Virág Árpád: A Balaton múltja és jelene (Egri Nyomda Kft, 1998)

VII. A BALATONI HALÁSZAT, HORGÁSZAT ÉS HALGAZDALKODAS - Tömeges halpusztulások a Balatonban

oxigénhiány miatt ott pusztultak. 200-250 kg körüli mennyiséget lehetett összeszedni belőlük. Hasonló esetek megakadályozására az ilyen torkolatokat a halak elől dróthálóval elzárták. A másik esetben 1978. szeptember 11-én a Zalaapáti felett, a Zala hosszabb szakaszán 2 mg/1 alá csökkent az oldott oxigéntartalom, 0,1 mg/1 szabad ammónia és 0,11 mg/1 kénhidrogén koncentráció értékek mellett, s emiatt minden ott tartózkodó halfaj minden egyede elpusztult. A veszteséget 800 - 900 kg-ra becsülték. A vízminőségromlás oka a Zala vízhozamának csökkenése és a szennyvízterhelés növekedése volt.

Az 1980. évi halpusztulás.

Ez a nagymértékű halpusztulás 1980 május utolsó napjaitól június 20-ig zajlott le a Balatonban. Az első haltetemeket május 30-án vették észre a mederőrök Bélatelep-Máriafiirdő között a partmenti vízterületen. Június 3-ig 100 kg dévérke- szeget szedtek össze a vízből. Ezen kívül néhány elpusztult fogassüllőt, angolnát és pontyot találtak még. Az elhullás ezen a partszakaszon nem folytatódott. Viszont más partszakaszok előtt voltak kisebb-nagyobb pusztulások június 20-ig elhúzó- dóan. Az elpusztult halak 95 %-ban keszegek voltak. Az összegyűjtött haltetemek mennyisége június 3-10 között a Balatonfoldvári kikötőnél 400 kg, ettől délebbre fekvő partszakaszon, továbbá Balatonszemes, Balatonlelle, Balatonboglár és Balatonberény előtti partmenti vizeken összesen 350 kg volt. Június 10-11-én a Nyugati-övcsatorna alsó szakaszán több mint 1000 kg elhullott halat szedtek ki a vízből, s csaknem ezzel egyidőben a Keleti-medencének Siófoktól Kenéséig terjedő partrészének rövidebb szakaszain összesen 300 kg elpusztult halat találtak. Ezek között a keszegen kivül már nagyobb számban volt garda is. Június 16-18 között Szántód és Siófok között elterülő részen több mint 2000 kg gardatetemet gyűjtöttek össze, melyek már erősen oszlásnak indult állapotban voltak. Ebből arra lehetett következtetni, hogy a gardák pusztulása legalább tíz nappal korábban történt. A vízfelületeken és a partokon június 20-tól kezdve nem találtak haldögöket. Annál feltűnőbb volt, hogy július 5 és 15 közötti napokban az erős hullámzás óriási mennyiségben vetett partra olyan gardamaradványokat, amelyeknek a fejrésze, általában törött gerincrésze és minden esetben a levegővel (gázzal?) töltött úszóhólyagja volt csak meg. A siófoki arany- és ezüstparti partvédőművek tetején sokszor 10-15 darabot lehetett megszámolni folyóméterenként. Eltakarításuk után újabbakat vetett partra a hullámzás. Számukat összesen 70-80 ezerre lehetett becsülni.

A halpusztulás okának felderítésére a vizsgálatokat elvégezték, s a vízminőségi és állategészségügyi vizsgálati eredmények alapján a mérgezés miatti elhullást mint előidéző okot kizárták. A halpusztulások okának azt jelölték meg, hogy az ívás során legyengült halak nem viselték el a viharos hullámzás mechanikai hatásait (a parti kövekhez, védőművekhez ütődést), a gyors légnyomásváltozásokat, hőmérsékletemelkedést. Összességében az íváskor szórványosan előforduló esetnek minősítették, olyannak, amilyenre korábban Sebestyén Olgát idézve hivatkoztunk. Ez a vélemény helytálló volt a keszegek esetében, de nem valószínű, hogy valós

716