Virág Árpád: A Balaton múltja és jelene (Egri Nyomda Kft, 1998)
VII. A BALATONI HALÁSZAT, HORGÁSZAT ÉS HALGAZDALKODAS - A Balaton halállománya és annak változásai
fogás, amiben csak elvétve akad néhány sügér, szivárványos ökle, továbbá fogassüllő és más halak 3-9 cm-es ivadéka. A küszre vonatkozó bélcsatorna vizsgálatokból arra lehet következtetni, hogy ez a tipikus nyíltvízi hal táplálkozás céljából más tóterületeket (biotópokat) is fölkeres. így a partot, a vízfeneket és a hínárosokat. Tápláléka vegyes, állati és növényi eredetű, de nyáron, július közepétől szeptember végéig, amikor a Balaton zooplanktonja gazdag, csaknem kizárólag nyíltvízből származó állati táplálékkal él. A hideg évszakban fogott példányok kiéhezettnek mondhatók, bélcsatornájuk csupán kevés állati planktont és moszatokat tartalmaz. A Balaton igazi tömeghala a keszeg, amelynek számos faja közül a dévérkeszeg az uralkodó. Tápláléka szintén vegyes, a küszéhez hasonló Ez a halfaj azonban nyáron sem veti meg a növényi táplálékot és évszaktól függetlenül táplálkozik a tó különböző helyein, így pl. az iszapos fenéken. Entz Béla (1951) a téli halrajokat vizsgálta 1950-51-ben a tihanyi kisöböl- ben, a kutatóintézet előtti víztérben. A próbahalászatok során fogott halaknak meghatározta a korát, méreteit, az emésztőrendszerükben talált táplálékmaradványokat, növekedési ütemüket, ezek a vizsgálatok elsősorban a küsz ipari felhasználhatóságával kapcsolatos kérdések tisztázását szolgálták. Öt évvel később Entz B. és Lukacsovics Ferenc (1957) a téli félévben a fogassüllő, a garda, a dévérkeszeg, a küsz és néhány más balatoni halfaj táplálkozási, növekedési és szaporodási viszonyait tanulmányozta, melynek során megállapították, hogy a jég alatti oxigén ellátottság és táplálkozási lehetőség a Balatonban a halak számára igen kedvező körülményeket biztosít. Mindössze ennyi a balatoni halak biológiájára vonatkozó ismeretanyag az 55 évvel ezelőtti időkből. Tulajdonképpen ezt a helyzetet illusztrálja az amit Woynárovich (1992) közölt erről az időszakról, a balatoni hal- és halászatbiológiai kutatások történetéről. Mivel ez a közlemény nem nagy példányszámban jelent meg és másutt nem publikált megállapításokat tartalmaz, érdemes egyes részeit szószerint idézni: "Amikor a Balaton halászati kutatása a jelen évszázad küszöbéhez érkezett, több természettudós nemes fáradozása nyomán (a kor igényéhez viszonyítva) már sokat tudhattak a kortársak a halakról. Marsigli, Petényi, és Heckel kutatásai nyomán a Balaton halfaunája javarészben ismert volt. Kriesch is bedolgozta az 1874- 76-ban írott munkájába a balatoni halakkal kapcsolatos megfigyeléseket és ismereteket. Herman Ottó leírta a balatoni halászok eszközeit, jellegzetes halfogási módszereit, felsorolta a Balatonban élő legfontosabb halfajokat, azokkal kapcsolatos morfológiai és biológiai tulajdonságokat. Szükségesnek látom itt megjegyezni azt, hogy Herman Ottó azon munkássága, amely őt a magyar halak és halászat tudományos igényű és örök értékű művet eredményező tanulmányozására ösztönözte, egy Petényi Salamon kéziratában talált, balatoni halacskára vonatkozó tévedés tisztázásából indult el. Petényi írásai elkallódtak, javarészük egy tűzvész áldozata lett. Ami megmaradt, az Herman Ottóhoz jutott, így írja könyvében: > A kegyelet vitt rá, hogy Petényi Salamon 653
