Virág Árpád: A Balaton múltja és jelene (Egri Nyomda Kft, 1998)
VII. A BALATONI HALÁSZAT, HORGÁSZAT ÉS HALGAZDALKODAS - Tömeges halpusztulások a Balatonban
lehetne következtetni, pedig az elpusztult halak zömét számszerint a keszegek tették ki. A legnagyobb csapást valójában az jelentette, hogy az elpusztult halak többsége ivásra érett példány volt, s emiatt a "tenyészállomány”-t tizedelte meg leginkább a mérgezés, ezért évekig tartott amíg a pustulás következményeit az ivadék-utánpótlás terén az egyes fajok kiheverték. Az 1975. évi halpusztulás. A tömeges halpusztulás 1975 koratavaszán történt, február és március hónapokban. Ennek lefolyásáról igen részletes, sokoldalú leírások, helyszíni és laboratóriumi vizsgálati eredmények maradtak fenn, illetve tudományos dolgozatok jelentek meg (.Pénzes 1976, Oláh 1975 b.) Ezek alapján az 1975. évi tömeges hal- pusztulás körülményeit, lefolyását, mértékét és az előidéző ok feltárása érdekében végzett vizsgálatokat röviden a következőkben lehet összefoglalni: 1974-75 telén enyhe időjárás uralkodott az egész országban, a Balatonon egyáltalán nem volt jégképződés sehol; még rövid időre sem. A tó vize egész télen "híg" volt, ahogyan a Balaton mellékén téli időszakban a jégmentes vizet szokták nevezni. Fonyód-Badacsony vonalában és ettől Dny-ra lévő vízterületeken november végétől kezdve, emberemlékezet óta nem látott tömegben - ornitológusok szakszerű becslése szerint 350 - 380 ezer - vadlud és lilik éjszakázott folyamatosan, de sokszor nappal is ott tartózkodtak, mivel ez enyheség miatt vonulásukat megszakították, táplálkozásuk pedig a jól fejlett, hótakarótól mentes őszi kalászos vetések területén bőségesen biztosított volt. Ez a hatalmas madársereg november végétől február végéig (amikor még mindig 200.000-nél többen voltak) csaknem száz napon át folyamatosan trágyázta ürülékével ezeket a tórészeket, aminek következtében a 0°C feletti hőmérsékletű vízben a madárfekáliát bontó baktériumok, s velük együtt egyes kovaalga fajok inváziószerűen elszaporodtak. Ezt a halpusztulások megkezdődésekor elkezdett laboratóriumi vizsgálatok eredményei megerősítették. A szokásostól eltérő körülményt jelentett, hogy januárban a vízállás átlag 40 cm-rel alacsonyabb volt az előírt szintnél és szélcsendes idő volt a tavon. A víz sárgásbarna elszíneződése a kovaalgák tömeges elszaporodása miatt máskor is előfordult, ezért nem tűnt szokatlannak. A halpusztulás január utolsó napjaiban kezdődhetett, de csak 1975. február 2-án figyeltek fel a Balatoni Halgazdaság fonyódi telepének dolgozói arra, hogy az Ordacsehi árok és a Zichy csatorna torkolata közötti részen a Balaton partmenti vízterületén elpusztult halak tetemei és agonizáló halak láthatók a víz felszínén. Egy nappal később a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság helyszínelői Balatonboglár déli részétől Fonyód-Bélatelepig terjedő partszakaszon összesen 270 db pusztuló, vagy már elpusztult halat találtak, Ezek 80 %-a angolna, a többi harcsa, keszeg, ponty, fogassüllő, továbbá 2 db fehér busa volt. Ez a mennyiség ilyen hosszúságú partszakaszon még nem számított nagymérvűnek. A halak elhullása azonban egész februárban folytatódott váltakozó mértékben. Az elpusztult 710
