Virág Árpád: A Balaton múltja és jelene (Egri Nyomda Kft, 1998)
I. A BALATON VÍZGYŰJTŐJE ES PARTMENTI ÖVEZETE - A Balaton partmenti övezetének földtani, földrajzi, és vízrajzi sajátosságai
A közvetlen tóparti területek földtani alakulati azok a csaknem függőlegesen meredek magaspartok, amelyek az egykori tómederbe messze benyúló dombhátak lejtőinek lenyesődésével jöttek létre. Leglátványosabb közülük a Balatonaka- rattyai- és a Balatonföldvári-magaspart. Ezek rétegezett felépítésű felső-pannóniai eredetű domboknak az omlások, csuszamlások és rogyások után megmaradt részei, amelyeket az emberi tevékenységtől függetlenül az esős periódusokban újabb és újabb rogyások fenyegetnek az agyagra való településük, vagy agyaggal való rétegeződésük miatt. Szilárd kőzetre települt löszpartot a Balatonnál csak kivételesen lehet találni; ilyen, penni homokkövén lévő löszpart van Balatonalmádi és Káptalanfüred között a vasúti aluljáró környékén. A Balaton partmenti övezetének földrajzi sajátosságait elsősorban a földtani sajátosságok határozzák meg a klimatikus és időjárási sajátosságokból eredő hatásokkal együtt. A Balaton földrajzi helyzetéről leírtakban már említettük, hogy Marosi (1992) szerint a szorosan vett Balatoni-medence területén 9 formaegyüttest, 6 ill. 8 relieftípushoz tartozó 16 formatípust lehet elkülöníteni. Ezek ismertetése meghaladja könyvünk kereteit. Ezért csak néhány "unikum" jellegű földrajzi sajátosságot ismertetünk. Elsőnek a tavat mintegy két részre osztó Tihanyi-félszigetet kell említeni, amely nemcsak a környék legszebb kistája, hanem egyúttal a legkülönlegesebb földrajzi sajátosságokkal rendelkező része a Balaton északi partjának, jóllehet nem tartozik az északi partot Balatonfűzfőtől Ábrahám-hegyig övező hegyvonulathoz. A Tihanyi-fél sziget tulajdonképpen olyan "tanúhegy"-csoport, amelyet a felső- pliocénben működött vulkánokból kilökődött bazalttufa takaró védett meg a lepusztulástól. A Balaton vízszintje fölé 100-127 m relatív magasságra emelkedő dombjainak alapját felső-pannóniai (közép-pliocén) korú homokos-agyagos congeriás rétegek képezik. Erre települtek a Külső-tó, a Belső-tó és a Rátai-csáva helyén működött vulkánok bazalttufái azokkal a paleózóos kőzettöredék zárványokkal, amelyekről az előzőekben említést tettünk. Az utóvulkáni tevékenység során feltört hőforrások hidrokvarcitos üledékei rakódtak végül az időközben erózióval már kikezdett tufatakaróra. Az egész Balaton-kömyéket a keleti-, délnyugati- és déli részeken elborító löszből a Tihanyi-félszigeten tulajdonképpen nem sok maradt meg. A félsziget formájának és mai felszíni képének kialakításában a lejtőlemosódás, a szél letaroló hatása (defláció), a Balaton hullámai által előidézett abrázió, a félsziget belső medencéinek eróziós feltöltődése játszottak szerepet. Közülük a deflációnak - az űjabb kutatások szerint - kisebb volt a szerepe, mint azt korábban Choínoky feltételezte és hangsúlyozta. Az utolsó száz évben bekövetkezett partrogyások viszont jól szemléltették, hogy a félsziget alakjának formálásában a tavi abráziónak és a lejtőlemosódásoknak milyen nagy része lehetett. A félsziget a Balaton parti övezetének legkisebb csapadékmennyiségben részesülő részéhez tartozik. A lehulló csapadék egy része a tóra lejtő részeken lefolyik közvetlenül a Balatonba, kisebb része beszivárog a talajba és mintegy a fele összegyűlik 85
