Virág Árpád: A Balaton múltja és jelene (Egri Nyomda Kft, 1998)
V. A BALATON VIZÉNEK, ÜLEDÉKÉNEK ÉS PARTI ÖVÉNEK ÉLŐVILÁGA - A Balaton vizéből élő többsejtű állatok
Medveállatkák. A féreglábúak törzsébe tartozó medveállatkák (Tardigrada) mintegy 60 hazánkban előforduló faja közül 3 él a Balatonban. A nagy karmú medveállatkát, a Macrobiotus macronyx-et már a múlt században kimutatták a tóból A medveállatok sajátos testfelépítésük révén a férgek és az ízeltlábúak között helyezkednek el az állatvilágban. Tulajdonképpen ragadozók, főleg fonalférgeket támadnak meg és szúró száj szervükkel kiszívják azok belsőrészeit; kisebb fajtársaikat sem kímélik. A külső környezeti hatásokkal szemben rendkívül ellenállóak, e tekintetben a kerekesférgekhez hasonlíthatók. Rákok Az alsóbbrendű rákok a Balaton legsokoldalúbban és legrészletesebben tanulmányozott szervezetei közétartoznak. Sebestyén O. (1931, 1947, 1948, 1955, 1957 c., 1960 b., 1964, 1965, 1968 c., 1970, 1971), Ponyi J. (1955, 1957, 1958, 1959 a., 1960, 1962, 1965 b. 1967, 1968, 1969 a., 1971, 1981), P. Zánkai N. (1966, 1968, 1978 a., 1979, 1981 a., b„ 1983 a., 1984, 1985, 1986, 1988) és mások dolgozatai köteteket töltenének meg. A kutatók figyelmét nemcsak azzal érdemelték ki, mert legtöbbjük a halak fontos tápláléka, hanem azért is mert évezredek óta élnek egyes fajaik változatlanul a tóban. A tó üledékének fúrásmintáiból meghatározott Ostracoda kagylósrák maradványok a felső-pannoruai szakaszban már megtalálhatók voltak, amint azt az első fejezetben ismertettük. Néhány alsóbbrendű rákfajról, mint pl. Eudiaptomus gracilis-x'ó\ vagy a tó nevezetes üvegrákjáról a Leptodora Kindti-ről vagy a süveges vízibolháról a Daphnia cncullata-xó\ külön-külön többoldalas ismertetést lehetne írni. Mivel könyvünk terjedelme miatt erre nincs lehetőség, az alsóbbrendű rákokat is a kerekesférgekhez hasonló módon Ent: B. (1983) leírása alapján ismertetjük rövid ösz- szefoglalásban. A Balatonból 1990-ig kimutatott 116 alsóbbrendű rákfaj hat különböző rendbe tartozik, de a legjelentősebbek az ágascsápú rákok (Cladocera), a kagylós rákok (Ostracoda) és az evezőlábú rákok (Copepoda) közül valók. A Cladocera-k közül a vízibolhák {Daphnia-k) jelentősek. Ezek testét két kerekded vagy kissé ovális, két részből álló, enyhén domború kitinpáncél borítja, amelybe az állat veszély esetén csaknem teljesen be tudja húzni a testét. A vizibolhák testének kitinpáncélból kilógó részeit (pl. a tapogatókat, végtagokat, farokrészt) nem borítja kemény anyag, hanem rugalmas hártya (pellikula) fedi, ezért testrészeik külső alakját a belső ozmotikus nyomás határozza meg. Ez a nyomás merevíti a végtagokat is, lehetővé téve az izmok célszerű mozgatását. A pellikulán a fej mögött, a hátoldalon egyik-másik fajon, pl. a hínárosokban gyakori Sida crystallina-n pici, patkó alakú tapadószerv fejlődik. Ennek segítségével az állat rátapad a vízinövények leveleire, száraira és azon függeszkedve szűri ki a vízből a táplálékát, de a növényeken lévő élőbevonatot is elfogyasztja. 578
