Virág Árpád: A Balaton múltja és jelene (Egri Nyomda Kft, 1998)
VII. A BALATONI HALÁSZAT, HORGÁSZAT ÉS HALGAZDALKODAS - A balatoni horgászat és halgazdálkodás
sajtóban harcias és elkeseredett cikkekben tiltakoztak a horgászok a Balatoni Halászati Rt. rablógazdálkodása ellen, „katasztrofális helyzet”-ről beszéltek, intézkedéseket követeltek, amely meggátolná a tó halállományának pusztulását. A második világháborút követően alapvetően megváltozott a Balatonon való horgászat lehetősége. Ribiánszky 1960-ban 5-6.000-re becsülte a balatoni horgászok számát. Ebben az időben a horgászjegyeket már a MOHOSZ-tól lehetett igényelni és ennek birtokában a területi jegyet a Balatoni Halászati Vállalat adta ki évi 120 forintért. A jegy az egész Balatonra érvényes volt, kivéve a Kis-Balaton-t, a tihanyi Belső-tavat, a Siót és a keszthelyi pontyneveltető vizeit. A területi jegy birtokában legfeljebb két bottal (botonként max. 3 horoggal) lehetett horgászni a partról és vízről egyaránt. A csalihal fogásához 1 m2-nél nagyobb hálót tilos volt használni. Megalakultak a balatoni önálló horgászegyesületek és kiépültek a jól berendezett horgásztanyák a Balaton több pontján. A hetvenes években jogszabályokban rendezték a MOHOSZ és az FM kapcsolatát, a tilalmi idők és egyéb előírások megállapításának módját. 1978-től korlátozták a halászati tevékenységet bizonyos partmenti területeken és időpontokban. A balatoni horgászok száma 1960 és 1980 között csaknem megtízszereződött, majd 1986-ban több mint tízszerese volt az 1960. évinek. 1979-ben kereken 14 ezren, 1986-ban több mint 20 ezren váltottak éves jegyet a Balatonra. (A napi horgászjegyet vásárlók száma ugyanebben az évben 38 és félezer volt.) A megnövekedett horgászlétszám az üdülési föidényben a Balaton egyes térségeiben problémákat okozott. Zsúfoltakká váltak a jól megközelíthető horgászhelyek, a mólók és a nádasok környékei. Kiéleződtek a halászhorgász viták, de számos nézeteltérésre került sor a helyi és az alkalmilag horgászó üdülővendégek között is. A horgászat és a halászat vitatott kérdéseiben végül is sorra olyan megállapodások születtek, amelyek enyhítették a kiéleződött vitákat és rendezték a felmerült problémákat. Korlátozásra került a halászok által kifogható halmennyiség, kijelölésre kerültek azok a 100, illetve 200 méter szélességű parti sávok, ahol a halászok nem halászhattak, bevezették az üdülési főidényben a hétvégi halászati tilalmat, eltörölték a ponty fajlagos horgászati és halászati tilalmát. Rögzítették a horgászjegyek eladásából befolyt pénzösszeg felhasználásának mikéntjét, valamint az egyes halfajok telepítési költségeinek a területi jegyárbevételt és a Balatom Halgazdaságot terhelő arányát. A MOHOSZ balatoni területi érdek- képviselete és a halgazdaság között bizonyos területeken - mint pl. a halászati üzemterv kidolgozásában, a haltelepítések ellenőrzésében - együttműködés jött létre. Az együttműködés szükségességét nem annyira a gazdasági érdekek (a fogott halmennyiségen való osztozkodás), mint inkább a halállomány összetételének a horgászat és a halászat általi befolyásolása, a halfauna védelme indokolta. Mindezek ellenére a problémák nem szűntek meg teljesen, sőt 1990 után, a társadalmi és gazdasági viszonyok változása nyomán új formában jelentkeztek. A horgászok és a halászok amint az az előzőekben közölt 35.-37. számú táblázatokból kitűnik, a balatoni halfogásból az összes mennyiséget tekintve közel azonos mértékben részesedtek. Különösen vonatkozik ez az 1986-1995 közötti tíz 702
