Virág Árpád: A Balaton múltja és jelene (Egri Nyomda Kft, 1998)
V. A BALATON VIZÉNEK, ÜLEDÉKÉNEK ÉS PARTI ÖVÉNEK ÉLŐVILÁGA - A Balaton vizéből élő többsejtű állatok
is behúzódtak. Ősszel a tó belső részeinek mélyebb vizeibe telepedve várták a tavaszt. A kecskerák puhatestűekkel, férgekkel, alsóbbrendű rákokkal és halivadékkal táplálkozik, de elfogyasztja a csillárkamoszatot és a fonalas algákat is. Öt magát pedig a halak és madarak fogyasztják. A kecskerák kedvelt tápláléka a harcsának, a felnőtt fogasnak és a csukának, főleg vedlése idején. Az utóbbi évtizedekben nem figyelték állományának alakulását, ezért nem lehet megbecsülni, hogy napjainkban mennyi kecskerák lehet a Balatonban, jelenlétéről azonban ritka előfordulása alapján tudomásunk van. Ugróvillások. A Balaton ugróvillás rovarokban meglehetősen gazdag. Helyenként néha sűrűn lepik el a partközeli területek vagy a nádasok vizének felületi hártyáját, valamint a vízből kiálló köveket. Az ugróvillás (Collembola) fajok potrohának negyedik szelvényén található az ugróvillának (fúrca) nevezet ugrószerv, amit nyugalmi állapotban a harmadik szelvényen lévő akasztó fog le. A negyedik szelvény ízom- zatának összehúzódására a beakasztott villa hátrafelé kivágódik, aminek hatására a test előreugrik. Különleges tulajdonságuk, hogy az ivarérettség után is vedlenek. Általában elhalt növényi szervesanyaggal táplálkoznak. A leggyakoribb faj a vízi ugróvillás, a Podura aquatica. Mint elhalt szervesanyagfogyasztók hasznos tagjai a balatoni faunának. Kérészek. A kérészek a felsőrendű rovarok közé tartoznak. Lárváik az iszapos fenéken élnek hosszú ideig, kifejlett példányaik az imágók nem táplálkoznak, párzás és peterakás után elpusztulnak. Valóban efemer életűek. Balatonból feljegyzett fajaik életmódja alig kutatott és ismert. Általában már rovarok álcáival táplálkoznak. Szitakötők. Hazánkban élő szitakötő fajoknak csaknem a fele megtalálható a Balatonban, az iszapban fejlődő lárváik révén. Valamennyi szitakötő lárva ragadozó. Mivel a hazánkban előforduló 54 faj közül 24 faj védett és a kifejlett repülő szitakötőket első látásra nem lehet meghatározni, ezért a tó vize fölött röpködő valamennyi szitakötőt célszerű védett állatnak tekintem. Álkérészek. A kérészekhez több-kevésbé hasonló állatok, a Balatonban csak két fajuk fordul elő. Bogarak. A Magyarországon megtalálható több mint 10.000 faj közül a Balatonban előforduló bogarak száma elenyésző. A kimutatott bogárfajok példányszáma is kevés. A vízibogarak, a Hydrophilidae családjába tartozó közönséges óriáscsíbort, Hydrophihis piceus-t csak néhány helyről jegyezték fel és szinte csak évtizeden584