a vízrajzi útmutatáson kívül szintén nem tartalmazott bővebbet a faluról: a helység víz mellett van és a Kiüti felé található szőlőhegy uralja a falut és a környező vidéket. A szőlőhegy felé fekvő rétek nedvesek és mocsarasok. A Sió vizét minden oldalról, mindenfelől mocsár veszi körül, egyes helyeken teljesen összekeveredik vele. Az átkelő szélessége nem haladja meg a 30 lépést. A folyó vize mindenre használható. A Szabadi felé vezető út az átkelőhelynél elég rossz, a mocsáron keresztül csak rőzsével van befedve, a rőzse pedig földdel van keverve, később aztán jó, akárcsak a Maros felé vezető út. A 18. század végén készített első Sió felmérés felvételi (munka) lapján Jut 61 házból álló település, melyeknek többsége három sorban fogja körül az említett katonai leírásban szereplő, szőlőhegynek nevezett részt, ami 110 méterre emelkedik a tengerszint fölé. Érdekességként jegyezzük meg, hogy a harmadik katonai felvétel 1855-1856-ban készített 56. oszlopának 28. szelvényéhez tartozó helységkimutatásban 61 házat és azokba 35 katona beszállásolhatóságát tüntették fel. A kimutatásban istállók és az elhelyezhető lovak száma nem szerepelt. Ez azt jelenti, hogy a településen a 18. század végétől a házak száma nem változott és nem voltak olyan istállók, amelyekben lovakat lehetett volna tartani. Jutról FÉNYES Elek (1851) szűkszavúan írt, miután közölte, hogy Somogy vármegyében a Sió mellett fekszik, 21 katolikus, 513 református és 7 zsidó lakosa van és hogy igen termékeny szántófölddel, kövér rétekkel rendelkezik. Ekkor földesura gr. Széchényi Lajos volt, aki a Sió-szabályozását tevékenyen támogatta. Juthon (így „th”-val, mivel a településnek és a birtoknak a 14. század elejétől kezdve a 18. század második feléig - a török hódoltság idejét kivéve - ez volt az elfogadott neve), a birtokosok változásától függetlenül a jobbágygazdálkodás általános szabályai érvényesültek. A jobbágyterhekből tarthatták fenn a Sió vízén való átkelés lehetőségét is, mivel az állandó karbantartást igényelt. A 18. század második feléből származó országleírásokból, és a 14. század eleji oklevélszövegből arra lehet következtetni, hogy Jutnál a 11-18. század között mindig létezett egy olyan átkelési lehetőség a Fok-, a Sár- és a Sió-folyón, amit a vízállástól függően gázló vagy rév formájában igénybe lehetett venni. Az sem kizárt, hogy a Sió medrét időnként gerendákból ácsolt átjárókkal hidalták át. Az átjárás a 14. század elején volt nagyobb jelentőségű, de még a 14. század végén is, „vidám vásáros” átkelőhely lehetett. Átkelőhelyi szerepét a török hódoltság idején veszthette el, de mint település, adózási szempontból számottevő falu maradt. Talán ez lehetett többek között az oka annak, hogy Széchényi György esztergomi érsek a nagy, elhagyott Somogy megyei birtokok között Juthot is megszerezte a Széchényi-család számára. A juthi átkelő a 19. és a 20. században is előnyös helynek bizonyult a közúti híd megépítéséhez, attól függetlenül, hogy ez elsősorban helyi közlekedési érdekeket szolgált. Juthtól délre fekvő Ádánd falu és a hozzá tartozó birtokok a 11-16. században a Sió vízbe ömlő Kis-Koppány patak széles és mocsaras torkolatánál emelkedő dombokon helyezkedtek el 109-121 tengerszint feletti magasságon. Magyar (1989) szerint Ádándot először az 1082. évi keltezésű írások említik, majd 1265-ben, mint a Szalók nemzetség ősi birtoka szerepel a forrásokban „Adamd”-ként megnevezve. Ádándhoz tartozó birtokrész volt Pösze falu, melyet valószínűleg Ádándi birtokrészükkel együtt Szalók Mihály fiai és felesége 1279-ben eladott. Pöszén somogyi várföldek is voltak, amelyeket IV László király 1276-ban Berencsi András mesternek adományozott. Ádándtól délre, a Siótól kissé távolabb feküdt a 12-14. században Ketye vagy Hetye nevű falu és szőlőbirtok, mely valószínű-
