Virág Árpád: A Balaton múltja és jelene (Egri Nyomda Kft, 1998)

I. A BALATON VÍZGYŰJTŐJE ES PARTMENTI ÖVEZETE - A Balatonba torkolló vízfolyások

Zalamindszent előtt... A folyócska kis réti patak módjára kanyarog alluviális pályán, de a malmok még malomcsatorna nélkül, egyszerűen az egész patak felduzzasztásával nyernek vízesést. Ez elég baj az árvizek miatt... hisz Zalaegerszegig mintegy 24 nagy malom kotyog a vizen."

Cholnoky idézett szövegéből kitűnik, hogy a Zala tulajdonképpen sok "apró fakadékból" összegyűlő vízből indul el mintegy 265 m A.f magasságban, jellegzetes alpokalji területről Szalafo község közigazgatási területéről, a Gyöngyösszeri- völgyből. Ez a forrásvidék azóta sem változott lényegesen. A Zala medrének átlagos esése Zalaövőig 3 %o, ettől kezdve Zalaegerszegig 2 %o. Innen Zalabérig \%o és ettől kezve Bókaházáig a töltésezett szakasz kezdetéig 0,5 %o. A töltésezett szakaszon a torkolatig 1,25-0,3 %o.

A Zala eredetétől Zalaegerszegig 52 km-es utat tesz meg és esésének előbb megadott mértéke érthetővé teszi, hogy a századforduló körül Nagyrákos és Zalaegerszeg között Cholnoky szerint átlagosan két kilométerenkénti távolságban egymástól nagy vízimalmok "kotyogtak" a Zalán.

A Zala 1836-ig, az első szabályozási munkák kezdetéig - a vízimalmok által okozott beavatkozásoktól eltekintve - természetes állapotban volt. Az eddig terjedő időszakból kevés leírás maradt fenn a Zaláról és amelyek az 1836 előtti időkről szólnak, azok is inkább csak a Kehida és Balatonhídvég, illetve a Balatonhidvég- Fenékpuszta közötti szakaszra vonatkoznak.

Bél Mátyás "Notitia Comitatuum Veszprimiensis Simighiensis et Szaladiensis" című, 1735 és 1740 körül készülhetett kézirata, amit Gyurikovits György által latinul lemásolt formában a Magyar Nemzeti Múzeum őriz és amelyet Lukács Károly (1943) fordított magyarra, a Zalára vonatkozóan a következőket artalmazza:

"A Szala bővizű folyócska és mindenféle halban bővelkedik. Ered Vasmegyében, nem messze Szent Gotthárd Apátságtól. Szent Grót felé keleti irányban halad, azután fordulatot csinál és görbe völgyben a nevét viselő falu felé (Zalavár) kanyarog; innen kezdve mocsárba merül, de medrét és folytonos folyását megtartva Hidvégnél a tóba ömlik."

Ebből a mindössze három mondatból álló leírásból csak annyi tudható meg eredetének helyén és folyásirányán kívül, hogy Zalavártól kezdve mocsáron át jutott a Balatonba, amely akkoriban Balatonhídvégig terjedt. A Zala természetes állapotát legjobban Szalós Mihály által 1894-ben készített "Műszaki leírás A Zala folyó Diási szigeti átmetszés keleti vége s kehidai töltés közt terjedő szakaszának szabályozási tervezetéről" című kézirata szemlélteti. (Ezt a kéziratot Cholnoky (1918), mint megfogalmazta "tudományos értéke miatt" teljes terjedelmében közzétette. A közzétett kézirat keltezése; Keszthely, 1894. október 10.) A kéziratból több példány készülhetett. A következőkben a "Keszthely 27 November 894" dátumozású, Szalós saját kezével írt példányból idézünk:

68